Shock!

december 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

U.D.O.: Game Over

udo_cNoha eleinte sokan kételkedtek, szerintem mára a józanabb Accept-rajongók többsége azért belátja: aligha történhetett volna velük jobb dolog a csapat Udo Dirkschneider nélküli újraindulásánál. Ha nagyon lesarkítom, ma gyakorlatilag kettő működik a patinás bandából, és szállítja menetrendszerűen a lemezeket, vagyis aki otthonosan érzi magát ebben a jellegzetes zenei világban, bőven kap hallgatnivalót. Nyilván akadnak különbségek a Mark Tornillóval felálló Accept és az U.D.O. között, de a lényeg ugyanaz, és ez teljesen rendben is van így. Ha meg még azt is hozzávesszük, hogy a smirglihangú törpe Dirkschneider brandjét is beleszámítva három különböző formáció is rója az utakat ezekkel a dalokkal – már persze ha épp nincs világjárvány –, tényleg nem tudom, kinek lenne jogos kifogása az ellen, hogy így alakult a történet.

megjelenés:
2021
kiadó:
AFM
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Alapjáraton az Accept pártján szoktam állni, most azonban folytatódik a múltkori tendencia: a Steelfactory is jobban tetszett, mint a nagyjából vele párhuzamos The Rise Of Chaos, a Game Overrel pedig még tovább nyílt az olló – főleg, mert a Too Mean To Die a Tornillo-féle Accept eddigi legkevésbé meggyőző teljesítménye számomra. Udo viszont az előzőhöz hasonlóan izmos dalgyűjteményt tett le az asztalra. Nem nevezném tökéletesnek ezt az anyagot sem, főleg, mert a maga 68 percével baromi hosszú, és be is csúszott rá néhány laposabb szerzemény. Viszont sokkal inkább érzem rajta a tüzet, a bizonyítási vágyat, azt, hogy alkotói élvezték elkészíteni, mint az idei Accept-művön, azt ugyanis kábé mintha egy automata köpte volna ki a szokásos fémalkatrészekből. Wolf Hoffmannéknál egy ideje határozottan úgy gondolom, hogy időszerű lenne némi vérfrissítés legalább egy új producer leigazolásával, az U.D.O. azonban nagyjából úgy jó most, ahogy van. Ez pedig azért pikáns, mert az évtized első feléhez képest fordult a kocka, akkor épp ellentétes előjellel mondtam volna ugyanezt...

Dirkschneider mester szólóban mindig is szögletesebb, sarkosabb módon hozta magát az anyabandánál, és most is germánosabb, katonásabb: nem rossz értelemben, de kockagurítósabb a végeredmény, mint ami az évtizedek óta az Államokban élő, amerikai énekessel kiálló Wolf keze alatt születik. Emiatt aztán nekem – akárcsak a múltkor – nem is elsősorban a klasszikus Accept, hanem inkább az U.D.O. zenekar első korszaka ugrik be a Game Overről. Igen, tudom, akkor sem voltak nagy eltérések, de hiába értékelheti a felszínes hallgató akár így is a dolgokat, teljesen akkor sem volt ugyanolyan a két banda, és most sem ugyanolyanok: inkább úgy viszonyulnak egymáshoz, mintha kétpetéjű ikertesók lennének. És most éppen az U.D.O. kerekedett felül a megszokott és alapvetően ártalmatlan testvéri rivalizálásban.

