Shock!

július 18.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Page-nek elege van Plant játszmáiból

Jimmy Page megunta Robert Plant nyilatkozatait a Led Zeppelin újjáalakulását és esetleges további koncertjeit illetően. A januárban 70. születésnapját ünnepelt gitáros ugyanakkor mindenképpen koncertezni szeretne a következő időszakban.

A The New York Timesnak adott interjújában Page egyértelmű igennel válaszolt arra, hogy szeretne-e koncertezni, miután az elmúlt három éven át a stúdióban dolgozott a Led Zeppelin stúdióalbumainak a június 3-án érkező remaszter-kollekcióján. „Abszolút, abszolút, mindenképpen koncertezni akarok”, mondta a gitáros. „Még mindig ég bennem a tűz, még mindig tudok gitározni. Szóval most zeneileg formába kell lendülnöm, és csak a gitárra koncentrálnom.”

Jimmy ugyanakkor nem Led Zeppelin koncertekre gondol, amikor élő fellépésekről beszél. „Tavaly hallottam, hogy Robert azt mondja: a 2014-es éve szabad, és tudni szeretné, mit gondol a két másik érintett. Nos, pontosan tudja, mit gondolunk: mindketten szeretnénk még több koncertet adni a zenekarral. Ő viszont csak játssza a játékait, nekem meg őszintén szólva elegem van ezekből. De mivel nem tudok énekelni, túl sokat nem tehetek az ügy érdekében. Szóval most nem úgy tűnik, hogy összejönne a dolog.”

 

Hozzászólások 

 
+4 #3 shmonsta 2014-05-17 12:34
Page szándéka teljesen tiszta. Plant az aki interjúnként változtatja az álláspontját. Azt mondja, hogy nem, erre a többiek belenyugvóan azt mondják, hogy nincs mit tenni, akkor nem. Aztán legközelebb azt mondja, hogy végülis szabad a 2014-es éve. Aztán legközelebb meg nyilatkozik egy zagyvaságot az arénaturnékról és egyebekről amikor rákérdeznek nála a Zep-re.
Idézet
 
 
+3 #2 zombee 2014-05-17 11:54
Most akkor Page Zeppet akar, vagy nem? Plant mit akar? Beszéljék meg, aztán nyilatkozzanak, nem kell a zagyvaság. Ha akarják, csinálják! Nincs 15 évük turnézgatni és a végén lemezt csinálni, mint a Sabbath-nak, akik előbb észbe kaptak.80 évesen már fura lenne hard rockot nyomni, bár ki tudja. Végülis az első generáció most kezdi el betölteni a 70-et.
Idézet
 
 
+1 #1 kmaker 2014-05-17 10:43
Na most kéne valakinek rávenni Plant papát, hogy legyen benne a Zep buliban. Még lehet lemez is lenne belőle, ahogy a black sabbath esetében az elmúlt pár évben (ha jól tudom ozzyék csak néhány koncertről beszéltek, aztán bejelentették a lemezt is). Mekkora lenne!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.