Shock!

november 19.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Lemezt is készíthet Vincent és Yeung I Am Morbidja

1216davidtimTavaly alapította meg az I Am Morbid nevű, kizárólag klasszikus Morbid Angel-dalokat játszó formációt a zenekarból nemrég távozott David Vincent énekes/basszer és Tim Yeung dobos. A csapat a hónap végén Budapesten is fellép, és Vincent szerint nem kizárt, hogy előbb-utóbb lemezük is lesz.

„Mint az egész világ tudja, Trey és én már nem dolgozunk együtt, de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy szeretem-e mindazt, amit közösen csináltunk az évek során”, indokolta az I Am Morbid létrehozását a Metal Waninak David Vincent. „De ez nem a Morbid Angel, hanem valami más, és biztosan nagyon másképp is szólal majd meg. Maga az ötlet hosszú évekkel ezelőtt megfogant a fejemben, hogy eljátsszam a dalokat, amiket imádok és a rajongók is imádnak, de a Morbid Angelben nem nagyon mutatkozott érdeklődés a dolog iránt. Timmel nagyon jóban vagyunk, sok időt töltünk együtt, de ez már csak így megy: a basszusgitárosok és a dobosok általában remekül megtalálják a hangot, hiszen ők alkotják a ritmusszekciót. A két gitáros (Bill Hudson és Ira Black – a szerk.) pedig szintén régóta barátaim. Az I Am Morbid nevet pedig azért választottam, mert ezt a nótát én írtam, és tényleg benne van minden, amit érzek. Angyal biztosan nem vagyok, de morbid igen.”

A nemrég a Headcatbe is bekerült Vincent szerint nem kizárt, hogy az I Am Morbid előbb-utóbb lemezt is készítsen, de egyelőre még fejben sem tartanak itt. „Már felmerült a kérdés, de most egyelőre meglátjuk, hogy megy ez az egész. Ha lemezt készítenék, ezzel a felállással tenném, mivel régi barátokról és óriási zenészekről, hatalmas tehetségekről van szó.”

Az I Am Morbid tehát május 31-én Magyarországon is bemutatkozik. A koncert a Dürer Kertben lesz, méghozzá a Necrophagia társaságában. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
0 #3 necromedve 2017-05-18 17:26
Szuper elképzelés!!!! Jövőre a 25. évfordulója kapcsán akár kihozhatnák a Covenant lemez újrafelvett változatát. :P
Idézet
 
 
-2 #2 Nonexistence 2017-05-18 16:50
Szegény ember Morbid Angelje. A Necrophagia miatt azért mennék, de így minden porcikám ellenzi.
Idézet
 
 
+7 #1 metálkezelés 2017-05-17 07:45
Ez az gyerekek,legalá bb lesz min jókat kacarászni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.