Udo tehát 69 éves kora dacára erőre kapott, és hozza, amihez mindig is értett, méghozzá többnyire felettébb élvezetes, lendületes formában. A nyitás mindjárt telitalálat a Fear Detector, a Holy Invaders és a Prophecy hármasával, de a továbbiakban ugyanilyen meggyőző és kellemes a fülnek az AC/DC-s beütésű Kids And Guns, az intróját tekintve is a '80-as évek VHS-érájába visszarepítő, zakatoló Like A Beast, netán a szintén hard rockosabb, derűs és roppant pozitív Unbroken. De az embernek ösztönösen széles vigyor terül szét az ábrázatán a záró Metal Damnation patinásan acceptes, semmi nagy vívmányt nem rejtő, mégis gyönyörűen megformált riffelése, megállíthatatlanul dohogó húzása hallatán is. Ha pedig azt nézem, mivel lehetett volna feszesebbre húzni az anyagot, pár málházósabb, tipikusabb nótát hagytam volna le róla, így az Empty Eyest, a Marching Tanket meg a Time Controlt. Ezek sem rosszak, de nagyon sok hasonlót hallottunk már a mestertől, és bizony sokkal erősebb dolgozatok is összeálltak már a keze alatt. A Don't Wanna Say Goodbye lírája meg színesítésnek okés középtájt, Udo is cuki benne, de önmagában, dalként nézve nem túl érdekes.

A hangzás szellősebb, kevésbé kompresszált, mint az Andy Sneap-féle mai Accept soundja, az én fülemnek most jobban is esik. Ha az egyéni teljesítményeket nézzük, a főhős torkában ma is ott a borotvapenge, tényleg nem tudom, hogy csinálja, de jól csinálja. Andrej Szmirnov és a legutóbbi anyag óta igazolt Dee Dammers ritmus- és szólójátéka szintén dicséretet érdemel, mint ahogy élőben nyilván a kis Dirkscheider és a Vicious Rumorsból ismert Tilen Hudrap ritmusszekciója is hozza majd, amit megkíván a zene. Ha 68 helyett csak 48 perces lenne a lemez, legalább fél ponttal többet is adnék rá, így azonban maradunk az erősnyolcasnál. De ez talán mellékes is: annyi a lényeg, hogy az öreg megint nagyon faszán odatette magát, ez a lemez is éppúgy simán kirakható az ablakba, mint a 2018-as. Sőt, akár még ismerkedésnek is megfelel, ha most akarnál belekapaszkodni az életműbe. Ez pedig egy több mint négy évtizede aktív zenész esetében nem kis szó ám...

Az U.D.O. 2022. február 23-án Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#14 saszi 2021-11-18 21:22
Idézet - Montsegur:
Idézet - saszi:
Idézet - Equinox:
Az tényleg olyan, de azon is vannak üresjáratok, amelyek belerondítanak az élménybe. Pont ma hallgattam, nem emlékezetből mondom: ilyen számok mint They Want War (a gyerekkórus nagyon jó, maga a zenei alap nem), Run for Cover (teljesen semmitmondó dobalap, kb mint a Judas Priest Defenders c. szám, az is a lemez végén van, funckiótlan, olyan semmilyen), vagy pl In the Darkness - ezekkel én nem tudok mit kezdeni.

A címadó marha erős, meg van még pár, de nekem ez nem Accept színvonal.



Hát ízlések és pofonok, számomra Mathias Dieth volt az a gitáros aki a legnagyobbak közé tartozott. Kár hogy a negyedik lemez után feladta a zenélést és úgyvéd lett belőle. Minden hangja egy kincs..


Az ilyen infókért (is) szeretem ezt az oldalt. Mathias Dieth-nek eddig a nevét sem hallottam, de utánanéztem, és tényleg elképesztően jó, meg is vettem a Faceless World-öt.

Egyébként külön riszpekt neki, hogy tudott váltani. Chris DeGarmo pályaváltása anno nagyon meglepett, de azóta teljesen megértem.

Ami az érdekes, hogy mai füllel is tökéletes a játéka, még a hangzása is. A Timebomb kis csalódás volt anno számomra, mert rövidebbek lettek a szólók a tempó miatt nem volt akkora ívük, de most újra hallgatva kerültek igazán a helyükre. A Faceless hallgatom már egy hete
Idézet
 
 
#13 Montsegur 2021-11-18 11:28
Idézet - saszi:
Idézet - Equinox:
Az tényleg olyan, de azon is vannak üresjáratok, amelyek belerondítanak az élménybe. Pont ma hallgattam, nem emlékezetből mondom: ilyen számok mint They Want War (a gyerekkórus nagyon jó, maga a zenei alap nem), Run for Cover (teljesen semmitmondó dobalap, kb mint a Judas Priest Defenders c. szám, az is a lemez végén van, funckiótlan, olyan semmilyen), vagy pl In the Darkness - ezekkel én nem tudok mit kezdeni.

