Shock!

október 13.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Winger: Seven

winger_cKilenc év hosszú idő, de egyáltalán nem vagyok ellensége annak, ha egy zenekar csak akkor szólal meg, ha van mondanivalója. Mint a Winger példája is mutatja, aki képes erre és nem kényszerből termel, annál a végeredmény is nagyobbat üt. Különösebben nincs is értelme szaporítani a szót: a lényeg annyi, hogy a Seven toronymagasan kiemelkedik az idei felhozatalból – nemcsak a melodikus fertályon, hanem a teljes rock/metál-színteret tekintve is –, és noha igazi újdonságokat már nem villant, lazán hozza a bandától elvárt zenei minőséget. Bónusz örömhír, hogy Paul Taylor fix visszaigazolásával mostanra tényleg a teljes klasszik brancs felsorakozott az ügy mellé, vagyis a felállás sem lehetne ennél jobb.

Árnyalni azért persze tudom a fentieket. Egyfelől így, négy újkori sorlemez fényében világos, hogy a 21. századi Wingernek is éppúgy megvan a maga jellegzetes stílusa, mint a korainak. Ennek kiindulópontja értelemszerűen nem az első két hajmetálosabb lemez, hanem minden idők egyik legjobb dallamos hard rock albuma, a Pull, ugyanakkor jelentős befolyást gyakoroltak rá a főnök későbbi tapasztalatai is. A visszatérő IV lemezen még egy progosabb-komolyabb-érettebb és fátyolosabb-borongósabb köntösben újjáéledt Winger zenélt, de a Karmán meg a Better Days Comin'-on emellett már komolyabb hangsúlyt kaptak a régi fanoknak kedves tónusok is. Ezúttal is nagyjából így foglalható össze a recept.

megjelenés:
2023
kiadó:
Frontiers
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 35 Szavazat )

A Seven tehát a legutóbbi két anyag nyílegyenes folytatása. Így, pár hét után a 2009-es albumot nálam nem nyomja le, az amúgy szintén sokat hallgatott legutóbbinál viszont még erősebb is egy hajszálnyival a dalok tekintetében. Ám akkor mindjárt vegyük is előre a kellemetlenséget: a hangzás ugyan kielégítő, de azért így is egyértelmű visszalépés az előző három albumhoz képest. Bevallom, ezt nem élem meg jól, én ugyanis eddig olyan csávónak képzeltem Kip Wingert, aki egy diktafonnal meg egy kétkazettás deckkel is faszább soundot kreál, mint más a leghájtekebb stúdióban. Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, mégsem. Ismétlem, okés a hangzás, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszáltabb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták. A másik észrevételem, hogy mostanra, ha nem is zavaró mértékben, ám Kip páratlan hangja is elkezdett kopni. De hát 62 éves, szóval olyan nagyon nem érdemes fennakadni rajta, hogy a torokszaggató magasak már nem jönnek annyira gördülékenyen, mint a fénykorban. A szívhez szóló orgánum és a dallamérzék ettől még természetesen a régi. Meg a teljes rockmezőnyben egyedülálló dalszerzési-hangszerelési véna is.

Ennek megfelelően az új Winger tényleg rendelkezik minden erénnyel, amit elvárunk ettől a zseniális zenekartól. Az előzetes nyilatkozatokban elejtett dumákat az így progresszív meg úgy előremutató elemekről persze nem kell komolyan venni, de én nem is várok semmi nagy vívmányt, amikor valaki ennyi idősen, ennyi év után is képes telepakolni egy albumot erős, karakteres dalokkal. Mert szerencsére nem túlzás meg részrehajló hazabeszélés ez a régi favorit kedvéért: valóban körülbelül három hallgatás kell hozzá, hogy az ember átfogja a teljes Sevent, és minden dalt dúdoljon együtt a mesterrel, tolja a léggitáron a szokásosan gyilkos, virtuóz szólókat a Reb Beach / John Roth párossal, és így tovább. A Desmond Childdal közösen jegyzett Proud Desperado, a Heaven's Falling és a Tears Of Blood helyből három orbitális Winger-sláger nyitányként a banda fentebb vesézett 21. századi stílusában, de később is bőven akadnak nagy pillanatok a Broken Glass lírájától kezdve egészen a rafinált dallamokkal és elképesztően gyilkos kórussal megpakolt Time Bombon át egészen a záró It All Comes Back Around jellegzetes eposzáig. A Do Or Die eközben a négyes lemez hangulatát hozza vissza, de még az olyan, elsőre tipikusabbnak tűnő témákba is sikerül cseppet sem nyilvánvaló dallamfordulatokat építeniük, mint a Resurrect Me vagy a Stick The Knife In And Twist.

Mit mondjak még? Én összességében maximálisan elégedett vagyok ezzel a lemezzel, oda-vissza hallgatom, mióta megjött, mert ezek a dalok bizony nagyon rendben vannak. Jó lenne, ha valamikor újra eljutnának hozzánk koncertezni is.

 

Hozzászólások 

 
#9 DRAZSEN 2024-01-29 23:35
Mestermű!
nemhogy hozza a szintjüket,hane m még rá is tesz egy lapáttal.
Káprázatos ez a csapat,méltatla n,hogy nem jutottak elismertebb szintre.
Idézet
 
 
#8 Equinox 2023-05-21 10:14
A rockzenét nem ölte meg semmi, csak minden, menet közben, alakította, nap mint nap.

