Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Novemberben végre Budapesten is fellép a Ghost

November 22-én Budapesten lép fel a svéd Ghost a pár héten belül megjelenő Meliora nagylemez turnéja keretében. A koncert helyszíne a Barba Negra lesz, a jegyek máris kaphatók.

0716ghost

Karrierje során első ízben lép fel Magyarországon az utóbbi évek egyik legkomolyabb hype-jában részesült rock/metal-csapata, az elsősorban álruháiról és látványos imázsáról elhíresült Ghost. A zenekar augusztus 21-én adja ki harmadik nagylemezét Meliora címmel, és ennek turnéja keretében érkeznek Budapestre, a Barba Negrába Maga a Meliora egyébként a felsőligás popproducerrel, Klas Åhlunddal készült, aki korábban ugyanúgy dolgozott Madonnával, Britney Spearsszel és Katy Perryvel, mint Ke$hával. Mindez egyébként nem feltétlenül jelent semmit, sőt, a banda a legutóbbi, 2013-as Infestissumamhoz képest előzetesen pont riffcentrikusabb, metalosabb folytatást ígért, vagyis majd a végeredmény ismeretében kiderül, folytatódik-e a második lemezen megkezdődött lágyulás avagy sem.

0529ghostcA Meliora dallistája az alábbi:

01. Spirit
02. From The Pinnacle To The Pit
03. Cirice
04. Spöksonat
05. He Is
06. Mummy Dust
07. Majesty
08. Devil Church
09. Absolution
10. Deus In Absentia

Az új anyag mellett a Ghost pár feldolgozást is rögzíteni akar a nyáron, köztük egy Leonard Cohen- és egy Imperiet-témával, de ezek megjelenési formája és időpontja egyelőre még kérdéses. A Cirice és From The Pinnacle To The Pit című, már ismert dal klipje alább megtekinthető, a koncertre a 9900 forintos jegyek a szervező Live Nation oldalán keresztül kaphatók. További részletek itt.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#33 ADIZS 2015-08-01 15:58
Most kezdtem el őket hallgatni, tök jó popposabb rock, erre meg jönnek egyből ide is, tökre megörültem, aztán... 10 ezer... hát ez így offos, azért messze nincs akkora nevük, ami indokolttá tenne ekkora jegyárat. 5-6 ezerért szerintem tele lenne a Barba, így meg lesznek rajta 200-an... Na, talán ha az album olyan fasza lesz, hogy eldobom tőle az agyam, akkor meggondolom.
Idézet
 
 
+1 #32 queensryche999 2015-07-31 23:17 Idézet
 
 
#31 ddrum77 2015-07-29 22:12
Azért ez a From the pinnacle... szám elég fogós lett, csak a gitárhangzás eléggé puha, a dob meg műanyag. Lehetne ezt karcosabban is.
Idézet
 
 
#30 megmondoember 2015-07-29 14:24
Idézet - Tulus:
James Smith, maradj csak meg az ígénytelen ossijánnal, depinél, técsénél, meg a többi szarnál.

A jó zenéket nem neked találták ki.


Aki nem hallgatja a Ghostot az egyből szar igénytelen fosokat hallgat? pl depit ? ne vicceljé' má'
Mert a Ghost egyenesen minőségi zene, mi ? :DD
Idézet
 
 
-1 #29 bogar 2015-07-29 10:44
Idézet - Marci:
Idézet - James Smith:
A sok gyökér úgyis elmegy erre az igénytelen szarra. 90% jelmez, 10% zene.


Olyan kis cuki vagy, ahogy igy toporzekolsz a labacskaddal minden egyes ghostos cikken. Awww.


Szerinted toppantott is?
Idézet
 
 
+1 #28 Marci 2015-07-29 10:30
Idézet - James Smith:
A sok gyökér úgyis elmegy erre az igénytelen szarra. 90% jelmez, 10% zene.


Olyan kis cuki vagy, ahogy igy toporzekolsz a labacskaddal minden egyes ghostos cikken. Awww.
Idézet
 
 
#27 KoaX 2015-07-29 09:23
De persze Max Cavalera-ra mindenki kiadta az ötezret tavaly is hiszti nélkül!

Amúgy azt nem értem, hogyha valakinek nem jön be a zene, ugyan miért kattint a cikkre? Én nem szeretem a Sabaton-t a Korpiklanit, de nem is olvasom egyik cikket sem amik róluk szónak.....

Akik "utálnak" egy bandát, de jönnek fikázni, azok az arcok igazából szeretik, csak fosnak beismerni, mert mondjuk a Ghost egy kicsit mainstream-ebb. És ha mindenki megtudja, hogy szeretik nem lesznek trú underground arcok.

