Belfastból, Észak-Írországból postázta nekünk harmadik demóját a Sinocence. Thrash, thrash, thrash, ezerrel szól a Testament-hatású klasszikus tikatika már az első dalban (Makin' A Monster).
A verze dallamai tipikus Chuck Billys szövegdarálások, aztán a refrénben már Mustaine-esebb a harmóniamenet, még némi apró denevérhangú magasak is befigyeltek az egyébként szőrösebb hangú vokalista (és gitáros), Moro torkából. Nem rossz, nem rossz!
Ahhoz képest, hogy demó, nem is szól vészesen, persze azért senki ne várjon Nevermore-szintű agyszaggatást, de arányos és érthető minden. A második dal (Six Second Stare) már újabb klasszikus thrash csapat, az Anthrax felségvizein kalandozik, de itt sem különösebben zavaró a hasonlóság. Egyszerű, de erőteljes dal, amely középrészében azért már elszakad a 80-as évektől, egészen tíz évvel, némi Panterás zúzást is kapunk az arcunkba, mondjuk furcsa, hogy az első két dalban egyáltalán nincs szóló, ez a két Bay Area trapp megérdemelt volna valami csillagharcos gitárnyűvést.
A harmadik, kissé modernebb dalban azért szólót is kapunk, ha nem is csillagharcost, de feelingest. Ez a nóta egyébként már keveri a klasszik thrash hangzást modernebb dolgokkal, még mintha egy kis korai Soundgardent is belehallanék, érdekes. Énekileg folytatódik is a Soundgarden hasonlat a negyedik dalban (Inside), szenvedős, de azért kellően erőteljes, elnyújtott témákat hoz Moro, miközben egy modernebb metal alap reszel alatta.
A nóta végére egy kis finomkodás is belefért, hogy aztán újra túrjanak egy kicsit. A záró nóta ismét egy Pantera plusz nyolcvanasévekthrash plusz szenvedős ének-üvöltés keverék, néha még egy kis Creedes (!) lassulás is felbukkan.
Nos, érdekes kis anyag. Ha nem is zúzzák le azonnal minden thrasher agyát, és nem váltják meg a zenei világot, az tény, hogy jó úton vannak afelé, hogy határozott, jól megfogott alapokra egyre inkább saját világot építsenek. Drukkolok nekik.
