Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Melechesh: Enki

1219enkiNekem is gyakorlatilag elsőre feltűnt az öt év szünet után megérkezett Enki hallatán, amit egyébként szinte mindenütt szóvá tesznek a Melecheshnek, hol pozitív, hol negatív felhanggal: jelesül, hogy ez az album Ashmediék eddigi legletisztultabb megszólalású, és emiatt is talán leginkább hallgatóbarát munkája. Jóelőre leszögezem: én ezt egy pillanatig sem érzem gondnak, mert a zenéjük ettől még nem lett kommersz slágermetal, viszont biztos vagyok benne, hogy ezzel a megközelítéssel sok új barátot szerez majd a bandának a lemez. Méghozzá méltán, a Melechesh ugyanis egyedi színfolt a mai uniformizált színtéren. Ebben nyilván a közel-keleti gyökerek játsszák a legmeghatározóbb szerepet, de Ashmedi attól függetlenül is kiváló dalszerző, hogy egyébként olyan elemekkel szövi tele a muzsikát, amelyeket mások képtelenek lennének ilyen gördülékenyen alkalmazni.

megjelenés:
2015
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

A Melechesh stílusa mára maradéktalanul kialakult: ha esetleg nem ismernéd őket, egy black-, death- és thrash-elemeket egyaránt bő kézzel mérő bandát képzelj el keleties dallamokkal, európai fül számára abszolút egzotikusnak számító elemekkel, amelyeket azonban nem csak úgy rászórtak a tucatmódra sikáló riffek és szélvész dobritmusok tetejére, hanem például a gitártémáknak is szerves részét képezik. Ettől már a riffek, ritmusok hullámzása, lüktetése is teljesen más, mint azt az ember egy hasonszőrű csapattól várná, viszont a banda sehol sem tolja túl a biciklit ezen a téren, vagyis nincs szó a muzsikába feleslegesen, csak önmagukért beszuszakolt extra hangszerekről, sehonnan sehová nem tartó, öncélú zenei betétekről – itt mindennek megvan a maga helye, és éppen ettől annyira működőképes a végeredmény. A Melechesh egyik védjegye ráadásul az, hogy még a riffek között is akadnak kifejezetten bizarr módon megfogalmazott, konkrétan dúdolható témák, és ezeknek, illetve a nagyon áttekinthető, letisztult hangzásnak köszönhetően még Ashmedi hisztérikus süvöltése ellenére sem tűnik annyira durvának a muzsika, pedig egyébként az.

Eddig is rokonszenveztem a zenekarral, de az Enkire tényleg egyből rákattantam, és számomra ez a Melechesh eddigi legkerekebb munkája. A hangzás mellett a hosszabb szünet is jót tett a bandának, tényleg roppant kiérlelt dalok születtek, az album hangulata pedig valóban sivatagi tornádóként szippantja be a hallgatót, hogy aztán ne is eressze el. Nem tudom (= nem akarom eljátszani, hogy értek ehhez), milyen szerepet játszanak ebben az eltérő technikai paraméterek, konkrétan az, hogy a megszokott 440 hertzes frekvencia helyett 432 hertzre hangolva rögzítették a gitártémákat, de az biztos, hogy a jelenlegi színtéren egyszerűen senki máshoz nem hasonlít az album megszólalása, a dalok atmoszférája. Nem valami azonnal ható muzsika ez, de öt-hat hallgatás után kinyílnak az egyes szerzemények, és szép lassan minden apró részlet megtalálja a maga helyét, szerepét. Ashmedi és Moloch minden túlzás nélkül gyilkos riffekkel pakolta tele az anyagot, ráadásul a rétegzett hangszerelésnek köszönhetően is folyamatosan ébren tartják a figyelmet, és kifejezetten változatosak a tempók is. Még annak ellenére sem folyik egybe a lemez, hogy összességében, egységként is van egy roppant markáns hangulata.

