Shock!

szeptember 24.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Alter Bridge: AB III

Az utóbbi három év egyik leghallgatottabb albuma volt nálam az Alter Bridge második anyaga. A Blackbird nem kapott el azonnal, nem volt szerelem első látásra, s talán épp ezért bizonyult ilyen tartósnak ez a kapcsolat. Apránként, dalról dalra fedte fel előttem értékeit az a lemez, egyszerre titokzatosan és kacérkodva, s azok a felejthetetlen dallamok azóta is ott repdesnek az agyamban.

megjelenés:
2010
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
9,5 /10

Szerinted hány pont?
( 32 Szavazat )

De egy ilyen alkotás után akaratlanul is megnőnek az ember elvárásai, aminek szele persze az előadókat is megcsapja, akiknek ettől a kezdeti felszabadult lelkesedése görcsös erőfitogtatásba fulladhat. Az Alter Bridge legénységénél, hála égnek, ilyesmitől nem kellett tartani. Már a Blackbirdből is sütött az őszinteség és a zene iránti alázat, ami olyan egyedülállóvá nemesítette végül.

Mindemellett az is tény, hogy a csapatot olyan zenészek alkotják, akiknek nemigen kell már mit bizonyítaniuk. A hangszeres szekció, azaz Mark Tremonti gitáros, Scott Phillips dobos és Brian Marshall basszusgitáros a Creed tagjaiként gyakorlatilag elértek mindent, amit a népszerűségre vágyó muzsikusok valaha is elérhetnek. Ha pedig annyit mondok, hogy az aranytorkú Myles Kennedyt még Jimmy Page-ék is szívesen látták volna Robert Plant helyén a Led Zeppelinben, akkor azzal szerintem mindent elárultam.

A harmadik lemezről először tavaly érkeztek hírek, s a csapat egy, az előzőeknél komorabb, sötétebb alkotást ígért, amivel csak tovább fokozták a várakozást. Ám időközben Scott Strapp énekes visszasomfordált régi kollégáihoz, s a Creed nemcsak, hogy újjáéledt, de ki is adtak egy korrekt, alapvetően sötét tónusú lemezt. Mindennek tetejében Kennedy körül is felpörögtek az események, a már említett Led Zeppelines kitérő után Slashsel találtak nagyon egymásra, s amellett, hogy felbukkant a gitáros legfrissebb szólólemezének jópár dalában, még a turnéra is elkísérte a cilinderes zsenit. Mindezek után erősen megkérdőjeleződött egyáltalán az Alter Bridge életben maradása, de Tremontiék rendesen rácáfoltak a pletykákra, s íme, megérkezett a harmadik album, mely szimplán az AB III nevet kapta.

A srácok tényleg betartották ígéretüket, harmadik sorlemezük valóban borúsabb lett elődjeinél. Már a nyitó Slip To The Void mezmerizáló szintetizátorhangjai jelzik, hogy itt nem épp a Blackbird egyenes folytatásáról, vagy épp másolatáról lesz szó. Kiváló felvezetés, nyitó nótához képest meglepően összetett szerkezettel, amit hasonló, mai rockzenét játszó csapatoknál igen ritka húzás. Mindemellett pedig a dal egyfajta prológusként is felfogható, ami hangulatát és a szövegét illeti, az AB III témája ugyanis az útvesztés, illetve az erre való rádöbbenés. Tremontiéknál soha se volt divat sárkányokról vagy űrhajókról regélni, mondanivalójuk teljesen földhözragadt, a való élet viszontagságaival, és az ember különböző oldalaival foglalkoznak, de oly éleslátással és őszinteséggel, hogy a hallgató hamar úgy érzi, a dalok valójában őróla is szólnak.

