Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nem tudom, tényleg itt van-e a vég”

0723joeA zenekar tagjainak nyilatkozatai alapján most már többé-kevésbé biztosnak tekinthető, hogy 2017-ben valóban karrierje utolsó turnéjára indul az Aerosmith. Joe Perry gitáros azonban – Steven Tyler énekeshez hasonlóan – megerősítette, hogy ez a turné meglehetősen alaposnak ígérkezik.

„Ez az egész azon sok téma közé tartozik, amelyekről már beszélgettünk zenekari szinten, de nem tudom, tényleg itt van-e a vég”, szögezte le Perry a Guitar Worldnek. „Albumtól turnéig, napról napra haladunk előre, és ez mindig is így ment nálunk. De ha utolsó turnéról is van szó, az is simán eltarthat úgy két évig. Még mindig rengeteg hely létezik, ahol soha nem játszottunk, de szeretnénk. Szóval mondjuk úgy, hogy lesz még itt folytatás.”

A zenekar korábban pikírten fogalmazott Steven Tyler hamarosan megjelenő country-albumáról, de Perry most pozitív aspektusból fogta meg a dolgokat. „Őszintén örülök neki, hogy elkészítette ezt a lemezt, mert évek óta beszél róla. Mindez nekünk is lehetőséget biztosított némi szünetre, és mindenkinek jól jött, hogy végre megcsinálta. Tudom, hogy koncertezni is fog, miután kijött az album, de tényleg az a lényeg, hogy közben jól elvan. Szólóalbumot éppen emiatt készít az ember: hogy zeneileg új területekre tévedj, és más zenészekkel is együtt dolgozz. És ameddig azt csinálja, amit szeretne, tényleg csak ez számít.”

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.