Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Decemberben ismét összejön a Velvet Revolver

Slash és Duff McKagan is elárulták egy-egy interjúban, hogy decemberben ismét összejön a Velvet Revolver, és megpróbál dűlőre jutni a régóta húzódó énekeskérdésben. A gitáros emellett készülő második szólóalbumáról és a Guns N' Roses Rock And Roll Hall Of Fame-es jelöléséről is beszélt.

„Decemberben elvileg megnézünk valakit, amire igazán jól esik gondolni", hintette el Duff a Too Famous To Get Fully Dressed blognak adott interjújában. „Szívem legmélyéből hiszem, hogy megtörténik a dolog..." Slash pedig a Billboardnak erősítette meg az információt: „Decemberben összejövünk, hogy együtt töltsünk némi időt pár énekessel, egyelőre ez minden, amit mondhatok..."

A Velvet Revolver hangszeresei Scott Weiland énekes 2008-as távozása óta először idén szeptember 13-án, a New York-i Road Recovery jótékonysági koncerten álltak együtt színpadon. Slash, Duff, Matt Sorum és Dave Kushner, illetve a három ex-gunner régi kollégája, Gilby Clarke gitáros az Ours nevű csapat énekesével, Jimmy Gneccóval játszotta el a Velvet Revolver Slitherét, a Guns It's So Easyjét és Jimi Hendrix Hey Joe-ját. Nem tudni, vajon Gnecco a kipróbálandó énekesek között lesz-e vagy sem.

Slash az interjúban második szólólemezéről is szót ejtett. „Nagyon eltér majd az első albumtól. Rengeteg szabadságot engedtünk magunknak ezen az anyagon: roppant változatos, de a zenekar hangzása mégis egységes, csak éppen hallatszik, hogy sok különböző ötlettel rendelkezünk. És talán ez a leginkább élőben rögzített anyag is, amin csak valaha dolgoztam." A Myles Kennedy énekessel, Bobby Schneck gitárossal, Todd Kerns basszusgitárossal és Brent Fitz dobossal készülő lemez megjelenése valamikor 2012 első felében várható, és Slash már eddig is súlyosabbnak, feszesebbnek ígérte, mint a vendégénekesek hadseregével rögzített előző albumát. Új dalokat először két speciális, zártkörű Los Angeles-i klubbulin játszik majd róla a banda valamikor még ebben az évben. Az elkészült szerzemények között olyanok vannak, mint a Halo, a Standing In The Sun és a Bad Rain.

A gitárost természetesen a Guns N' Roses Rock And Roll Hall Of Fame jelöléséről és egy esetleges újjáalakulásról is megkérdezték a gála kapcsán. „Nyilván az embernek akadnak gondolatai, mi történne, ha beszavaznának minket, de a Guns N' Roses-zal igazából nincs értelme előre tervezgetni, hogyan megy majd le a dolog. Ha megtörténik, úgyis mindenkinek össze kell magát rendeznie egy kicsit... De először várjuk meg inkább, hogy egyáltalán megválasztanak-e minket, ez ugyanis teljesen kiszámíthatatlan."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.