Shock!

december 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Haunted: Exit Wounds

0702hauntedc2012-ben, tizenegy hónappal a szerintem kitűnő, de a közvéleményt inkább megosztó Unseen megjelenése után a kiszámíthatatlan, öntörvényű és vélhetően igazi nehéz eset Peter Dolving úgy döntött, hogy ismét kilép a The Hauntedból. Hogy ez mennyire volt jó húzás, azt csak ő tudná megmondani, mindenesetre a zenekar új énekest kezdett keresni, ám nem sokkal később a gitáros Anders Björler és a dobos Per Möller Jensen is faképnél hagyta a többieket, amivel a zenekar sorsa igencsak bizonytalanná vált. Magam egy lyukas garast nem adtam volna a folytatásért, ám ők másképp vélekedtek: ismét csatlakozott a teamhez az egyszer már bevált Marco Aro énekes és Adrian Erlandsson dobos, szólógitárosként pedig Ola Englund került a képbe, és mivel pénzt kell keresni, amit manapság a turnézás biztosít, kénytelenek voltak összehozni egy lemezt, amit Exit Woundsra kereszteltek. Itt tartunk most.

megjelenés:
2014
kiadó:
Century Media
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 25 Szavazat )

A zenekar régi rajongójának vallom magam, a The Dead Eye-on kívül minden lemezüket szeretem, noha az említett is a The Haunted-sorban van – igaz, bontatlanul. Természetesen kíváncsi voltam, mit hoz össze ez a régi-új mix társaság, meglesz-e a tipikus Haunted-íz, vagy jellegtelen, kötelező körökkel telepakolt albumot dobnak az orrunk elé. Előre le kell lőnöm a poént: sajnos a sokadik hallgatás után sem tudok maradéktalanul lelkesedni, sőt, kimondottan örülni sem. Ugyan aránylag sok dal rokonszenves, az adott pillanatban valóban tetszik xy riff/szóló/bármilyen téma, de ahogy lefut a lemez, nem igazán marad meg semmi, és nem érzem a hívást, hogy újra elindítsam. Pedig komolyan próbálkoztam, hogy jóra hallgassam, de valahogy nem megy.

Ijesztően érdektelen módon folyik keresztül az első néhány szám, és egészen az Eye Of The Stormig tart ez az lehangoló „minek is hallgatom ezt"-érzés. Az említett dal egyébként egy az egyben Testament, nagy hiba volt, hogy nem ebbe hívták meg vendégeskedni indián barátunkat, Chuck Billyt, hanem az ezt követő Trend Killerbe – igaz, utóbbi a lemez egyik legfajsúlyosabbja, nekem is az egyik kedvencem. És nem Billy kellemes bömbölése miatt, hanem mert elcsíptek benne valamit, amit hiányolok a többi futószalagon gyártott, élettelen riffből. Mintha ezen a ponton kapna erőre a lemez, az utána következő Time (Will Not Heal) is kimondottan odabaszós – egészen a gitárszólóig. A szólóknál elég sokszor érzem, hogy mintha teljesen más dimenzióból érkeznének. Értelemszerűen más stílus, más világ, mint korábban, de hogy egy cseppet sem idevágó hasonlattal éljek, kicsit olyan érzésem támadt, mintha a lilahagymát meg a pudingot próbálta volna meg valaki összekeverni. Amik külön jók, de együtt senki sem fogyasztja őket szívesen. A lemez második fele számomra többet mond, bár igazság szerint nagyjából a My Enemy című dalnál megint kezdek elaludni, hogy aztán a This Warnál megint felébredjek. Kár, hogy nincs több ilyesmi. A záró maradék két számnál pedig konkrétan szenvedtem, hogy ez szebb időkben a bónuszok bónusza lenne, és minek ezt az érdektelenséget elhúzni negyvennégy percig.

