Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

GN’R: „fél-újjáalakulás” jöhet, elvileg Slash szólóbandája is létezik tovább

0107dammitA Guns N' Roses immáron bejelentett újjáalakulása ezer kérdést vetett fel, amelyek közül igazából eddig csak kettőre van fix válasz: a csapat két koncertet már biztosan ad idén, és W. Axl Rose, Slash, illetve Duff McKagan biztosan ott lesz ezeken. Todd Kerns, Slash szólózenekarának basszere most felelt egy harmadikra, és lehet, hogy egy negyedikre is.

Már mindenki tudja, hogy áprilisban, a kaliforniai Coachella fesztiválon kétszer is fellép a Guns N' Roses, ám még mindig ismeretlen, kik is lesznek ott a színpadon. A zenekar kiadott egy meglehetősen semmitmondó közleményt, ám ebből is csak az derült ki, amit már a bejelentés után is tudni lehetett: W. Axl Rose énekes, Slash gitáros, illetve Duff McKagan basszer biztosan benne van a 2016-os Gunsban. Lehetséges, hogy Slash novemberben Budapestet is megjárt szólóbandájának bőgőse, Todd Kerns akaratlanul is elejtett pár további információt friss nyilatkozatában: egyrészt azt, hogy a Conspirators továbbra is létezik, másrészt azt, hogy a mai Guns valószínűleg nem az eredeti lesz, ő ugyanis fél-újjáalakulást emleget. „Mi, a Conspirators tagjai most már jó ideje tudjuk, hogy a háttérben dolgoznak a zenetörténelem egyik legfontosabb csapatának újonnani összehozatalán", írja Kerns. „Ez volt az, amit mindenki olyannyira szeretett volna, de sosem gondolta, hogy összejöhet: nekünk pedig szépen csendben – és nem annyira csendben – ott intéződött az orrunk előtt. Egészen elképesztő volt ennyire közelről szemlélni egy ilyen rocktörténeti eseményt. Azzal együtt, hogy Myles most visszatér az Alter Bridge új fejezetéhez, számtalan lehetőség nyílt meg mindenki előtt, és a Guns N' Roses fél-újjáalakulása ezek közül is az egyik legizgalmasabb."

Mint Kerns írja, mivel egy ezerötszáz lelket számláló kisvárosban nőtt fel, és gyakorlatilag tinédzserkora óta turnézik, ő maga sem látta soha a Guns N' Rosest, méghozzá semmilyen felállásban, így roppantul várja, hogy végre megnézhesse őket élőben. „Slash testvéreként úgy vélem, roppant izgalmas és fontos állomás ez az életében, így tiszta szívből támogatom, hogy fejest ugorjon ebbe az egészbe. De mivel jóbarátom, akkor is támogatnám, ha úgy döntene, hogy felhagy a zenéléssel, és buddhista szerzetesek között él tovább Nepálban. Mert a testvéreknek ez a dolga. Tényleg nem itt az a lényeg, hogy miként érint engem ez az egész, mert ez a dolog mindnyájunknál nagyobb. Úgy gondolom, így egészséges az érintettek számára, nem is beszélve arról a csodálatos ajándékról, amit így adnak a világnak. És ezt bizony én is hálásan elfogadom majd."