A lemez talán legkeményebb szerzeménye a kislemezes Isolation, olyan vaskos riffeléssel felvértezve, ami az első, One Day Remains lemez legdurvább tételét, a Metalingust idézi. A refrén pedig mindent visz, kitörölhetetlen a memóriából. Aztán némileg kitisztul az ég, s jön a Ghost Of Days Gone By, mely tökéletesen jellemzi az Alter Bridge-féle líra fogalmát: a felszínen simogató, akár kellemesnek is nevezhető, ám mélyére nézve olyan dolgokkal szembesít, amik elől sokunk inkább menekülne. Szokatlan, a kelta dallamvilágot idéző verzéjével az All Hope Is Gone a csapat bámulatos dallamérzékéről tesz tanúbizonyságot. Az első olyan dal, ami csak sokadjára adta meg magát, a Still Remains volt. Nem egy azonnal ható darab, de megéri ráfordítani az időt. A másik ilyen az I Know It Hurts, ami egy felszabadultabb nóta, társainál talán kevésbé emlékezetes refrénnel, de még ebben is jócskán lelni értékre. Az AB III balladája az édesbús Wonderful Life, és bár a giccsesség határát súrolja, mégis, az az eredeti értelemben vett érzelemgazdagság, ami jellemzi, a lemez egyik csúcspontjává emeli.

Az All Hope Is Gone mellett talán a másik szokatlan dal a lemezen a Show Me A Sign. A végítélet hangja ez, de nem a világ végéé, hanem az emberi léleké. Egyik nagy kedvenc az elsöprő refrénjével hódító Fallout, mely egyszerre felszabadító és vészjósló. Aztán akadnak még keményebb, riffelős darabok, mint mondjuk a Coeur d'Alene, ám a sötétebb árnyalatokat itt éppen, hogy nem a keménységgel, hanem az indulatok visszafojtásával érik el, ami talán még elemibb erejű is. Ezúttal nincs nyolc perces opusz, mint amilyen a Blackbirdön volt a címadó, ám a Words Darker Than Their Wings záródal mégis különleges, mivel itt Tremonti maga is énekel egy-egy versszakot, és nem is rosszul.

A muzsikusok közül talán Tremonti játékán hallani leginkább, hogy sokat fejlődött (vagy szimplán ezúttal bátrabb volt), szólói most talán még élvezetesebbek, s a kis díszítések is szaporodtak. A ritmusszekció olyan egységes, mintha egyvalaki dobolta és basszusozta volna fel egyszerre a lemezt, Kennedy pedig Kennedy: nemcsak korunk, de a rocktörténelem egyik legnagyobb énekese.

Az Alter Bridge beváltotta ígéretét, és ahogy azt a kifejező borító is mutatja, harmadik lemezüket egyszerre jellemzi sötét elegancia és sallangmentes puritánság, és persze a '70-es évek rocklegendáira utaló albumcím se véletlen. Egy-egy lemezhez kell egy bizonyos idő, hogy reálisan értékelhetővé váljanak, az AB III azonban már most nagyon úgy tűnik, hogy képes felérni elődjéhez. Olyasmi, ami hamar hozzánő az emberhez, a részévé válik, és többé nem enged.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+8 #3 Gérnyi Tamás 2011-07-14 10:47
(Zeneileg) már a Creed sem volt rossz, de igazán ebben a zenekarban bontakoznak ki a srácok.
Nyilván azért sokkal könnyebb egy olyan énekes/gitáros frontemberrel együtt dolgozni, aki tényleg mindent el tud énekelni, nem mellesleg emberileg is 100%-ig passzol a többiekhez.
De tény, valamire tényleg nagyon ráéreztek. :)
Idézet
 
 
+7 #2 Oravecz Zoltán 2011-07-13 11:18
Idézet - Gérnyi Tamás:
Kiváló kritika, csak gratulálni tudok hozzá!
UI: szerintem érdemes lenne elővenni a One Day Remains-t is, kedves Szerkesztő Úr, mert a Blackbird-höz hasonlóan pár hallgatás után az is nagyon hozzá tud nőni a hallgatóhoz! :) Sokan megfeledkeznek arról a lemezről, pedig már ott megvoltak azok a bizonyos markáns stílusjegyek.


Köszi szépen.
A One Day Remainst épp pár hete vettem elő megint, és most talált be nálam, valóban remek dolgok vannak már ott is. Valamit nagyon tudnak ezek a srácok.
Idézet
 
 
+8 #1 Gérnyi Tamás 2011-07-13 08:57
Kiváló kritika, csak gratulálni tudok hozzá!
UI: szerintem érdemes lenne elővenni a One Day Remains-t is, kedves Szerkesztő Úr, mert a Blackbird-höz hasonlóan pár hallgatás után az is nagyon hozzá tud nőni a hallgatóhoz! :) Sokan megfeledkeznek arról a lemezről, pedig már ott megvoltak azok a bizonyos markáns stílusjegyek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.