Shock!

július 07.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hetfield: „Egyszer majdnem összeverekedtem egy rajongóval, mert úgy éreztem, meg kell védenem magunkat”

Immáron több mint húsz év telt el a Metallica Load és Reload lemezei óta, de a szóban forgó éra a mai napig megosztja a rajongótábort. James Hetfield egy friss interjúban ennek kapcsán beszélt a szükséges és szükségtelen kompromisszumokról.

A Clash interjúzott a napokban James Hetfielddel, és azt a kérdést szegezték a Metallica frontemberének, hogy hozott-e bármilyen kompromisszumot a zenekar azért, hogy bekerülhessen a mainstreambe. „Érdekes ez”, felelte James. „Én inkább úgy gondolom, hogy megteremtettük a saját mainstreamünket. Mindig is nagyon őszinték voltunk önmagunkkal szemben, beleértve ebbe a kompromisszumokat is. Valamiféle kompromisszumnak ugyanis mindig lennie kell, főleg, ha egy zenekarban négyen játszanak együtt. Igazából két ember irányítja a dolgokat: Lars és én. És ha mi ketten nem értünk egyet valamiben, mindenképpen meg kell egyezni. De ha arról van szó, hogy hoztunk-e olyan döntéseket, amelyek utólag nem tűnnek helyesnek: néhányszor biztosan. Számomra például ilyen volt a Load és a Reload korszaka, ahol nem minden mögé tudtam száz százalékosan odaállni, de kompromisszumot kötöttem. Azt mondtam, Larsszal és Kirkkel tartok, mert ők nagyon hisznek ebben a dologban, szóval én is velük tartok, mert akkor lesz minden a legjobb, ha mind a négyen beletesszük a magunkét. Minden tőlem telhetőt megtettem, de a dolgok nem sültek el olyan jól, mint előzetesen reméltem. De semmit sem sajnálok, mert akkor ez tűnt helyesnek. Ha a zenekari egység érdekében kell kompromisszumot kötnöm, megteszem.”

Hetfield szerint ugyanakkor a Metallica sosem kötött külső kompromisszumokat. „Szerintem mindig nagyon őszinték és egyértelműek voltunk annak kapcsán, mit akarunk és mit nem akarunk. Ez a mi kibaszott bulink, amire mindenkit meghívunk: gyere, és tarts velünk. Ha pedig már nem élvezed a kalandot, bármikor kiszállhatsz, mert remélhetőleg mindig lesz olyan, akinek tetszik, mennyire szenvedélyesen alkotunk. Az ilyen embereket mindig szívesen látjuk. A Metallica mindig utált mindenféle szabályt, vagy olyan kísérletet, amellyel be akartak skatulyázni bennünket. Ki nem állhatjuk a korlátokat, a határokat. A heavy metalban mindig is volt egyfajta punkos megközelítés: mindenki kapja be, csakis a saját utunkat járjuk, satöbbi. És ez rendben is van – egészen addig, amíg le nem térsz erről az útról, például levágatod a hajadat, nem viselsz bőrdzsekit, ilyesmik. Vagy például balladát írsz. Na, azzal például egyből eltértünk a szabályoktól. Emlékszem, egy rajongóval még majdnem össze is verekedtem San Franciscóban úgy ’89 körül. Akkoriban jött ki a Justice, megcsináltuk a One klipjét, ez a csávó meg odajött: kapd be, te köcsög, eladtad magad, MTV-klipet forgattál, bla-bla-bla… Én pedig úgy éreztem, meg kell védenem magunkat. És tényleg, miért is kellene bármit is igazolnom azzal kapcsolatban, amit csinálunk? Számunkra csalódást okozott, hogy sokan így tekintettek erre az egészre, hogy egyes saját rajongóink megharagudtak, amiért előadóként azt csináltuk, amit helyesnek éreztünk, hogy kifejezzük magunkat.”

