Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Egy turnén nincs megfelelő atmoszféra a dalszerzéshez”

0404illninoMa este Budapesten játszik az Ill Niño, akik jelenleg bemutatkozó lemezük, a Revolution Revolución évfordulója kapcsán turnéznak. Viszont már esedékes lenne egy új album is, és mint azt Cristian Machado énekes elmondta, lassan neki is fognak a dalszerzésnek.

Utoljára 2014-ben jelentetett meg új albumot az Ill Niño, és ha hihetünk a frontembernek, hamarosan megkezdődnek a Till Death, La Familia folytatásának munkálatai. „Mind alig várjuk, hogy megkezdjük a munkát", mondta Cristian Machado a Mike James Rock Show-ban. „Még nem fogtunk bele, pár ötlettel játszadozunk, de egyelőre nem raktuk össze őket. Próbálkoztunk korábban azzal, hogy turné közben, a buszon is írjunk, de sosem jön össze. Ehhez a megfelelő környezetre van szükség: arra, hogy egy helyiségben, hangosan játsszon az egész zenekar, lehessen kísérletezgetni. De ez alighanem attól is függ, milyen zenét játszol. Egy sima nótát a turnébuszon is megírhatsz, hiszen a kreatív szikra bármikor kipattanhat. De a turnén azért az ember alapvetően olyan mentális állapotba kerül, hogy ez többnyire nem jön össze. Nagyon későn kerülsz ágyba, mire felkelsz, a nap már majdnem lement, utána nekiállsz zuhanyzót keresni, meg akarod nézni a klubot, aztán jön a beállás... És mire ez mind lemegy, már csak egy órára vágysz, amikor kiürítheted az agyadat. Szóval nem a megfelelő atmoszféra ez. Van, aki így is tud dolgozni, de mi nem tartozunk ebbe a körbe..."

Az Ill Niño április 4-én este az Ektomorf, az XtortYa, az Incite és a Madlife társaságában a Barba Negrában játszik. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.