Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kilenc év után ismét Marilyn Manson Budapesten

Utoljára 2017-ben járt Magyarországon Marilyn Manson, akkor teltházas koncertet adott a Budapest Parkban. Az ikonikus előadó tavaly indult ismét turnéra, jövőre pedig közel egy évtized után Budapestre is visszatér július 22-én.

1125manson

A Marilyn Manson 1989-ben alakult, a zenekar – és a frontember, eredetileg Brian Hugh Warner – nevét Marilyn Monroe és Charles Manson nevének összeolvasztásából kreálta meg, a kezdetben újságíróként dolgozó frontember ugyanis úgy vélte, a média számára a szexszimbólum és a gyilkos szektavezér is csak szenzáció. Már ez a választás is jelezte, hogy a Marilyn Manson egyszerre kíván polgárpukkasztó és kritikus lenni. A sokk-rockerek 1994-ben adták ki első lemezüket Trent Reznor (Nince Inch Nails) akkor induló kiadójánál Portrait Of An American Family címmel, de az igazi hírnevet második lemezük, az Antichrist Superstar hozta meg a csapat számára. A formáció mindeddig tizenkét nagylemezt adott ki, a legutóbbi lemez One Assassination Under God – Chapter 1 néven jelent meg 2024-ben, a napokban pedig Marilyn Manson Instagramján belebegtette, hogy hamarosan érkezik a folytatás is, így könnyen lehet, hogy Budapesten már arról is hallhatunk dalokat.

Marilyn Manson a zenélés mellett más művészetekben is aktív: képeket fest, valamint több filmben és sorozatban is játszott már. Jelenleg pedig a turnézásra koncentrál, hiszen még be sem fejezték zenekarával a One Assassination Under God elnevezésű turnét Európában, máris újabb fesztiváldátumokat és koncerteket jelentett be jövő évre, köztük most budapesti fellépését is július 22-én, a Budapest Parkban.

A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet november 27-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés november 28-án indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon.

 

Hozzászólások 

 
#3 Eugen 2025-11-27 09:43
Idézet - Martin:
Idézet - Eugen:
Szikora Róbert most is tüntetni fog ellene?


Reméljük nem. Utoljára a Hollywood Vampires koncertnél tüntetett és az akkor el is maradt. :D
Robi szellemi ereje már még Pataky Attiláénál is hatalmasabb.


Az ő jelenlétük miért zavarta azt a pici kis agyát a Csikidám úrnak?
Idézet
 
 
#2 Martin 2025-11-25 23:16
Idézet - Eugen:
Szikora Róbert most is tüntetni fog ellene?


Reméljük nem. Utoljára a Hollywood Vampires koncertnél tüntetett és az akkor el is maradt. :D
Robi szellemi ereje már még Pataky Attiláénál is hatalmasabb.
Idézet
 
 
#1 Eugen 2025-11-25 19:07
Szikora Róbert most is tüntetni fog ellene?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.