A címadó marha erős, meg van még pár, de nekem ez nem Accept színvonal.


Hát ízlések és pofonok, számomra Mathias Dieth volt az a gitáros aki a legnagyobbak közé tartozott. Kár hogy a negyedik lemez után feladta a zenélést és úgyvéd lett belőle. Minden hangja egy kincs..


Az ilyen infókért (is) szeretem ezt az oldalt. Mathias Dieth-nek eddig a nevét sem hallottam, de utánanéztem, és tényleg elképesztően jó, meg is vettem a Faceless World-öt.

Egyébként külön riszpekt neki, hogy tudott váltani. Chris DeGarmo pályaváltása anno nagyon meglepett, de azóta teljesen megértem.
Idézet
 
 
#12 saszi 2021-11-15 18:07
Idézet - Equinox:
Azért az elég vicces, hogy az "acceptes riffelést" (ez egy fogalom, egyszerűen hozzá lehet kötni valamihez, ami közismert) létrehozó, kitaláló Wolf Hoffmann egy semmi extra, ugyanazon bandából kilépett énekes szólógitárosa (elnézést, hogy 2x is szarul írtam a nevét, Mathias Dieth) meg az abszolút zseni.

Maradjunk annyiban, hogy nekem és a még sokezer Accept rajongó másképp értelmezi a maradandóságot, a néhány szász UDO fanatikushoz képest (a számok persze nem sokat jelentenek, de undergroundból kitörni képes bandánál talán mégis igen).

Hát hány riffet tudok mondani az Acceptből, ami 2 hangból megvan, hogy mi. Hány különleges azonnali ható, disztinktív gitárintrót írt Hoffmann, hogy ne intézzük el "nem olyan rossz, semmi extrával" - sejtettem, hogy ez lesz ebből, szóval meg is állnék mer sok lesz az offtopik, rámszólnak a shockék mindjárt, hogy spammelek ide.

A gitározás nem csak riffelésből áll. Engedd már meg nekem hogy én döntsem el számomra mi a zseniális. Az Accept alapbanda, amelynek klasszikus lemezein eleve UDO énekel. Így nem értem ezt a párhuzamot. Hogy mondjak egy példát Ozzy szólólemezeit is jobban szeretem a Sabbathnál mert zseniális gitárosok játszottak rajta. Mármint ott is az első négy Ozzy lemezre gondolok. Attól még Iommi is nagyszerű gitáros, de aki hatalmas dalokat írt. De Randy Rhoads egy más szint volt
Idézet
 
 
#11 Equinox 2021-11-15 16:58
Azért az elég vicces, hogy az "acceptes riffelést" (ez egy fogalom, egyszerűen hozzá lehet kötni valamihez, ami közismert) létrehozó, kitaláló Wolf Hoffmann egy semmi extra, ugyanazon bandából kilépett énekes szólógitárosa (elnézést, hogy 2x is szarul írtam a nevét, Mathias Dieth) meg az abszolút zseni.

Maradjunk annyiban, hogy nekem és a még sokezer Accept rajongó másképp értelmezi a maradandóságot, a néhány szász UDO fanatikushoz képest (a számok persze nem sokat jelentenek, de undergroundból kitörni képes bandánál talán mégis igen).

