Shock!

november 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tribulation: The Children Of The Night

tribulation_cÁllandóan siránkozunk mi is a színtér állapota miatt, viszont azt kell mondanom, hogy az idei év azzal együtt is elég erős, hogy a hosszú ideje olyannyira áhított, reveláció-szerű újdonság, a teljes metalvilágot megrázó nagy csoda most sem jött el. Lehet, hogy már nem is fog soha, és az is elképzelhető, hogy hibás kiindulópont is állandóan ebben reménykedni. Főleg, hogy azért így is időről időre megjelenik valami olyan, amelynek hallatán az ember még a jelentéktelen, unalmas, egyforma zenekarok áradatában is azt mondja, hogy igen, van még remény. A svéd Tribulation harmadik lemeze, a The Children Of The Night is ebbe a kategóriába tartozik.

A death/blackes vonalon elstartolt csapat első lemeze, a 2009-es The Horror annak idején elment mellettem, és ugyan így utólag visszahallgatva cseppet sem volt rossz, sőt, a két évvel ezelőtti, sokkal komplexebb, progresszívebb The Formulas Of Death már lényegesen meggyőzőbbre sikeredett. Viszont ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a Tribulation hangzása, stílusa mostanra forrott ki igazán, még ha bizonyos tekintetben komoly is a váltás. Lehet vitatkozni azon, mi számít eredetinek és mi nem, de ez a banda most szerintem valami olyasmit alkotott az egyébként régóta rendelkezésre álló, klasszikus összetevőkből, amit ebben a formában nem nagyon hallhatunk ma mástól, legfeljebb elemeiben vannak hasonlóságok.

megjelenés:
2015
kiadó:
Century Media
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Igazság szerint már akkor is bajban lennék, ha egyáltalán kategorizálnom kellene, miben utazik Johannes Andersson basszer/énekes, Adam Zaars és Jonathan Hultén gitárduója, illetve az egyetlen nem alaptagnak számító Jakob Ljungberg dobos. Amit csinálnak, abban ma is ott van a death meg a black metal, és nem kizárólag az ordító-bömbölő-károgó vokalizálásban, de összességében mégsem nevezhető sem ennek, sem annak. A zene kitapinthatóan a Death, a Dissection és még ki tudja, hány óriási elődbanda munkásságában gyökeredzik, viszont ugyanilyen arányban bukkannak fel benne a '70-es évek ősrock- és progresszív elemei ugyanazokból a forrásokból, amelyekből mondjuk az Opeth is merít, viszont emellett a '80-as évek elborult, gótos vonala is kézzelfoghatóan jelen van a muzsikában. Mindezt pedig a manapság olyannyira felkapott okkult ízekkel, horrorisztikus, teátrális hangulattal vezetik elő, viszont míg sok zenekarnál az ember inkább csak legyint az ilyesmire, a Tribulationnél tényleg hatásos a végeredmény.

Pont azért nem siettem el ezt a kritikát a tavaszi lemezmegjelenés óta, mert rendkívül összetett, szövevényes anyagról beszélünk, amit ráadásul nem is lehet akármikor feltenni. Ez bizony odafigyelős, mélyülős muzsika, amit nem háttérnek indítasz el, miközben éppen kattintgatsz a neten vagy teszel-veszel a lakásban, mert akkor hat igazán, ha minden idegszáladdal koncentrálsz rá, és hagyod, hogy rád telepedjen. És nem biztos, hogy minden pillanatában kellemes lesz a kirándulás, amire a Tribulation magával rángat, de bizony akkor is rendesen beindítja az agyat, a fantáziát. Mondanom sem kell, mennyire ritka manapság az ilyesmi... És emiatt ugyanúgy nehéz lenne dalokra szétbontani a lemezt, mint mondjuk a Melechesh idei mesterművét vagy az új Barren Earthöt is: azokhoz hasonlóan itt is egy teljesen egységes, eleje-közepe-vége szerkezetű hangulati utazásra viszi a hallgatót a zenekar, ahol nem nagyon akad üresjárat.

Persze leírhatom, mennyire ütős megoldás a gyászos orgonálással kezdődő Strange Gateways Beckon doom/death-riffjeire new wave-esen csilingelő gitárdallamokat varázsolni, netán azt, milyen jól működnek a Melancholia '80-as évek elejét idéző, gótos-darkos megoldásai ezzel a death metalos dinamikával és Johannes bömbölésével elővezetve. Csócsálhatom, micsoda drámai erő feszíti a Winds hétperces, epikus tombolását, hozsannázhatom az instrumentális Själaflykt hipnotikusságát, majd az utána előrántott, átkozottul fogós The Motherhood Of God erényeit, ahol a banda szinte olyan hatást kelt, mintha valami északi atmoszférikus death/black-bagázs jammelne egy autentikus NWOBHM-csapattal meg egy félrefésült hajú gruftibrigáddal. És azt is elmondhatom, hogy a mindenféle villantást nélkülöző, ám tökéletesen építkező szólóval megkoronázott Strains Of Horrorban meg a záró Music From The Otherben ténylegesen igen súlyos zenei környezetben keltik életre mindazt, amit máshol inkább szomorúan síró orgonafutamokkal, melankolikus gitárdallamokkal, melodikus eszközökkel produkálnak. De az az igazság, hogy nem tudom érzékeltetni, micsoda mágia rejlik ebben a lemezben. Nem tehetsz mást, mint hogy meghallgatod, ha eddig még nem tetted volna.

