Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

One Step Over The Line: koncertfelvétel a négytagú Sodom új EP-jéről

November 23-án, Partisan címmel új EP-vel jelentkezik a Sodom, amelyről máris megtekinthető az első felvétel. A zenekar december elején Budapesten is fellép új, négyes felállásában.

0122sodom

sodom_cAlapkiszerelésben három, digitális formában négy dal kerül fel a Sodom új, Partisan című EP-jére, amely november 23-án jelenik meg a Steamhammer / SPV gondozásában. A Partisan és a Conflagration című dalok stúdiós változatai mellé két koncertfelvétel dukál, amelyeket az idei Rock Hard Festivalon rögzítettek: ezek a Tired & Red, illetve a bónusz One Step Over The Line, amellyel alább máris meg lehet ismerkedni.

Január óta a Sodom új felállással játszik, hiszen Tom Angelripper akkor teljesen váratlanul kitette két korábbi társa szűrét a bandából. A friss tagság egyik oszlopa Frank „Blackfire" Gosdzik gitáros, aki 1986 és 1989 között már játszott egyszer a bandában – többek között legklasszikusabb lemezük, az Agent Orange is vele készült. Mellette egy másodgitárost is igazolt a zenekar Yorck Segatz (Beyondition) személyében, ami mindenképpen újdonság, hiszen eddig mindig trióban működtek, az új dobos pedig az Asphyxből és a Desasterből ismert Stefan „Husky" Hüskens lett. A friss felállás december 2-án Budapesten is bemutatkozik az MTV Headbanger’s Ball Tour aktuális állomásán, a Barba Negrában, az Exodus, a Death Angel és a Suicidal Angels társaságában. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.