Hát hány riffet tudok mondani az Acceptből, ami 2 hangból megvan, hogy mi. Hány különleges azonnali ható, disztinktív gitárintrót írt Hoffmann, hogy ne intézzük el "nem olyan rossz, semmi extrával" - sejtettem, hogy ez lesz ebből, szóval meg is állnék mer sok lesz az offtopik, rámszólnak a shockék mindjárt, hogy spammelek ide.
Idézet
 
 
#10 teszter 2021-11-15 10:48
el a kezektől wolftól! :) szerintem messze a legtehetségeseb b német gitáros, ráaádsul fantasztikus karaketer.
Idézet
 
 
#9 saszi 2021-11-15 08:53
Idézet - Equinox:
Én rengeteg német zenekart hallgatok, a korabeliek közül Helloween, Accept, Running Wild, Grave Digger, Rage nagy kedvencek mind, szeretem a német thrash színteret is, ugyanebből a korból, Scorpions egész életművét végighallgattam , a német zene közel áll hozzám, de én akkor sem értem ezt a Mathies Dieth istenítést (szerintem ilyen kaliberű arcok pengetnek a Sinnerben is, hogy műfajnál maradjunk). Faceless World is sokat ment, Timebomb is, Mean Machine is, nekem is volt olyan korszakom, hogy a heavy metal másodvonalat többre tartottam az extrém metalnál, és olyankor toltam magamra az összes tradicionális fémet, ami létezett. UDO szólólemezei meg sosem tudtak igazi kedvenccé válni. A napokban újrahallgatom az első 4-et, és majd még írok ide. De nagy csodát nem kell várni.

Ha varázslatos gitáros kell, akkor Wolf Hoffmann. Neki megvan az h ritmus, szóló és dallamérzék is kifogástalan.
. Wolf a tipikus német gitáros. Megbízható, de semmi extra.Számomra Dieth Marty Friedman ligában játszott, ami nem ugyanaz a szint. De nem is baj hogy más a véleményūnk. Különben mindenki egy zenekart szeretne. Csak arra az írásodra reagáltam, hogy az UDo ban nem volt kiemelkedő gitáros. De volt
Idézet
 
 
#8 Equinox 2021-11-14 20:01
Én rengeteg német zenekart hallgatok, a korabeliek közül Helloween, Accept, Running Wild, Grave Digger, Rage nagy kedvencek mind, szeretem a német thrash színteret is, ugyanebből a korból, Scorpions egész életművét végighallgattam , a német zene közel áll hozzám, de én akkor sem értem ezt a Mathies Dieth istenítést (szerintem ilyen kaliberű arcok pengetnek a Sinnerben is, hogy műfajnál maradjunk). Faceless World is sokat ment, Timebomb is, Mean Machine is, nekem is volt olyan korszakom, hogy a heavy metal másodvonalat többre tartottam az extrém metalnál, és olyankor toltam magamra az összes tradicionális fémet, ami létezett. UDO szólólemezei meg sosem tudtak igazi kedvenccé válni. A napokban újrahallgatom az első 4-et, és majd még írok ide. De nagy csodát nem kell várni.

Ha varázslatos gitáros kell, akkor Wolf Hoffmann. Neki megvan az h ritmus, szóló és dallamérzék is kifogástalan.
Idézet
 
 
#7 saszi 2021-11-14 17:06
Idézet - Equinox:
Nem teljesen értem ezt a Mathis Dieth rajongást, (van még egy haverom aki semmi mást nem hallgat tradicionális metalon kívül), és ő is jött ezzel. Én tényleg nem hallom, mitőlk ilyen fantasztikus. Téynleg jó, csak a különlegesseége t nem hallom. megnéztem viszont a They Want War klipjét, így átjön az üzenet, ez nagyon erős.

Hallgasd meg a Faceless World öt szerintem nem kellmást mondani. Dieth eszméletlen jó gitáros volt akinek nem csak technikája de dallamérzéke is lenyűgöző volt. Én nem rajongok a német zenekarokért inkább az amerikai vonalat szeretem Nekem a német zene mindig túl szögletes volt. Az UDO is az, de Dieth kikerekítette azt a zenét csodás játékával
Idézet
 
 
#6 Equinox 2021-11-14 13:51
Nem teljesen értem ezt a Mathis Dieth rajongást, (van még egy haverom aki semmi mást nem hallgat tradicionális metalon kívül), és ő is jött ezzel. Én tényleg nem hallom, mitőlk ilyen fantasztikus. Téynleg jó, csak a különlegesseége t nem hallom. megnéztem viszont a They Want War klipjét, így átjön az üzenet, ez nagyon erős.
Idézet
 
