Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Demó tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Raf II: Nézz rám

Irgalmatlanul sikerült elkevernem a RAF II cd-jét (igaz, nem 2003, hanem csupán idén január óta, azért az is tetemes), igaz a slim tokos, borító és számcímek nélküli cd sem segített abban, hogy könnyen rátaláljak és érdeklődve hallgassam meg mit is rejt a korong.

(Kedves Zenekarok úgy általában... legalább olyan alapinfókat illenék mellékelni, ha már beküldtök valamit, hogy mikor és hol készült a felvétel, egyáltalán ez demó, EP vagy netán zsebtükör, na és ne a kritikus nevezze el a dalokat, mert azzal nem biztos, hogy jól jár a zenekar.)

A csapat nem túl fiatal, legalábbis az elődje 1983-ban alakult, az akkori felállásból csak az énekes (Enosz) tag ma is. Köré szerveződött fiatal srácokból 2001-ben egy új csapat. Szlovákiában, Dunaszerdahelyen működnek és annak idején az oda látogató magyarok előzenekarai voltak jó néhány alkalommal.

Sajnos honlapjuk nincs, így egyéb infóval nem szolgálhatok.
A cd-n 6 dal hallható, a 80-as évek hard rockját vetítve elénk. A hangzás elég vékonyka, sajnos ahol harapósan kellene szólnia a gitárnak, ott csupán egérhangon cincog, de nyilván nem állt sok pénz a csapat mögött.

Az azért így is lejön, hogy korrekt hard rock muzsikát játszanak, az énekes sem rossz, hangja és dallamai picit Rudán Joe-ra emlékeztetnek (bár annyira nem karcos Enosz torka), noha olykor elbizonytalanodik a hangja. A gitárosok is hozzák amit ebben a stílusban kell: dallamos gitárszólók, a stílushoz illő alapozás.
A harmadik nóta a lírai. Kicsit klisés, a dobos elfutásai megakasztják a dal sodrását. A magas énekhangoknál itt éreztem azért bizonytalanságot, megremeg a hangszál, érezni a korlátokat erősen.

A negyedik szám picit modernebb riffel indít, nem is az igazi, legalábbis a gitáros érezhetően nem játssza feelingesen ezt a szikár témát. Utána szét is esik a nóta, mintha nem tudták volna eldönteni milyen stílusú legyen az egész. Akadnak benne ötletek, csak nincs kidolgozva rendesen.

Az ötödik megint olyan lírai-hömpölygős, nagyívű cuccként indul, a szövegek ritmizálása elég rossz, meg hát... olyan butácska. A végén a magasra ívelő ének ismét nem az igazi, nos, nem szabadna ennyire denevérként sikítozni Enosznak, ha nem megy.

A hatodik dal megint líraiként indul... aztán súlyosodik, megint csak azt érzem, hogy nem tudják pontosan mit is akarnak. Ilyen sort meg tilos lenne írni: "a remények lassan elfogynak, ha körülnézek magam körül". Ez kínos. Zeneileg is totálisan szétesik az egész tétel, ami kb. 5 különböző részből áll, melyeknek semmi köze egymáshoz.
Általában kicsit soknak éreztem a líraiságot, több harapós felvételt várnék - bár ha az andalodás a koncepció náluk...

Demónak megfelelő, bár a zenészek teljesítményén van mit finomítani, még nem elég könnyedek, lazák a stílushoz, érződik a görcsösség, pontatlanság, dalok ésszerű felépítése ésatöbbi. Nem túl sok hasonló zenekar működik, amelyik magyar nyelven énekel, szóval aki bírja a P.Mobilt és hasonló régebbi magyar (mondjuk a RAF II úgy tűnik elég magyarkodó is) hard rock cuccokat, próbálja meg felkutatni a csapatot, bár fogalmam sincs miképp lehet hozzájutni a felvételhez.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.