A Metallica 2018. április 5-én Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik, természetesen zsúfolt teltház előtt. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
-2 #25 csoli 2017-11-28 11:51
Én imádtam a Load-ot első pillanattól fogva, pedig nem tizenévesként hallottam először és mögöttem volt az addigi egész diszkográfia! Mind a mai napig a kedvenc albumom Tőlük! Nem dörrenek a dalok a lemezen és finomodtak a Fekete Albumhoz képest? Az Ain't My Bitch úgy robban be, mint amikor berúgnak egy nagy öreg Harley-t! Egy jó cuccon hallgatva majdnem letépi a fejedet! És nyers és energikus az egész nagyon, ott van benne a megfelelő mennyiségű kosz és dög, a Black egy polírozott műtárgy ehhez képest. Mind a mai napig a legőszintébb albumuk, a hülye körítés ellenére is! A ReLoad-dal már én sem tudtam mit kezdeni. De az új tetszik megint, márcsak azért is mert a hangzás leginkább a Load-ra hajaz. Azt a hangzást emelték egy még magasabb szintre.
Nem tudom Hetfield mennyire gondolt a zenére ebben a nyilatkozatban, de szerintem a Load-on semmi szégyellni valójuk nincs!
Idézet
 
 
-1 #24 queensryche999 2017-11-27 20:13
Idézet - 19EmpEroR75:
Toti: a címet olvasva én sem :)

De hogy mennyire skizoid volt a hozzáállás a Loadhoz annak idején, és mennyire nem tudtam magukra a dalokra figyelni, arra csak egy példa. Amikor először indítottam el az albumot a megjelenést követően, az Ain't My Bitch-et hallgatva még arra gondoltam, hogy "ezek még tovább finomodtak a Fekete Albumhoz képest".


Sosem felejtem el: ahogy lehetett, megvettük az egyik legjobb cimbimmel - CD-n, ami akkor még nagy szó volt.
Hatalmas várakozás előzte meg részemről; 11 évesen ismertem meg őket az (akkor friss) Enter Sandman klippel és bár a Load megjelenésekor már betéve ismertem a diszkográfiát, a Fekete album folytatását reméltem.

Elindult az Ain't My Bitch, hallgattuk egy darabig, aztán valami olyasmit mondtam cimbimnek, hogy "nem rossz, de a többi dal biztos keményebb lesz". Aztán szépen lassan ráeszméltünk, hogy nem. Szerintem a Load a mai 35-40-es generációnál kevés kivétellel utólag került helyére, a maga idejében mindenképpen egyfajta csalódást, furcsa meglepetést jelentett.
Idézet
 
 
-3 #23 19EmpEroR75 2017-11-27 16:26
Mindig őszinte elismeréssel és tisztelettel gondoltam azokra, akik időt és energiát nem sajnálva ennyit törődnek embertársaikkal . Én élvezem, ha kifejezed az érdeklődésed, kicsi trollom. És nem tudom nem észrevenni, hogy még az arányokra is figyelsz. A #10-es és a #21-es komment ugyanannyi idő alatt 5-5 mínusszal lett gazdagabb, #7-es, a #15-ös és a #19-es pedig visszaállt a tegnap éjfél körüli értékre. A lényeg az átgondolt tevékenység és a gondosan kidolgozott stratégia, nem győzöm elégszer hangsúlyozni. Örülök, hogy Te megerősítesz ebben :)
Idézet
 
 
+1 #22 blackmagic 2017-11-27 15:00
19EmpEroR75 "Évek kellettek, hogy a dalok egy részét értékelni tudjam." Dettó.
ddrum77:"Pedig vannak ott jó témák... Sweer amber, Invisble kid, Some kind... Frantic" Bezony!!

