Shock!

július 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Uli Jon Roth: Scorpions Revisited

0108ulijonrothAz egykori Scorpions-gitáros, akinek a neve összeforrott a zenekar „régi", sőt „régen minden jobb volt"-nak titulált korszakával, jól időzítette retrospektív anyagának megjelenését, hiszen egykori anyabandájának új lemeze is épp most jött ki, így tehát talán számíthat némi extra publicitásra. Igaz, aki a zenekar szimpatizánsainak nem felületes részébe tartozik, nyilván tudja, hogy létezett egy „másik" Scorpions is valamikor a '70-es években, ami a korszellemnek köszönhetően persze baromi sikeresen működött, de nyilván nem volt az a lakossági érdeklődésre is számot tartó falunap-szenzáció (pejoratívan szólva: német Bikini és Edda együttvéve), mint amivé később vált.

Távol álljon persze tőlem a mostani Scorpi cikizése, hiszen anno Pozsonyban az állam is leesett, és a későbbi budapesti bulikon is zseniálisan nyomta a banda. Mégis, a korai lemezekben valami olyan extra mágia érhető tetten, amiből ugyan sok megmaradt később is, főleg a slágeresebb vonalon (hogy mást ne mondjak: a '80-as évek amerikai nagyjai nem kevés testrészüket odaadták volna, ha ők lehetnének a riffjeik kiagyalói), de a progresszivitás, a rétegzettség, a sok-sok hangszerelési finomság szinte teljesen kiveszett a muzsikából. Na és persze a klasszikus zenei hatások, amik miatt olyan komolyzene-mániás arcok is bele vannak buzulva a régi Scorpiba, mint Malmsteen vagy a Therion-főnök Christopher – valószínűleg tehát a csapat zenei világának ezen részét Uli hozta anno, mert ő aztán később meg is maradt ezen a vonalon, míg a többiek a tökös arénarockot meg a balladákat vitték tovább. Ez is jó, az is jó – a lényeg, hogy más a kettő, és ez így van rendjén. Persze aztán később Klaus Meinéék is barátkoztak a rétegzett hangzásokkal megint, de ez egy teljesen más történet.

megjelenés:
2015
kiadó:
UDR
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Saját szólóanyagainak turnéztatása mellett Uli az utóbbi években elkezdte a hozzá köthető Scorpi-nótákat is játszani, amire okkal-joggal mondhatjuk, hogy hiánypótló lépés, hiszen a többiek szökőévente egyszer vesznek elő valami ősrégi dalt (azt is inkább különleges alkalmakkor, mint legutóbb az MTV Unplugged koncert). És bár a hírek nálunk is koncertlemezről szóltak, ez bizony stúdiófelvétel, de ha élő is, akkor is közönség nélküli (nyilván a később érkező DVD lesz a koncertek igazi dokumentálása). Ezt támasztja alá, hogy némelyik dal koncertverzióban szólal meg, ízléses színezésekkel, extra díszítésekkel, imprókkal (így indítja az anyagot fantasztikusan a Sails Of Charon és a Polar Nights – eleve egy terjengősebb tétel, amit nyújtani kell), ugyanakkor az In Trance refrénje túlságosan is tiszta vokálokat tartalmaz ahhoz, hogy élő legyen (ettől függetlenül amúgy remek ebben a formában). A legjobb persze mindenkori régi korszakos kedvencem, a Dark Lady, amit így sem húznak nyolc percnél tovább, tehát végig izgalmas marad. A dallistát már mi is lehoztuk, ezt mindenki ismerheti, tényleg álomszerű a setlist, ez így, koncerten elhangozva mindenképpen meghatározó élmény lenne, pláne, hogy még a régi érához képest is bekerült néhány ritkaság: Longing For Fire (rögtön másodiknak), Life's Like A River, Drifting Sun... halál!

És hogy kik Uli társai ebben a remek projektben? Bár biztos volt híres jelentkező bőven, ő alapvetően ismeretlen arcokat válogatott össze, nyilván azért, hogy kerülje az egóproblémákat. A fiatalok ki is tesznek magukért, jó hallani a laza ritmusokat, a kellemes billentyűszőnyeget (ahol eredetileg nem volt, ott nagyon jól kiegészül vele a zene), és ha mindenáron párhuzamot akarok vonni valami jól ismert arccal, a magas fekvéseket kedvelő Nathan James hallatán elmondható, hogy időnként olyan érzése van a hallgatónak, mintha Myles Kennedy adná elő a dalokat. Persze biztos akadnak besavanyodott arcok, akik szerint ezek a verziók egyszerűen szarok az eredetiekhez képest, de ugyanők egy hasonló stílusban készült, új dalokkal teli gyűjteményre is csak fanyalognának. A számok tehát tízpontosak, az előadás tízpontos, és ha valakinek, hát Ulinak minden jogcíme megvan arra, hogy saját maga tribute-jaként funkcionáljon. Gitárjátéka ugyanúgy élményszámba megy, mint a régi lemezeken és a Tokyo Tapes koncertanyagon, a hangzása pedig ugyanolyan egyedi, amilyen futurisztikusnak a '70-es években tűnhetett. Ha pedig belegondolunk, örvendetes, hogy három Scorpi-vonatkozású, remek formában lévő formáció is terrorizálja a hallójáratainkat a 2010-es évek közepén: az eredeti, a Schenker-Buchholz-Rarebell-féle, meg még ez is. Én a magam részéről Ulira szavazok, és nagyon remélem, hogy az egyszer már elmaradt magyar koncert is megvalósul majd egyszer.

 

Hozzászólások 

 
+3 #3 BahnScorper 2015-02-24 19:48
A Scorpions négy klasszis gitárost adott a világnak, akik közül hárman zeneszerzőként is elsőrangúak... erre Uli nem cáfol rá. De Klaus Meine csak egy van... és ez itt sajnos ugyanúgy visszaköszön, mint tavaly Michael MOR-os koncertjén.
Idézet
 
 
+1 #2 Santoro 2015-02-24 18:03
Zseniális lemez, isteni gitárostól, kurva jó számokkal,
Idézet
 
 
+2 #1 ujper 2015-02-24 10:14
Isten!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.