A basszer szerint régóta tudta mindenki a zenekarban, hogy 2016-ban Slash szólócsapata eltűnik majd a nyilvánosság színei elől. „Ugyanakkor most is az a szándékunk, hogy májusban stúdióba vonuljunk, és felvegyük a harmadik lemezt, aztán valamilyen formában ki is adjuk 2017 során. A zenében éppúgy folyamatosan változnak a dolgok, mint az életben is. Nekem személy szerint, mint általában, most is annyi projektem van, hogy azt kívánom, bárcsak kettő lenne belőlem", mondja Kerns, ám a továbbiakból kiderül: a folytatásban igazából azért ő sem annyira biztos. „Csakis nagyszerű dolgokra tudok visszaemlékezni 2010 tavasza óta, és kizárólag örömöt érzek, ha ezekre gondolok. Ahogy már sokszor elmondtam, eleinte nem is számítottam rá, hogy Slash 2010-es albumának turnéja után is együtt maradunk, és sosem hittem volna, hogy mindez egy koncertlemezt, két további albumot, két DVD-t, egy tényleges zenekarnevet és csillió világ körüli utat jelent majd. Most pedig itt állunk 2016 legelején, és ez már mind mögöttünk áll, meg még egy csomó minden más is. Az pedig, hogy mit hoz a jövő, voltaképpen mindegy is, ha megnézzük, mi mindent értünk el idáig. Büszke vagyok az eredményeinkre, és csakis túláradó várakozással tekintek a jövőbe. De most, testvéreim és nővéreim, üdv ismét a dzsungelben!"

Kérdés persze, mit jelent a Todd által emlegetett fél-újjáalakulás, de ebből ítélve hiába használja a Guns ismét az 1987-es logót, vélhetően nem Izzy Stradlin és Steven Adler teszik majd teljessé a felállást. Az viszont továbbra sem tiszta, hogy például Matt Sorum dobos részt vehet-e a mókában, vagy a többi poszton Axl újabb keletű társait láthatja majd a világ. A rocksajtóban továbbra is csak ellentmondásos információk jelennek meg az alaphármas többi társáról, így nyugodtan mondhatjuk: egyelőre mindenki vaktában lövöldöz, biztosat pedig csak Axl, Slash, Duff és közvetlen környezetük tud.

 

Hozzászólások 

 
+2 #30 cápaidomár 2016-01-08 01:51
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - cápaidomár:
Ádám! 5-nek nem három a fele, igaz? Nevezzük akkor 3/5-öd ujjá alakulásnak, talán még hülyébben is hangzana. Szerintem a lényegen így sem változtat. Nyilvánvaló, hogy itt a név számít, a címke, az, hogy hány embert takar, hogy milyen személyeket név szerint, már úgy tűnik mellékes. A G'n R ma már egy márka. Azzá "nemesült". Lehet még belőle intézmény, vagy cég, de nem lesz, mert addig úgyse húzzák. Láttam én (is) már egészen lehetetlen helyeken G'n R pulóvert, de csak azért, mert most fél-ujjá alakulnak.

A példák amiket megemlítesz szerintem nem helytállóak. Maiden a mai napig van, AC/DC detto, nem emlékszünk olyanra, hogy feloszlottak volna. Nekik korszakaik voltak, egy rakás lemezt tettek le az asztalra, és minden korszakukból kihoztak legalább egy klasszikust. Mivel őket valóban a zene érdekelte, a művészet, nem pedig a kibaszott bulvár. És ehhez még csak szeretni sem kell őket, annyira egyértelmű. Sokkal keményebb válságokon estek át, mint a Guns, mégis előre haladtak, és nem a múltjukból élnek már több évtizede. Talpra tudtak állni, mindenféle ócska cirkuszolás nélkül, és nem volt szükségük ilyen titulusokra, hogy "a világ legveszélyesebb zenekara" és hasonlók. És azért minden nem volt jobb régen. :-)

Ui.: Valahogy állítsuk már le ezt a Lars nem tud dobolni dolgot, mert egyre kínosabb!