 
#5 saszi 2021-11-14 11:04
Idézet - Equinox:
Az tényleg olyan, de azon is vannak üresjáratok, amelyek belerondítanak az élménybe. Pont ma hallgattam, nem emlékezetből mondom: ilyen számok mint They Want War (a gyerekkórus nagyon jó, maga a zenei alap nem), Run for Cover (teljesen semmitmondó dobalap, kb mint a Judas Priest Defenders c. szám, az is a lemez végén van, funckiótlan, olyan semmilyen), vagy pl In the Darkness - ezekkel én nem tudok mit kezdeni.

A címadó marha erős, meg van még pár, de nekem ez nem Accept színvonal.


Hát ízlések és pofonok, számomra Mathias Dieth volt az a gitáros aki a legnagyobbak közé tartozott. Kár hogy a negyedik lemez után feladta a zenélést és úgyvéd lett belőle. Minden hangja egy kincs..
Idézet
 
 
#4 Equinox 2021-11-13 18:02
Az tényleg olyan, de azon is vannak üresjáratok, amelyek belerondítanak az élménybe. Pont ma hallgattam, nem emlékezetből mondom: ilyen számok mint They Want War (a gyerekkórus nagyon jó, maga a zenei alap nem), Run for Cover (teljesen semmitmondó dobalap, kb mint a Judas Priest Defenders c. szám, az is a lemez végén van, funckiótlan, olyan semmilyen), vagy pl In the Darkness - ezekkel én nem tudok mit kezdeni.

A címadó marha erős, meg van még pár, de nekem ez nem Accept színvonal.
Idézet
 
 
#3 saszi 2021-11-13 14:31
Idézet - Equinox:
Rengeteg UDO albumot hallgattam, sajnos mágia egyikben sem volt, amit főleg azzal tudok magyarázni, hogy sosem volt igazi feleősléigás dalszerző gitáros az oldalán (Animam House-tól, Holyn át, Mastercutoron és Dominatoron át a jelenkorig). Ezért sok lemezét csak érintőlegesen hallgattam, vagy egyáltalán, minden 3-4 albumnyi közben belefülelek, és rájövök, hogy több baja is van: ahogy mondod sok a szám, és van kevésbé érdekes is, meg a jók se annyira jók.

Nekem Accept egész nap, akár még ez a csökkenő teljesítményű is (Too Mean)

Pedig az első UDO lemezt az Accept legénysége alkotta ). Az első négy UDO lemez klasszikus olyan gitározással amilyen azóta sem született németországban
Idézet
 
 
#2 Equinox 2021-11-13 10:58
Rengeteg UDO albumot hallgattam, sajnos mágia egyikben sem volt, amit főleg azzal tudok magyarázni, hogy sosem volt igazi feleősléigás dalszerző gitáros az oldalán (Animam House-tól, Holyn át, Mastercutoron és Dominatoron át a jelenkorig). Ezért sok lemezét csak érintőlegesen hallgattam, vagy egyáltalán, minden 3-4 albumnyi közben belefülelek, és rájövök, hogy több baja is van: ahogy mondod sok a szám, és van kevésbé érdekes is, meg a jók se annyira jók.

Nekem Accept egész nap, akár még ez a csökkenő teljesítményű is (Too Mean)
Idézet
 
 
#1 saszi 2021-11-13 07:28
én UDOnak örökre hálás leszek az első négy UDO lemezért. Ezért mindig elfogult vagyok vele Most ismét szuper a gitár játék, ami már már az első lemezeket idézi. Én nem hasonlítgatnám az Accepthez, a válás után én valahogy UDO oldalán maradtam, főleg az őszinteség miatt, ami árad a zenáből. Az Accept mindig próbált meglovagolni valami hullámot, UDO meg csak nyomja amit szeret, én ebben látom a különbséget
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.