A DM pedig fasza, meg a beyond magnetic is.Just a Bullet Away,Rebel of Babylon odavágnak.
Idézet
 
 
-8 #21 19EmpEroR75 2017-11-27 13:46
Toti: a címet olvasva én sem :)

De hogy mennyire skizoid volt a hozzáállás a Loadhoz annak idején, és mennyire nem tudtam magukra a dalokra figyelni, arra csak egy példa. Amikor először indítottam el az albumot a megjelenést követően, az Ain't My Bitch-et hallgatva még arra gondoltam, hogy "ezek még tovább finomodtak a Fekete Albumhoz képest" - és aztán a 2 x 4 közepénél kivettem CD-t a lejátszóból. És annak ellenére, hogy az egész album tele van '70-es évekbeli rock hatásokkal, amiken felnőttem, sokáig végig sem tudtam egyben hallgatni. Évek kellettek, hogy a dalok egy részét értékelni tudjam.
Amúgy jó a hasonlatod a két szerszámosládáv al. Azzal a különbséggel (nálam), hogy én mind a két albummal úgy voltam, mint a másik ládával, amivel kapcsolatban "elképzelésed sincs, hogy egyáltalán hogyan kell megfogni bármelyik szerszámot".
Idézet
 
 
+2 #20 Toti 2017-11-26 21:34
A címet elolvasva nem 1989-re gondoltam...

Idézet - 19EmpEroR75:
Így sem lett a kedvenc Metallica időszakom (az az első 4 album), de legalább a dalok zömét értékelni tudom (a 27 dal tényleg sok, így valóban sok a töltelék).

5 év szünet után másfél éven belül 27 dal, pláne ennyire sokféle tényleg sok. De eltekintve a külsőségektől (mondjuk szerintem a Load borítója király, a ReLoadé meg még királyabb, tök mindegy, mit használtak a készítéséhez), még a fogyaszthatóbb Loadon is alig van olyan szám, amibe első hallgatásra kapaszkodni lehetne. Talán a King Nothing a legnagyobb ilyen kapaszkodó (már-már tényleg Enter Sandman 2), utána meg esetleg a Bleeding Me és a The Outlaw Torn, valamint a Wasting My Hate következhet, illetve másodvonalban az Until It Sleeps és a Thorn Within, a többi dal meg azért egészen más, ennek ellenére az album még egyensúlyban van, sőt, az elsőre furcsának tűnő számok is viszonylag gyorsan a helyükre kerülnek.
A ReLoadon viszont nincs meg ez az arány, az elsőre fogós számok listája nagyjából a Fuelnál véget ér. Valahogy ennek az albumnak még a Loadhoz képest is sokkal másabb hangulata van. Két szerszámos ládához tudom hasonlítani az albumot, az egyiket kinyitod, és tudod, hogy mi mire való, meg láttál más hasonlót, a másikban viszont elképzelésed sincs, hogy egyáltalán hogyan kell megfogni bármelyik szerszámot.
Idézet
 
 
-11 #19 19EmpEroR75 2017-11-26 13:59
ez: sehol nem írtam olyat, hogy a Load rosszul szólna. Csupán annyit, hogy "Ennek oka lehet a keverés, a szellősebbre vett gitárhangzás (az más kérdés, hogy a Load dalai nem igényelnek olyan soundot, mint az addigi albumok)". A Load az első olyan album volt, ahol Kirk is ritmusozhatott a stúdióban, és nemcsak rászólózik a Hetfield által több sávon feljátszott riffekre. A két eltérő ritmusgitározás baromira izgalmas - lenne. Viszont én akkor erre nem tudtam figyelni, amihez nemcsak az image, az artwork, hanem Lars nyilatkozatai is hozzájárultak. És magukra a dalokra már nem tudtam figyelni.
Lehet, hogy sokaknak az S&M giccses, de nekem, aki ugyanúgy szereti a komolyzenét, mint a metalt (ráadásul 1999-es, akkor még nem volt ekkora divat a metal és a komolyzene ház
asítása - és kommerszesítése -, mint azóta), az általam nem kedvelt Load/Reload éra dalai is akkor kezdtek el élni igazán, és pár évvel később visszahallgatva a két albumot, már tudtam értékelni magukat a dalokat. Így sem lett a kedvenc Metallica időszakom (az az első 4 album), de legalább a dalok zömét értékelni tudom (a 27 dal tényleg sok, így valóban sok a töltelék).
A St. Anger/Death Magnetic kettősről meg leírtam a véleményem a komment végén.
Idézet
 