Nem értek egyet sok tekintetben, de azért nem itt fogom most leírni, mert pont a kommented hatására írtam most egy jegyzet-féleséget a témáról, ami holnap ki is kerül az oldalra. :)

Az nem baj, és örülök, ha megihlettelek. :-)) Tényleg!
Idézet
 
 
+3 #29 Zsolti 2016-01-07 23:53
Hihetetlenek ezek a "hivatásos fanyalgók", akiknek mindig az a szar, ami éppen van. Akik '96 óta azt szajkózták, "Hol van Slash? Ez így szar!", azok most átváltottak arra, hogy "Hol van Izzy? Ez így szar!" Ha Izzy is itt lenne, akkor "hol van Sorum/Adler"... Egyszerűen vannak, akiknek semmi se jó.
20 éven át azon drukkolt a világ, hogy Axl és Slash egyáltalán szóba álljon egymással, neadjisten ki is béküljön. Erre nemcsak kibékültek, zenélni is fognak együtt publikum előtt, nem klubbulin, nagy koncerteken.
Akár örülni is lehetne ennek, de inkább fanyalgás van, már előre. Komolyan, nem szánalmas?
Idézet
 
 
+3 #28 nsz 2016-01-07 23:15
Lombardo? Esetleg Raymond Herrera? Csak az egyik kezüket-lábukat le kéne kötözni.
Idézet
 
 
+5 #27 Tama1975 2016-01-07 22:36
Vagy esetleg, ha megbízható dobost akarnak, de ragaszkodnak az Adler névhez, Chris lehet hogy ezt is bevállalná
Idézet
 
 
+1 #26 the raven 2016-01-07 21:14
Idézet - Final Command:
Szerintem Lars fog dobolni. Vagy ő nem tud?

Hülye.
Idézet
 
 
-1 #25 Dead again 2016-01-07 20:16
Legyen a másik gitáros Buckethead.
Idézet
 
 
+3 #24 Igor Igorovics 2016-01-07 20:06
Amúgy Matt és Gilby simán vállalható lenne. Azért Matt két nagy klasszikuson is dobolt, Gilby pedig ugyan csak a Spaghetti albumon játszott, de a UYI II turnéján ott volt. bár ahogy itt olvasom Lemmy 70.ik szülinapi partiján ők is játszottak Slashékkel, úgyhogy valószínűleg ez lesz.
Idézet
 
 
+5 #23 queensryche999 2016-01-07 19:25
Egy szó: csalódás. "Fél-újjáalakulás”, beszarok. El tetszettek kúrni, kedves zenekar. Többes számban fogalmazok és akkor jó fej vagyok. Mert mi lesz itt a pláne, tisztelt publikum? Ja, hogy ezzel a felállással semmi? Akkor jó. Mer' ugye Slash gitározását eddig is folyamatosan hallhattuk élőben és lemezeken egyaránt - nem beszélve a koncerteken rendre előkerülő Gánz-nótákról -, Duff esetében ugyanez a helyzet, Rózsit meg ismerjük, mint a rossz pénzt. Ezek hárman egy színpadon, na bumm. Egy full reunionnal - bazmeg, röhej, hogy ki kell hangsúlyozni... - a lábuk előtt heverne a világ, tök mindegy milyen formában van a frontember. Egyrészt annyira szar tuti nem lenne, másrészt a Gánz esetében többről szólna ez a sztori, mint simán koncertteljesít mény, ezt mindannyian tudjuk. (Izzy-t most hagyjuk, ő más tészta.) Nem vagyok Star Wars-fan, de párhuzamot lehet vonni a kettő között. A Warsra kíváncsi a világ és kész. Zenében ugyanez a Guns. Ismerjük a történetet, sokan megéltük a csúcsot rajongóként a '90-es évek elejének Magyarországán, nem kell ragoznom. Persze így is megkeresik majd az ükunokáik pénzét, nem erről van szó - ez a része baromira nem érdekel, hogy őszinte legyek. Nekem ez így nem gyere be. Ez van, ez a véleményem. Elmehetnek a picsába fenébe ezzel az öszvérzenekarra l. Tojok rá, hogy fikakomment. Az fix, hogy Axl és Slash kvázibékülése után kizárólag akarat kérdése lett volna méltó módon megoldani a kibaszott dobot (dobost) Adlerrel (aki a világ leghálásabb embere lenne ezért) és/vagy Sorummal. Gilby is bármikor jönne.