Sajnos egyáltalán nem éreztem sehol különösebb lángolást, pedig tényleg szeretem a tikatikát és a thrash a szívem (egyik) csücske a mai napig. De ez az egyveleg most mégsem tud működni. Lehet, hogy majd idővel lelkesebb leszek, de egyelőre hiába hallgatom hangosan, halkan, háttérként, odafigyelve, jelen állás szerint egy kellemesnek mondható Haunted-masszát hallok, és nem egy frenetikusan jó dalokkal teli lemezt. Talán kevesebb most a Slayer-hatás, és több a Testament, ki tudja, mi zavar ennyire. Igazi tartalom nélkül ez csak egy üres lufi, ami gyorsan kipukkad, és nem csak azért sajnálom, mert szomorkodom a Dolving-éra elmúlásán. Nem is akarom túlmagyarázni: nálam ez az album nem működik, így jártak, és jelen pillanatban elég nagy az esély arra, hogy ezt a lemezt már bontatlanul sem fogom a sorba beilleszteni.

 

Hozzászólások 

 
+2 #20 Szathmári Zoltán 2014-11-14 21:57
Vártam az Exit Wounds-t. Azért is, mert sérelmemre Dolving bátyó nélkül készítették el. Nekem Ő volt az etalon, ha már The Haunted. Kicsit meglepett ez az új mű, de annyira nem negatív értelemben, hogy eltaszítsam őket magamtól. A nyersessége, az erőszakossága ugyanúgy tökéletes névjegy, mint ezelőtt, kissé azonban monoton. Marco azért jóval kevesebb, vagy színtelenebb "hangátvitellel" rendelkezik. Ne értse senki félre, nem rossz amit csinál, de nekem akkor is Dolving! Az Eye Of The Storm piacvezetővé nőtte ki magát, a Psychonaut szintén egy nagyon eltalált szerzemény nálam. Rajtuk kívül is sorakozik itt még jó néhány említésre és kiemelésre érdemes szerzemény. A zenekari tagok izgalmas, nyakatekert thrash alapokat hoznak a vadító bömbölés alá, és ez így is van rendjén. Talán egy kicsit azért mintha hiányozna a "lelépett" két alapember, de ettől függetlenül ez a lemez úgy jó, ahogy van. Remélem élőben legalább ennyire direkt, arcba mászós módon interpretálják majd a CD dalait! Jó lenne velük találkozni hamarosan! Azért még megjegyzem, hogy én a The Dead Eye remekművel kötöttem legelőször ismeretséget a zenekarral, amiért is nálam ez az örök favorit, még annak tudatában is, hogy visszaásva a kezdeti lemezek világába, majd előretekintve az alapmű utáni időszakra is, eleddig nem találtam nála jobbat. A lemez borítója ott fog majd díszelegni tetoválás formájában valamelyik testrészemen. Örök kedvenceim egyikévé avanzsálódtak már jó néhány éve, és bármit követnek is el a közeli, és távoli jövőben, én ott leszek a háttérben és figyelem munkásságukat, mert sokat kaptam tőlük....., nagyon sokat.
Idézet
 
 
+2 #19 Valentin Szilvia 2014-09-26 09:01
Idézet - iLane:
Úgy tűnik Szilvinek végül csak sikerült jóra hallgatnia, már toplista 4. helyen van... :)


Az In Flames-cikk alatt jött elő a toplistánk, ott írtam én is, hogy sokszor az kerül oda, amit egyáltalán hallgattam az adott héten. És az éppen a Haunted volt. Ezen a héten eddig pl. semmit nem hallgattam még. :)
Idézet
 
 
0 #18 iLane 2014-09-26 08:38
Úgy tűnik Szilvinek végül csak sikerült jóra hallgatnia, már toplista 4. helyen van... :)
Idézet
 
 
+2 #17 torta 2014-09-24 21:13
Jo is, hogy ez meg az uj In Flames majdnem egyszerre jelent meg, meg a kritikak is egymas alatt vannak. Marha jol rimel egymasra ez a ket album. Az In Flames nem enged a rajongoi nyomasnak, sut a lemezbol az oszinteseg, hogy tenyleg ilyen zenet akarnak jatszani, es emberileg amugy vegtelenul szimpatikus modon, egyenes hattal menetelnek elore a semmibe es irjak a rosszabbnal rosszabb lemezeket. A Haunted meg a "megoszto" (es imho kivaloan sikerult) Unseen utan csak a tagsag szetrobbantasav al meg egy ilyen kinos, leckefelmondos, sablonokbol osszelegozott vacakkal tudott visszakanyarodn i a szakadek szelerol.

