Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Januárban érkezik a Garmmal is megerősített új Borknagar

Január 22-én jelenik meg a norvég Borknagar új, tizedik nagylemeze. Az album a Winter Thrice címet viseli majd, és úgy tekint vissza a múltba, hogy közben a jövőbe is mutat.

„Júliusban fejetuük be a lemezt, és elég kemény volt mostanáig, a megjelenési dátum kitűzéséig visszatartani a lélegzetünket”, mondja az anyagról a zenekar főarca, Øystein G. Brun gitáros. „Roppant elégedettek vagyunk ezzel a lemezzel, méghozzá minden tekintetben, legyen szó akár a dalokról, akár a produkciós munkáról, akár az összképről. Mindenképpen új zenei csúcsokat hódítottunk meg, Jens Bogren pedig ismét a hangzások varázslójának bizonyult.”

A lemez címe nem véletlen: Brun szerint a banda ezúttal zenei és szövegi értelemben is visszanyúlt az 1997-es The Olden Domain világához, de ugyanakkor a jövőbe is tekintenek az albummal. További újdonság, hogy első ízben a zenekar története során címadó szám is van az anyagon, amelyben Vintersorg, ICS Vortex és Lazare mellett a Borknagar eredeti énekese, Fiery G. Malestrom, azaz Kristoffer „Garm” Rygg is vendégszerepel. Garm emellett elvileg még egy számban is felbukkan majd.

A Borknagar legutóbbi nagylemeze 2012-ben jelent meg Urd címmel, a zenekar tavaly Budapesten is fellépett.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.