Tizenhetedik albumát jelenteti meg szeptember 19-én a Paradise Lost. Az Ascension most hivatalosan végighallgatható, a turnén pedig ismét eljut Budapestre is a zenekar.
A Nuclear Blastnél jelenik meg a mai napon a Paradise Lost új albuma, az Ascension, a 2020-as Obsidian folytatása. A zenekar nemrég jelentette be Guido Zima Montanarini dobos elbúcsúztatását, őt Jeff Singer váltotta, aki annak idején két nagylemezen, a 2005-ös Paradise Loston és a 2007-es In Requiemen, illetve számos turnén játszott a csapatban. Az Ascensionön ismét őt hallhatjuk. „A szétolvadó szenvedés kavalkádja ez a lemez: jelentőségteljes, bánattal teli séta a dicsőséges győzelmek és a kisszerű tragédiák elvetemült világában” – érzékelteti a Gregor Mackintosh gitáros produceri felügyelete alatt, Lawrence Mackrory hangmérnökösködésével készült album hangulatát Nick Holmes énekes.
A dallista az alábbi:
01. Serpent On The Cross
02. Tyrants Serenade
03. Salvation
04. Silence Like The Grave
05. Lay A Wreath Upon The World
06. Diluvium
07. Savage Days
08. Sirens
09. Deceivers
10. The Precipice
A lemez alább teljes egészében, hivatalosan végighallgatható. A zenekar november 1-jén Budapesten, a Dürer Kertben koncertezik. Velük együtt Magyarországra érkezik az olasz doom mestere, a Messa is, akik nagyszabású negyedik, The Spin című albumukkal érkeznek hozzánk. Emellett itt lesz a Lacrimas Profundere is. Részletek és jegyinformációk a buliról itt.
Hozzászólások
Tudom, ízlések és...de a Medusa-t, ha megfeszülnék sem tudnám jobbnak találni.
Ott nálam pont az az érzés fogott el, mint most téged az Ascensionnél. Jójó, iparosmeló, de nem tenném a klasszikusok mellé, már csak a hangzása miatt sem.
Ezt viszont simán. Lendületes, változatos lemez, kurvajó dalokkal, Mackintosh gitárjátéka libabőrös, Holmes meg pont eltalálta a tiszta ének/krákogás arányát.
Szerintem is. És most nem hirtelen felindulásból írom ezt, hanem mert ez egy veszett változatos anyag lett, pláne ahhoz mérten, milyen stílusban utaznak. Most kifejezetten fiatalos lendületet, sodrást, a zenei, alkotói térben való lubickolást hallom ki a lemezből. Hatalmas! És oké, hogy ez korábban is megvolt, de ezzel a modern, súlyos, tiszta hangzással, ezzel az érett profizmussal karöltve... Nagyon komoly!
És most meg lehet kövezni, mert bár imádom az említett kettőst, de ott míg inkább volt pár nagy kedvenc dalom, és a többi "csak nagyon jó volt", itt tényleg azt sem tudom, melyik számra ugorjak vissza. (Mondjuk így nem is kell nagyon ugrálgatnom, hiszen sokadszorra játszom le a teljes anyagot.
Medusa/The Plague Within határozottan erősebb nálam, és az ezek előtt lévő 2-3 album pedig igazából a modern éra gerincét képezi, azoknál ha nagyon akarnának sem tudnának erősebb lemezt előhozni magukból.
Szóval nem azt mondanám, hogy csalódás lenne. De piszok erős életművel rendelkezik, egy határozottan jó albumot adtak ki ismét, de azért a top10-be sem férne bele nálam egyelőre.
Obsidian esetében is egy standard PL albumot hallhattunk, az itt is érvényesül. De a hossz végett azért meggyűlt a problémám vele, ezt azért többször át kell futni...
Szóval így előljáróban 7/10, mint metal album remek lett, de tudtak ők jobbat is...
Icon/Draconian szintű mestermű lett.
A többit meg majd a kritikánál.
Jo lemez lett!
10/10