Hogy a hard rock meg az AOR nem halt meg annak pontosan a Frontiers kiadó az egyik ékes példája, ahonnan tömegesen érkezik ez a stílus. hogy most nem a hard rock a mainstream, azt megszoktuk, a '70-es évek vége óta így van, mégis túlélt a műfaj mindent.

A Winger lemez meg kurva jó
Idézet
 
 
#7 frontiers 2023-05-21 06:33
Idézet - Rapid Fire:
Idézet - frontiers:
Régi vesszőparipám, hogy a digitalizáció ölte meg valahol a rockzenét és ebbe a mondatban mindent benne van, amit erről gondolok:
Ismétlem, okés a sound, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszált abb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták.

olyan, mintha dobgéppel rögzitették volna a lemezt.


Jó nagy hülyeségeket tudsz gondolni.Semmi sem ölte meg
a "rockzenét". Sajnos a hard rock és a metal rajongók között van a legtöbb okospalacsinta hülye.
Egy opera vagy egy népzene rajongó mikor mond olyan faszságot, hogy valami megölte a kedvenc zenéjét ?

ne haragúdj, legközelebb majd nem gondolok semmit és jobb lesz neked.
Idézet
 
 
#6 Rapid Fire 2023-05-20 22:57
Idézet - frontiers:
Régi vesszőparipám, hogy a digitalizáció ölte meg valahol a rockzenét és ebbe a mondatban mindent benne van, amit erről gondolok:
Ismétlem, okés a sound, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszált abb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták.

olyan, mintha dobgéppel rögzitették volna a lemezt.


Jó nagy hülyeségeket tudsz gondolni.Semmi sem ölte meg
a "rockzenét". Sajnos a hard rock és a metal rajongók között van a legtöbb okospalacsinta hülye.
Egy opera vagy egy népzene rajongó mikor mond olyan faszságot, hogy valami megölte a kedvenc zenéjét ?
Idézet
 
 
#5 Anomander 2023-05-20 20:50
A zene jó, a hangzás tényleg kicsit erőtlen, de dalok nagyon ütősek! Már rég nem hallgattam hard-rockot, de ez most kifejezetten jól esik.
Idézet
 
 
#4 Az Északi Szaki 2023-05-20 18:28
Idézet - Ákos:
Idézet - frontiers:
Régi vesszőparipám, hogy a digitalizáció ölte meg valahol a rockzenét és ebbe a mondatban mindent benne van, amit erről gondolok:
Ismétlem, okés a sound, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszált abb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták.

olyan, mintha dobgéppel rögzitették volna a lemezt.


Másoknak, meg pont az a baja, a régi anyagokkal, hogy nem szólnak elég tisztán. Ez tényleg ízlés kérdése. De én teljesen egyet értek veled. Ritkán hallok olyan újkori anyagot, aminek maximálisan tetszik a hangzása. Szeretem a hőskor "ízét".


Oké, sok régi felvétel gyalázatos. Azokra gondoltam, amik mögött komolyabb stáb állt. Eric Clapton, Toto, Dire Straits nagyon jók pl. De Elvistől sem szól minden gyengén ám.... The devil in disguise... annál de szép a színpad. :)
Idézet
 
 
#3 Ákos 2023-05-20 13:57
Idézet - frontiers:
Régi vesszőparipám, hogy a digitalizáció ölte meg valahol a rockzenét és ebbe a mondatban mindent benne van, amit erről gondolok:
Ismétlem, okés a sound, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszált abb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták.

olyan, mintha dobgéppel rögzitették volna a lemezt.


Másoknak, meg pont az a baja, a régi anyagokkal, hogy nem szólnak elég tisztán. Ez tényleg ízlés kérdése. De én teljesen egyet értek veled. Ritkán hallok olyan újkori anyagot, aminek maximálisan tetszik a hangzása. Szeretem a hőskor "ízét".
Idézet
 
 
#2 Az Északi Szaki 2023-05-20 11:56
Idézet - frontiers:
Régi vesszőparipám, hogy a digitalizáció ölte meg valahol a rockzenét és ebbe a mondatban mindent benne van, amit erről gondolok:
Ismétlem, okés a sound, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszált abb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták.

olyan, mintha dobgéppel rögzitették volna a lemezt.



Ez tök érdekes, mert elvileg jobbnak kellene lennie, és mégis igazad van. Amióta rendes hifi fülessel hallgatom a zenéket, nagyon durván kijön a különbség a régi igényes analóg és a modern digitális felvételek között a különbség. Tisztelet a kivételnek persze. Viszont ha az ilyeneket átlagfelhasznál óknak szánt termékeken (pl blutooth hangfal és füles) hallgatod, akkor nem jön át, amiről beszélünk.
A jelenség amúgy sok digitális remasternél is feltűnő. Pl Roxette. Ég és föld a különbség az eredeti és a tuningolt között... előbbi javára természetesen. :P
Idézet
 
 
#1 frontiers 2023-05-20 08:18
Régi vesszőparipám, hogy a digitalizáció ölte meg valahol a rockzenét és ebbe a mondatban mindent benne van, amit erről gondolok:
Ismétlem, okés a sound, de Rod Morgenstein dobjai határozottan szólhatnának erőteljesebben, teltebben, és különösen nagyobb hangerő mellett, például kocsiban az is kijön, hogy túlkompresszált abb, dobozszerűbb az összkép a kelleténél, egyszerűen nincs akkora tere, mint amit megérdemelnének a nóták.

olyan, mintha dobgéppel rögzitették volna a lemezt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.