Shock!

április 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Tom WhatsAppon közölte, hogy megszakítja velünk az együttműködést”

Megszólalt a Sodom aktuális felállásának szétrobbanása ügyében a bandából kitett Bernd „Bernemann” Kost gitáros és Markus „Makka” Freiwald dobos. A két zenész együtt kívánja folytatni a muzsikálást.

Pénteken jelentette be Tom Angelripper basszusgitáros/énekes, hogy új társakat keres maga mellé Bernd „Bernemann” Kost gitáros és Markus „Makka” Freiwald dobos helyett. „Tom már rámutatott a közleményében, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól”, áll a két zenész vasárnap kiadott közös nyilatkozatában. „Az egymás megbecsüléséről, a munka elosztásáról szóló elképzeléseink még inkább eltértek. Emellett csalódást okoztak nekünk a Tom által visszautasított turnéajánlatok is. De a kirobbanó fogadtatás után mindketten nagyon vártuk, hogy elkészítsük a Decision Day folytatását, és máris számos dalötletet rögzítettünk. Tom sajnos nem osztozott a lelkesedésünkben, és WhatsAppon közölte, hogy megszakítja velünk az együttműködést, méghozzá anélkül, hogy belehallgatott volna az új anyagainkba. Természetesen nem könnyű számunkra otthagyni a Sodomot, hiszen a zenekar az életünk nagyon komoly részévé vált, és teljesen azonosultunk is vele. De ettől még nem hagyunk fel azzal, amit szeretünk, és együtt alapítunk majd egy új zenekart, hogy tovább folytassuk. A szívünkben pedig továbbra is a Sodomban maradunk, még ha Tom már nincs is velünk.”

Bernemann és Makka emellett mindenkinek köszöni nemcsak az elmúlt évek támogatását, de az Angelripper bejelentését követő üzeneteket, jókívánságokat is. Angelripper leendő új zenésztársaival gyakorlatilag azonnal belefog majd az új Sodom-lemez elkészítésébe, és a csapat szerződése is él a Steamhammer/SPV-vel. A friss felállás elvileg április 7-én, az osztrák Full Metal Mountain fesztiválon mutatkozik majd be.

 

Hozzászólások 

 
-14 #5 Solid Germanh 2018-01-08 18:56
Idézet - Arvorae:
Nyomathatnák Sodom Inc. néven.

Nem vagy vicces most.
Idézet
 
 
+2 #4 Szálasihónaljszőre 2018-01-08 17:03
Együtt bazseválnak tovább...
Idézet
 
 
+4 #3 Lantis 74 2018-01-08 14:18
Ezek után már csak az a kérdés hogy az új Sodom vagy Bernemann és Makka anyaga lesz ütősebb / sikeresebb.
Idézet
 
 
+13 #2 Gazdag Illés 2018-01-08 11:47
Szimpatikus, hogy nincs sárdobálás. Pedig ez ilyenkor nem jellemző.
Idézet
 
 
+40 #1 Arvorae 2018-01-08 10:36
Nyomathatnák Sodom Inc. néven.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.