Azérte egy Bues Pils-el ne rakjuk egy lapra.... kicsit más a két kategória. Én, örülök, hogy jönnek és tutira ott leszek a bulin.
Slipknot-nál sem hisztizet senki, ogy 20 ropi a jegy.... Pedig ott a nagy része tényleg csak show...
Idézet
 
 
+2 #26 bogar 2015-07-29 06:15
Idézet - Tom:
Idézet - bogar:
Idézet - draz:
Idézet - bogar:
Kb. 20%-kal drágábbak a Ghost jegyek nálunk, mint egyéb helyszíneken. Az adó is pont ennyivel több rajta nálunk, ergo ez a reális jegyár.

Egyébként meg a legendásan el és befogadó rocker közösségtől ne kelljen már elnézést kérnem, hogy én szeretem őket és valószínű, hogy meg is fogom nézni a koncertet! Hihetetlen, hogy állandóan csak az utálkozás megy!


az a baj, hogy ennyiért nem lesz rajta néző szerintem. Én is elmennék megnézni, de kb. két másikra el tudok menni ennek az egynek az árából... (gyakorlatilag a mostani novemberi kínálatból bármelyik kettőt. Pedig vannak nagyobb nevek is köztük. És pl. a Machine Head is jóval olcsóbb. Nem értem...


A koncert facebook eseményén a létrehozás után pár órával kb. 300 ember jelezte a részvételét.
Lesznek nézők! :-)

Facebookon rányomni, hogy elmegyek, nem kerül semmibe


Vártam ezt a hozzászólást! .-)

Azóta 400-nál járunk. :-)
Idézet
 
 
+3 #25 janomano 2015-07-29 01:37
Idézet - nikfisz:
A Kiss pedig 99% jelmez 1% zene!He-he.


Tromf : GWAR, 100% jelmez 0% zene :)
Idézet
 
 
+1 #24 ddrum77 2015-07-28 20:42
Idézet - nikfisz:
A Kiss pedig 99% jelmez 1% zene!He-he.

napkommentye!
Idézet
 
 
+3 #23 nikfisz 2015-07-28 18:47
Nem értem ezt a nagy fikázást a zenekar felé.Először is az első album kurva jó volt.Másodszor: a rockzenéhez mindíg is hozzá tartozott a teátrális megjelenés.Harmadszor:nem divat rockerek is szeretik a bandát- pl.Phil Anselmo,vagy az Amorphis énekese. A jegyár mondjuk tényleg sok!
Idézet
 
 
+1 #22 Tom 2015-07-28 18:37
Idézet - bogar:
Idézet - draz:
Idézet - bogar:
Kb. 20%-kal drágábbak a Ghost jegyek nálunk, mint egyéb helyszíneken. Az adó is pont ennyivel több rajta nálunk, ergo ez a reális jegyár.

Egyébként meg a legendásan el és befogadó rocker közösségtől ne kelljen már elnézést kérnem, hogy én szeretem őket és valószínű, hogy meg is fogom nézni a koncertet! Hihetetlen, hogy állandóan csak az utálkozás megy!


az a baj, hogy ennyiért nem lesz rajta néző szerintem. Én is elmennék megnézni, de kb. két másikra el tudok menni ennek az egynek az árából... (gyakorlatilag a mostani novemberi kínálatból bármelyik kettőt. Pedig vannak nagyobb nevek is köztük. És pl. a Machine Head is jóval olcsóbb. Nem értem...


A koncert facebook eseményén a létrehozás után pár órával kb. 300 ember jelezte a részvételét.
Lesznek nézők! :-)

Facebookon rányomni, hogy elmegyek, nem kerül semmibe
Idézet
 
 
+5 #21 nikfisz 2015-07-28 17:15
A Kiss pedig 99% jelmez 1% zene!He-he.
Idézet
 
 
+5 #20 béla 2015-07-28 17:06
Van akinek nem esett még le, hogy a Ghost egy vicc?Poén, értitek?
Nem kell komolyan venni...az első lemezük mindenesetre kibaszott jó!
Idézet
 
 
+1 #19 bogar 2015-07-28 16:22
Idézet - draz:
Idézet - bogar:
Kb. 20%-kal drágábbak a Ghost jegyek nálunk, mint egyéb helyszíneken. Az adó is pont ennyivel több rajta nálunk, ergo ez a reális jegyár.

Egyébként meg a legendásan el és befogadó rocker közösségtől ne kelljen már elnézést kérnem, hogy én szeretem őket és valószínű, hogy meg is fogom nézni a koncertet! Hihetetlen, hogy állandóan csak az utálkozás megy!


az a baj, hogy ennyiért nem lesz rajta néző szerintem. Én is elmennék megnézni, de kb. két másikra el tudok menni ennek az egynek az árából... (gyakorlatilag a mostani novemberi kínálatból bármelyik kettőt. Pedig vannak nagyobb nevek is köztük. És pl. a Machine Head is jóval olcsóbb. Nem értem...


A koncert facebook eseményén a létrehozás után pár órával kb. 300 ember jelezte a részvételét.
Lesznek nézők! :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.