Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Állítólag mindenkit lecserélt maga körül a Ghostban a pápa

Érdekes, de sajnos ellenőrizhetetlen pletykák érkeztek a Ghost környékéről: a zenekarban az utóbbi hetekben állítólag minden hangszeres lecserélődött a frontember, Papa Emeritus III – azaz vélhetően Tobias Forge – mögött. Aztán persze vagy így történt, vagy nem…

1116ghost4

Sajtóértesülések szerint mindenkit lecserélt a Ghostban a frontember Papa Emeritus III énekes, akinek álcája mögött évek óta Tobias Forgét sejti mindenki, ezt azonban a zenekar soha nem erősítette meg. Az énekes állítólag a legutóbbi amerikai turné után, 2016 végén vált meg társaitól, és a nemsokára startoló európai turnén már egy teljesen más gárda áll majd a háta mögött. Viszont mindez aligha okoz majd fennakadást a banda működésében, hiszen – már persze szintén állítólag – a kezdetektől fogva Forge a csapat tulajdonképpeni egyedüli dalszerzője, sőt, állítólag még azokat az interjúkat is ő adja álruhában vagy magát másnak kiadva, amikor valamelyik Nameless Ghoul nyilatkozik a médiának. Megerősítésre persze ugyanúgy nem várhatunk a mostani változásokat illetően, mint ahogy a csapat eddig sem nyilatkozott soha hasonlókról, noha az évek során állítólag voltak náluk változások többször is.

Eközben egyébként a banda új lemeze is készül. „Az új albumhoz született ötletek sötétebbek, mert tematikailag is sötétebb környezetben játszódnak”, mondta a Metal Waninak Papa Emeritus III. „A Meliora amolyan utópia, disztópia volt a modern társadalomról, az új pedig kicsit apokaliptikusabb, kicsit jobban visszautal a középkorra, amit ugye gyakran eleve összekötnek a sötétséggel. A metalban persze temérdek olyan album létezik, ami tematikáját tekintve a középkorhoz kapcsolódik, de nálunk az az alapötlet, hogy miközben más, hasonló témákat körbejáró albumok a halálról szólnak, ez pedig a túlélésről. Ha például a kezedbe kerül egy blackmetal-lemez a pestisről és a halálról, biztos lehetsz benne, hogy csak a halált kapod: minden fekete, és minden feketén fejeződik be. Engem viszont az motivált, hogy ennek a túléléséről, a továbbélésről írjak. Szóval sötétebb lemez lesz. És hogy súlyosabb lesz-e? Nem tudom. Vannak melodikusabb, nem annyira súlyos témáink is. Az én nézőpontomból szemlélve minden lesz benne a súlyos, zúzós metaltól a nagy, balladás himnuszokig.”

A csapat április 20-án a bécsi Gasometerben játszik.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+3 #7 Abracadabra 2017-02-19 20:55
Nagyjából már be van azonosítva mindenki, a csere vagy csak mézesmadzag hír meg a kéztetkókból, gyűrűkből, színpadi mozgásból úgyis kiderül. Azon nem csodálkoznék, ha pár másik tag is váltani szeretne, sokat turnéztak, nehezen lehet az bírni ilyen szerelésben és maszkban... Plusz ott vannak a side projektek is és a magánélet. A zeneszerzésben a gitárosok is benne voltak. ;)
Idézet
 
 
+2 #6 nagy megmondó 2017-02-19 10:42
igaza van vova 666-nak. ez a banda is fel fog majd oszlani. csak idő kédése. eltűnnek az lyenek.
Idézet
 
 
+9 #5 nsz 2017-02-19 09:33
Pápai Joci
Idézet
 
 
-2 #4 vova666 2017-02-19 02:06
Mindig is egy szánalmas, nevetséges banda volt, érdekes image-dzsel, de lófasz zenével...éppen be is fejezhetnék....
Idézet
 
 
+7 #3 someone 2017-02-18 20:12
Remélem ez nem igaz,mert a két gitáros játékát nagyon csípázom :c
Idézet
 
 
-1 #2 bela 2017-02-18 18:32
Hát az első lemezig még érdekes volt.
Idézet
 
 
+7 #1 Laslo 2017-02-18 16:40
Én pont úgy emlékszem, mintha egyszer azt nyilatkozták volna, hogy 2 ember írja a zenét és egyik sem Papa. De mindegy is, olyan elméletek is vannak, hogy létezik egy "stúdióbanda", de nem feltétlenül ők azok akik a koncerteken is játszanak...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.