Idézet
 
 
+9 #22 józsef leitold 2016-01-07 19:15
Nem làtunk a kulisszàk mögé,de azt a fanyalgóknak is tudomàsul kell venni,hogy minden egyes egykor sikeres zenekar újjàalakulàsàba n szerepet jàtszik a pénz l!Ők is ebből élnek mint mindenki!Ingyen csak a hobbizenekarok jàtszanak!Napok ig tartana sorolni,hogy ki borult össze kivel....pl.a Purple 84-ben,a Twisted Sister,tavaly a Black Sabbath,Halford és a Judas,vagy épp Dickinson és a Maiden,amikor a Vasszűz màr olyan mélyre bukott ,hogy a 90-es évek végén itthon is màr az E klubba szorultak!De rengeteg màs zenekart is fel lehetne sorolni!Màsrész t a Guns azért Slash-ék nélkül is életképes maradt,arénàkba n jàtszottak(már amikor turnéztak)minde n fesztiválon amin felléptek headliner-ek voltak,és azért abbóo a nagy nehezen kiszenvedett Chinese democracy albumból is elment 11 millió,ami ebben a letöltögetős korszakban hatalmas szàm !Persze a Guns hàzatàjàn ezzel nem nagyon voltak elégedettek!De csak összehasonlítás képp pl.a Maiden egyik albumából sem nagyon ment el ennyi,még a letöltögetős korszak előtt sem!Egyszóval a GNR komoly tényező maradt a 90-es évek eleji csúcskorszak után is,mégha olyan sikereket màr nem is értek el!
Idézet
 
 
+1 #21 Bekre Pál 2016-01-07 18:03
Slash szólócsapata nélkül ez nem lesz igazi Guns N' Roses. :)
Idézet
 
 
+4 #20 bjorn 2016-01-07 17:46
Idézet - Tama1975:
Akárminek is nevezzük, itt alapvetően egy kérdésről van szó: lesz-e újra varázslat vagy sem? És sajna amekkora cirkusz van körülötte és amilyen régóta tart, attól tartok, hogy ez már nem az a történet. És innentől kezdve pedig csupán egy nagyon nagyon drága hakni az egész. Sajnálnám, ha emiatt Slash csapata menne a levesbe, mert még mindig ez a brigád vitte tovább leghitelesebben az egykori róziz fílinget, jó lemezeket adtak ki és jók voltak a koncertjeik.


Hat inkabb a GNR par dalanak vilagat vittek tovabb.
Idézet
 
 
+4 #19 Tama1975 2016-01-07 17:36
Akárminek is nevezzük, itt alapvetően egy kérdésről van szó: lesz-e újra varázslat vagy sem? És sajna amekkora cirkusz van körülötte és amilyen régóta tart, attól tartok, hogy ez már nem az a történet. És innentől kezdve pedig csupán egy nagyon nagyon drága hakni az egész. Sajnálnám, ha emiatt Slash csapata menne a levesbe, mert még mindig ez a brigád vitte tovább leghitelesebben az egykori róziz fílinget, jó lemezeket adtak ki és jók voltak a koncertjeik.
Idézet
 
 
-2 #18 Tulus 2016-01-07 17:33
Annyi információ látott már napvilágot, hogy a végén semmi nem lesz belőle.

Axl-t ismerve nem lehetetlen....
Idézet
 
 
+1 #17 Yoe 2016-01-07 17:28
Olyan lesz ez, mint egy régi exeddel gumiban szexelni. Tudod, hogy kb. milyen lesz, kényelmes, kiszámítható, (lerágott csont), de hogy legyen benne némi "újdonság", most gumival csináljátok. Meg azért is, mert már egyikőtök sem akar semmit a másiktól... Igazából semmi értelme...
Idézet
 
 
+16 #16 Zsolti 2016-01-07 17:23
Ole Beich és Tracii Guns nélkül nem GN'R a GN'R és "a demók még jók voltak"! :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.