 
+2 #18 Blaze 2017-11-26 12:01
Arról nem is beszélve, hogy a Load/Reload volt az a korszak, ahol ténylegesen kihasználták a két gitáros felállás adta lehetőségeket. Nagyon jól meg vannak hangszerelve a dalok, nem csak az volt hogy James ritmusozik, Kirk meg feltolja a szólókat, hanem tényleges kétszólamú gitár témák vannak. A probléma egyrészt tényleg az imidzs volt, meg a sok töltelék. Szerintem nem volt gond a dupla lemez, de mindkettőnek kb. 50 percesnek kellett volna lennie, akkor nagyobbat ütött volna. Valamint talán túl korán jött, az emberek nem erre számítottak, sokkolva voltak. Ha úgy 10-15 évvel később rukkolnak elő ezzel a világgal, szerintem senki nem szólt volna egy rossz szót sem. Megöregedtek, megváltoztak, ez természetes. De hát ez akkor jött ki belőlük, nincs mit tenni. Én azért kicsit sajnálom, hogy nem maradtak ezen a vonalon, tökéletesítve ezt az irányt és csiszolva a hibákon. Azzal együtt, hogy nekem is a Ride/Master/Justice az etalon.
Idézet
 
 
+1 #17 ez 2017-11-26 11:25
Idézet - 19EmpEroR75:
Igor Igorovics: ebben lehet valami ("radikális imageváltás"), és ha ehhez hozzáveszem Lars akkori nyilatkozatait, akkor abban a fénytörésben a lényegre, a zenére már nem tudtam koncentrálni. Erre igazából akkor döbbentem rá, amikor a S&M albumot hallgattam, hogy az általam nem preferált dalok is (Load/Reload korszak) dörrennek, nem úgy, mint a lemezen. Ennek oka lehet a keverés, a szellősebbre vett gitárhangzás (az más kérdés, hogy a Load dalai nem igényelnek olyan soundot, mint az addigi albumok), vagy mindaz miatt, amit fent leírtam. De az is igaz, hogy 21 évesen az ember nem úgy gondolkozik, mint 42 évesen. Ha mai fejjel nézem a dolgokat, az igazi csalódás inkább a St. Anger/Death Magnetic kettős, nem a Load, mert az utóbbi mérföldekkel őszintébbnek hat, zeneileg pedig tele van olyan hatásokkal, amiken felnőttem. Még akkor is, ha a lemez egészét nézem, nekem messze nem egységes az egész - a Reload meg pláne nem az (és nálam nyilván nem veheti fel a versenyt az első 4 albummal).


Ez nem értem. A Load/Reload tökéletesen szól, egyszerűen nem tudok jobb hangzás elképzelni oda, élő, igazi, tiszta és erőteljes. A szimfonikus lemez nekem totál giccses nagyrészt a hangszerelés miatt, a legtöbb dal mellément az én világomban. Imádom a korábbi lemezeket is, de a Load egy másik ligába tette őket, nem alá vagy fölé, hanem mellé. A St. Anger/Death Magnetic utána nagyon keserves csalódás volt, főleg az utóbbi tűnt fogcsikorgatós erőlködésnek. Az újat viszont megint szívesen hallgatom, szerinem ennél többet nem tudtak volna kihozni magukból ma már, ez a plafon, és ez több, mint korrekt.
Idézet
 
