Shock!

Az idei amerikai Rockstar Energy Drink Mayhem fesztiválturné bukása ráirányította a figyelmet a metalszíntér igazi nagyvad-kategóriájának kifogyó utánpótlására, és ugyan a kérdésben komoly viták zajlanak, az alapproblémát maguk a zenészek általában nem vitatják. A tendenciáknak emellett olyan folyományai is vannak, amikre elsőre talán nem is gondolnánk, mint az egy friss Scott Ian-interjúból is kiderült…

„Nekünk is felajánlották, hogy vegyünk részt a Mayhemen, de nemet mondtunk, mert túl kevés pénzt ajánlottak”, mondta a kialakult vita kapcsán az Anthrax főnöke Jamey Jasta podcastjében. „Azt mondtuk: nem, ez nevetséges. Mire ők: jó, de nincs pénzünk. Na, hát az meg nem a mi problémánk… Miért mennénk el kevesebbért játszani, mint amennyit érünk? Ez agyrém… Egyébként pedig minden zenekar tisztában van vele, hogy egyedül többet kereshet, mint amikor másokkal közösen játszik egy fesztiválon. Aki ugyanis headliner lehet egy ilyen körúton, az egyedül is nekiindulhat. És most éppen ezzel a problémával küzdenek a fesztiválok. Még Európában is igaz, hogy az utóbbi években megduplázódott a headliner zenekarok gázsija, és ma már őrült, őrült pénzeket kapnak az A-listás metal- és hard rock-bandák. Elképesztő gázsikat. Mivel nélkülük egyszerűen nincs fesztivál.”

Scott egy konkrét példával is alátámasztotta a mondandóját. „Pár évvel ezelőtt lefújták a Sonisphere-t, amire már egyébként árulták a jegyeket, mert úgy érezték, nem fut elég jól. És ez nem jelenti azt, hogy örökre vége a dolognak – a következő évben megint volt is –, hanem a hozzáállás a lényeg: amennyiben nem sikerül leszerződtetni egy igazi headlinert, akkor nincs fesztivál. Ők akkor az AC/DC-t akarták megcsípni, de nem jött össze. Szóval ha nincs ilyen A-listás bandád, akkor kemény a helyzet. Mert ha arról van szó, hogy össze akarsz szedni ötezer vagy hétezer kölyköt parkolókban meg hasonló helyszíneken egy Warped-típusú turnéhoz, az természetesen sokkal egyszerűbb, és meg lehet csinálni. Ha hatezer emberre kalibrálsz be egy efféle bulit egy fészerben, abból ugyanis alapvetően senki sem keres pénzt.”

Scottot egy másik örök vitatémáról, a streamingről is kérdezték. A gitáros elég egyértelmű álláspontot képvisel a kérdésben. „Nincs Spotify-hozzáférésem, és nem streamelek zenéket. Nem is értek hozzá. Még azt sem tudom pontosan, hogy fent vannak-e a Spotify-on vagy a Pandorán a régi dolgaink, mondjuk az Among The Living. Ha igen, biztos vagyok benne, hogy semmit sem keresünk ebből. És akkor sem keresnénk a Spotifyból semmit, ha a világ legelőnyösebb megállapodását kötnénk meg velük. Épp ezért van az, hogy amikor hallom, hogy zenészek is használják a Spotifyt, azt kérdezem: komolyan? Egy olyan céget támogatsz, amelyik lerabol… Mire az a válasz, hogy igen, de könnyű vele elérni a zenéidet. Szerintem pedig Spotify nélkül is könnyű elérni a zenéidet. Szóval ezt soha nem értettem. Tisztában vagy vele, hogy egy adott cég kibasz veled, mégis használod. Számomra ez furcsa. Magát a lényeget persze értem: sokan ma már így hallgatnak zenét, és természetesen nem vagyok ellene ennek, nem is mondanám senkinek, hogy a mi zenénk ne legyen elérhető így. Megismered így a zenénket, és lehet, hogy legközelebb, amikor a közeledben járunk, már koncertjegyet is veszel majd. De én még abból a korszakból származom, amikor tényleg lehetett platinalemezed. És ehhez képest hány lemez lett tavaly platina Amerikában? Na, ez egy vicc, baszd meg. Szóval alapvetően az van bennem, hogy dugd fel a seggedbe a streaminget. De ez nem jelenti azt, hogy átmegyek ősemberbe, és közlöm: mi aztán nem kérünk ezekből a szolgáltatásokból. Én is azt akarom, hogy annyi embert érjen el a zenénk, amennyit csak lehetséges.”