Garantáltan nem lesz mindenki kedvence a Tribulation, ahhoz egyfelől túlságosan sok minden egyesül ebben a zenében, másfelől meg sokan bizonyosan túlpörgetettnek találják majd azt a vámpíros-horroros-temetői atmoszférát is, ami árad a lemezből. Viszont a The Children Of The Night ettől még simán az év egyik legkerekebb produkciója, amit bátran ajánlok bárkinek, aki szeretne végre valami különlegeset is hallani az egyformán kompresszált hangzású, üvöltök-trillázok-nyomatom-a-breakdownt típusú mai brutál bandák meg a harminc-negyven évvel ezelőtti kliséket visszaöklendező retro-hősök tengerében. Hangulatilag néha talán archaikus a Tribulation is, viszont ez a lemez ebben a formában garantáltan nem jelenhetett volna meg sem 1985-ben, sem 2005-ben. Több szinten is hagyományőrző, mégis ízig-vérig mai produkció az album, és tényleg nagyon-nagyon jók a dalok. Olyannyira, hogy meg is adom nekik a maximális pontszámot. Mestermunka.

 

Hozzászólások 

 
+3 #10 draz 2016-02-12 07:27
nagyon jó lemez. szerintem 2015-ben simán ezt hallgattam a legtöbbet, ráadásul azóta bármilyen klasszik rock meg klasszik metált hallgatok, mindenhonnan a nyomorult hörgést/károgást hiányolom, annyira hallgattatja magát. Tény, hogy megszokást igényel, utána már az lesz furcsa, hogy szól a dallamos gitár és énekelnek alatta.:)
a nyitó meg a melancholia mekkora dalok már!
és örülök annak is, hogy el lehetett őket csípni élőben. Ahogy annak is, hogy a hammeresek bevállalnak ilyesmi csomagokat (most pl. Vintage Caravan meg Dead Lord, amin leszünk majd vagy 100-an)
Idézet
 
 
+3 #9 deniro2 2015-09-02 15:17
Hm, nagyon nem vagyok jóban a 10/10-es lemezekkel, nagyjából talán 20-ból egy, aminek az értékelésével egyetértek itt, vagy másutt, tökmindegy. Az új Tribulation majdnem az az egy lett, de egyelőre még igényel pár hallgatást, hogy végleg eldőljön a dolog. Pillanatnyilag még hajlok rá, hogy belekössek itt-ott, ami nálam nem a tízpertízesek sajátja, nem azért mert azok tökéletesek, hanem, mert azoknál hajlandó vagyok elsiklani minden hiba fölött. Meglátjuk. Egyelőre 9 pont, amiből egyet, vagy talán kettőt is a kvázi klasszik szólógitár tesz rá az alap pontszámra.
Idézet
 
 
+4 #8 LaRoque 2015-08-31 14:14
Ez a zene tényleg odafigyelést igényel, ezért elsőre el is ment mellettem, ezért köszönet az írónak, mert tettem vele még egy próbát és rögtön beütött! Az együttes fotóit nézegetve viszont egy jövőbeli coming out is borítékolható...:D
Idézet
 
 
+4 #7 nagar 2015-08-29 11:37
Imádom.
Hasonlót utoljára talán a Diabolical Masquerad Nightwork albumánál éreztem :D
Idézet
 
 
+3 #6 Necrofaust 2015-08-28 10:59
Draveczky úrral eléggé egy rugóra jár a fülünk :)

Nálam szerintem semmi sem fogja tudni letaszítani az év lemeze pozícióból a The Childre of The Night-ot, szokták mondani, hogy egy banda életében a harmadik album létfontosságú és előremutató lehet. Úgy érzem Adam Zaars-ék most találták meg a saját útjukat. Kiváló alkotás, egy sötét körutazás az egész.

Annyit még hozzátennék, hogy ugye a héten az egész CEntury Media-t megvette a Sony. Eddig se volt jó a hazai terjesztésük , sőt kb. semmilyen se, de el nem tudom képzelni mi lesz ezután. Ennek a lemeznek a mediabook verióját is közvetlen a kiadótól kellett megrendelni, és kb. 1 hónap volt mire ideér....szánalom.

Az meg megint más kérdés, hogy mit fog csinálni a Sony egy olyan zenekarral, mint a Tribulation :D
Idézet
 
 
+1 #5 bélféregtámadás 2015-08-28 07:36
[quote name="BlackBarbar

Így igaz.
Idézet
 
 
+1 #4 BlackBarbar 2015-08-27 16:25
Hianyzik a mocsok benne,ahogyan az megtalalhato volt a The Horror debut lemezen!
Idézet
 
 
+5 #3 BayArea 2015-08-27 12:14
A júniusi Chris Holmes interjúban figyeltem fel rájuk nálatok, nekem még Ő ajánlotta ily' módon. :)
Idézet
 
 
+2 #2 dreambarker 2015-08-27 11:03
Teljesen egyetértek. Ez egy kiemelkedő lemez a mai felhozatalban, csak kell egy kis nyitottság hozzá.

A Barren Earth is fantasztikusan jó, meg a Sorcerer, meg az Armored Saint, meg a Myrkur, amiről legutóbb íródott beszámoló ebben a magazinban.

A másik nagyon klassz idei lemez a modern metalos: Byzantine - To Release Is To Resolve albuma.

Szerencsére az ősz elejére már összejött legalább 5--6 baromi jó lemez, ami mindenképpen haladás az elmúlt évekhez képest.
Idézet
 
 
+6 #1 bélféregtámadás 2015-08-27 10:39
Kb. 7 napja csak Tribulation lemezeket hallgatok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.