 
+2 #16 bogar 2017-11-26 10:02
Nem tudom, hogy mennyire lehet hinni a statisztikának, de kíváncsi voltam, hogy az első négy lemezhez mérve, hogy fogyott a Load/Reload páros. Az a helyzet, hogy jobban.
Tudom, hogy az eladások és a minőség nem feltétlen járnak kéz a kézben, de érdemes belegondolni, hogy vajon egy Load/Reload idején érkezett rajongó vajon, ha visszaás mondjuk a Kill/Ride kettősig, akkor tetszeni fog neki, amit hall? Szerintem erre nem egyértelmű a válasz.
Másrészt a 90-es évek közepéről beszélünk, amikor szitokszó volt a metal.
Nem kacérkodtak az elektronikával, mint Rob Halford. Nem fordultak egyértelműen grunge-ba, mint Bruce Dickinson. Nem mentek át felesleges brutalitásba, mint Dio. Látható, hogy hány ikon volt megzavarodva abban az időszakban. A Metallica így élte túl azokat az éveket.
Idézet
 
 
-7 #15 19EmpEroR75 2017-11-26 01:27
Igor Igorovics: ebben lehet valami ("radikális imageváltás"), és ha ehhez hozzáveszem Lars akkori nyilatkozatait, akkor abban a fénytörésben a lényegre, a zenére már nem tudtam koncentrálni. Erre igazából akkor döbbentem rá, amikor a S&M albumot hallgattam, hogy az általam nem preferált dalok is (Load/Reload korszak) dörrennek, nem úgy, mint a lemezen. Ennek oka lehet a keverés, a szellősebbre vett gitárhangzás (az más kérdés, hogy a Load dalai nem igényelnek olyan soundot, mint az addigi albumok), vagy mindaz miatt, amit fent leírtam. De az is igaz, hogy 21 évesen az ember nem úgy gondolkozik, mint 42 évesen. Ha mai fejjel nézem a dolgokat, az igazi csalódás inkább a St. Anger/Death Magnetic kettős, nem a Load, mert az utóbbi mérföldekkel őszintébbnek hat, zeneileg pedig tele van olyan hatásokkal, amiken felnőttem. Még akkor is, ha a lemez egészét nézem, nekem messze nem egységes az egész - a Reload meg pláne nem az (és nálam nyilván nem veheti fel a versenyt az első 4 albummal).
Idézet
 
 
+5 #14 Igor Igorovics 2017-11-26 00:28
A Loadon akkora feelinghegyek vannak, mint az állat. Persze lehet nem szeretni, de ha ez az album nem született volna meg, én sokkal szegényebb lennék. Persze az, hogy kinek mi a feelinges az baromi szubjektív, de lényeg az, hogy egy Until It Sleeps, Outlaw Torn vagy a Bleeding Me az egy csúcs nekem. De persze a riffelős King Nothing vagy az Aint My Bitch is szuper.
Meggyőződésem, hogy a radikális imageváltás miatt fogadták ezt az albumot úgy ahogy.
Idézet
 
 
+2 #13 Igor Igorovics 2017-11-26 00:13
A Load egy krva jó album. Rengeteg 70-es évekbeli feelinggel, 90-es évekbeli módon előadva. Sabbath, Zep, és Hetfield akkori nagy kedvencei a C.O.C. Persze mindez Metallicásan eljátszva.
Idézet
 
 
#12 varecza 2017-11-25 23:47
Idézet - ddrum77:
Idézet - zombee:
A St. Anger szerintem mai napig nagyobb sokk a rajongóknak. Azt mondjuk az én gyomrom sem vette be, és az eltelt 14 évben sem sikerült kicsit sem megszeretni

Pedig vannak ott jó témák... Sweer amber, Invisble kid, Some kind... Frantic


így hallgassátok meg. :
https://www.youtube.com/watch?v=h99nhdNnfm8
Idézet
 
 
+2 #11 ddrum77 2017-11-25 22:16
Idézet - zombee:
A St. Anger szerintem mai napig nagyobb sokk a rajongóknak. Azt mondjuk az én gyomrom sem vette be, és az eltelt 14 évben sem sikerült kicsit sem megszeretni

Pedig vannak ott jó témák... Sweer amber, Invisble kid, Some kind... Frantic
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.