Ha csak egy számmal szeretném érzékeltetni az album nagyszerűségét, mindenképpen a nyolc és fél perc fölé kúszó Enki – Divine Nature Awokent emelném ki, egy már-már valószínűtlenül monumentális, tényleg mitikus magasságokba emelkedő, epikus tételt, ahol Ashmedi óriási, lidércesen kígyózó riffek közepette kántáló, megtébolyodott prófétaként idéz meg valami egészen ősi erőt a túlvilágról, ahogy pedig a Rotting Christból ismert Sakis Tolis, majd a kiteljesedés felé haladva egy komplett kórus is a segítségére siet, az tényleg hátborzongató. De egyértelmű csúcspont a Max Cavalerával megerősített Lost Tribes (itt is mekkora riffeket eregetnek már!), a nem kevés klasszikus Slayer-ízt is felvonultató Multiple Truths és a forgószél-szerű nyitány, a Tempest Temper Enlil Enraged is. De esküszöm, még a Doorways To Irkala lelassult instrumentalizmusa is jól esik a fülnek a zúzdák közepette, noha ebből azért elég lenne a nyolc perc mindössze fele is. És persze a záró, csaknem tizenhárom percesre nyúló The Outsiderst is muszáj kiemelni, mert ez is tökéletesen szemlélteti a Melechesh grandiózus elképzeléseit.

Nem tudom, hogy a banda kaotikusabb, extrémebb korai dolgait favorizálók közül ki mit szól ehhez a lemezhez, de a Melechesh megkerülhetetlen albumot tett le az Enkivel a 2015-ös felhozatalban. Az év egyik legizgalmasabb, legkerekebb extrém metal-lemeze ez, amit akkor is ajánlok, ha nem vagy kifejezett brutál szakos – annyira izgalmas, egyéni és zenei a produkció, hogy mindenképpen megéri adni neki egy esélyt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #8 adamskij 2015-04-29 11:24
jut eszembe: az előző Epigenesis még befogadhatóbb és több akusztikus hangszer kapott lehetőséget, néhol már Korai Öröm / Másfél szerű, hosszú számokkal.
az E-s korszak mindhárom lemeze nagyszerű. lesz-e F?
Idézet
 
 
+5 #7 adamskij 2015-04-29 11:20
hangolásról még
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kamarahang
a 440 Hz mellett szól, hogy könnyebben számolható belőle a többi hang temperált skálán és a fő frekvenciák egész számokra esnek. de ahogy a cikk is írja, 415-456 Hz között már számos alaphang létezett korábban.

@JamesSmith - sajnos nem, a digitális/analóg formátum független a hangolástól. és szerencsére az ezotériától is
Idézet
 
 
+4 #6 James Smith 2015-04-27 22:06
Hibátlan album. Amikor kijött utána minden nap meghallgattam.

A 432 hertzről itt olvashattok:

hu.iranyitok.wikia.com/wiki/432_Hz

Igazából jó minőségű fejhallgatóval érdemes meghallgatni a lemezt mert akkor jön ki igazi ereje és részletgazdagsá ga. Mondjuk ha digitálisan hallgatod az alapból 440 hertzen szól.
Analóg rendszeren szól sokkal természetesebbe n az album. Be fogok majd szerezni egy bakelit kiadást
Idézet
 
 
+4 #5 Wendiii 2015-04-27 17:08
Baromi erős az idei év is. A három nagyon várós lemez ez, a Symphony X és a Barren Earth.
Ezt még nem hallgattam meg, de abban biztos vagyok, hogy megint valami mesterművet tettek le az asztalra.
Idézet
 
 
+8 #4 NOLA 2015-04-27 15:57
Reménykedtem, hogy írtok errol a lemezrol. :-)
Valahogy eddig mindig elcsúszott mellettem ez a banda, de ezzel az albummal tettem egy próbát...., és milyen jól tettem.
Nagyon egyedi, érdekes, extrém album..., mondjuk az biztos, hogy tobb idot kell rá szánni, de megéri.
Naaa, akkor már csak a The Crown ismerteto hiányzik... :-)
Idézet
 
 
+4 #3 Carrast 2015-04-27 15:39
kíváncsi vagyok!
Idézet
 
 
+7 #2 Chris92 2015-04-27 15:02
Az Orphaned Land mellett a Melechesh a másik nagy kedvencem ha közel-keleti metálról van szó. Elképesztően erős és egyedi hangzás jellemző rájuk, amit minden egyes lemezen tovább tudnak tágítani, a mostani is fantasztikus lett. Az év egyik legjobbja.
Idézet
 
 
+6 #1 Habbal 2015-04-27 14:52
Egyszerűen imádom ezt a lemezt!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.