Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Mindenképpen változásokat hoz a zenekar hangzásvilágába ez a lemez”

1102prHelp címmel vadonatúj dalt mutatott be a Papa Roach. A szám a zenekar következő, egyelőre még cím nélküli nagylemezén kap majd helyet, amely most már elvileg elég gyorsan megjelenik.

Legutóbb 2015-ben, F.E.A.R. címmel jelentetett meg nagylemezt a Papa Roach, de máris elkészültek a folytatással. Az album címe egyelőre nem dőlt el, sőt, megjelenési dátumot sem tudunk mondani hozzá, annak ellenére, hogy a Crooked Teeth című első szám már hónapok óta ismert. Emellett most egy Help című témát is közzétett a zenekar, akik két, viszonylag fiatal és ismeretlen kaliforniai producerrel, Nick Furlonggal és Colin Brittainnel dolgoztak az anyagon.

A végeredmény Jacoby Shaddix szerint egészen konkrét előképekkel rendelkezik a banda diszkográfiájában. „Úgy szól az album, mintha az Infest és a Getting Away Murder 2016-os gyermeke lenne”, mondja az énekes. „Mindenképpen úgy érzem, hogy változásokat hoz a zenekar hangzásvilágába ez a lemez, méghozzá komolyabbakat, mint amilyenek azelőtt történtek nálunk. Az volt a célunk, hogy kicsit felrázzuk a dolgokat ezen az albumon. Ez már a kilencedik vagy a tizedik albumunk – még én sem tudom –, így aztán kicsit fel akartuk pörgetni…”

 

Hozzászólások 

 
+8 #1 revdav11 2017-02-17 10:18
Szokásos Papa Roach.
Egyáltalán nincs túlbonyolítva, szerkezetileg is kb. ugyanaz, mint bármelyik másik daluk, valahogy mégis működik, mint kb. minden amit ezek a srácok csinálnak.
A tegnapi Linkin Park után felüdülés!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.