Ijeszto, hogy mennyire elvesztettek a fonalat ezek a meg 5-6 eve is a szinter legnagyobbjai kozt szamon tartott zenekarok.
Idézet
 
 
+5 #16 FitForAKing 2014-09-23 19:31
Talán a legjobb album ez, amit a The Haunted valaha csinált. Szerintem...
Idézet
 
 
+2 #15 Zoli 2014-09-23 18:48
Na most akkor ez egy jó lemez vagy nem?
A chapta vbkk7 volt...
Idézet
 
 
+6 #14 bjorn 2014-09-23 09:11
Cutting Teeth, Psychonaut, Time (Will Not Heal), Kill The Time, All I Have, Infiltrator, Ghost. Nem sorrendben, de ezek nagyon nagyon jo dalok. Sot a mediabook verzion az As The Poison Sets In is. A My Enemy meg akkora paraszt, hogy az peldatlan :)
Idézet
 
 
+4 #13 Sanctus 2014-09-22 22:01
Nálam az alábbiak a kedvencek a lemezről: a Cutting Teeth a zsigeri agressziója és az erre remekül építő szövege miatt (meg a videó is igen paraszt), a Time a refrén miatt, a záró Infiltrator - Ghost páros pedig a dallamvilága/felépítése miatt. Az agyonajnározott Trend Killer nálam egyáltalán nem ütött be, persze biztos jó lesz azt a 2 szót üvöltözni koncerten, ha épp erre járnak, inkább visszatekerek a Psychonautra, vagy előre az All I Have-re.

Messze túlteljesítetté k az elvárásaimat ezzel az albummal, megszületett az első Marco-s anyag, amit nagyon tudok szeretni. Azért az a pöcs Dolving és a kísérletezősebb irányvonal hiányozni fog...
Idézet
 
 
+1 #12 Nűnű 2014-09-22 19:47
"a közvéleményt inkább... "
Ezen jót nevettem :)
Szerintem kb az emberek 0,01 %-a ismeri ezt a zenekart, őket közvéleménynek nevezni jópofa dolog :)
Idézet
 
 
+3 #11 Valentin Szilvia 2014-09-22 13:06
Idézet - iLane:
Halkan kérdem csak nem-e lehetne-e valami Shock pontszámmagyará zót tenni az impresszum mellé? Miheztartás végett... 1-10-ig, aholis 10 mondjuk a Death: Symbolic vagy Metallica: Master... jellegű alapvetés és akkor le 1-ig megmagyarázva, példával alátámasztva. Csakmerthogy igy a kritika alapján ez nekem olyan 4-es körüli gyatraság, a 7 pont meg azért egy erős lemezre utal vagy hogy is van ez? Illetve ha 10 pontos rendszerben nézzük a lemezeket, akkor az olvasói pontozás miért csak 5 pontos?
Bár ahogy nézem a szerkesztőség is csak 5 pontban dolgozik, hiszen a totál fos InFlames 5 pontja alatt nemigen van semmi, és akkor ehhoz képest a 7 érthető, csak akkor minek a 10-es skála?


Nyitott kapukat döngetsz, épp pár napja beszéltünk stábon belül a pontozási rendszer átvariálásáról. Még dolgozunk rajta. :)

OutbreakOfEvil: nem adom el, kell a sorba. ;)
Idézet
 
 
+5 #10 iLane 2014-09-22 13:02
Halkan kérdem csak nem-e lehetne-e valami Shock pontszámmagyará zót tenni az impresszum mellé? Miheztartás végett... 1-10-ig, aholis 10 mondjuk a Death: Symbolic vagy Metallica: Master... jellegű alapvetés és akkor le 1-ig megmagyarázva, példával alátámasztva. Csakmerthogy igy a kritika alapján ez nekem olyan 4-es körüli gyatraság, a 7 pont meg azért egy erős lemezre utal vagy hogy is van ez? Illetve ha 10 pontos rendszerben nézzük a lemezeket, akkor az olvasói pontozás miért csak 5 pontos?
Bár ahogy nézem a szerkesztőség is csak 5 pontban dolgozik, hiszen a totál fos InFlames 5 pontja alatt nemigen van semmi, és akkor ehhoz képest a 7 érthető, csak akkor minek a 10-es skála?
Idézet
 
 
+3 #9 OutbreakOfEvil 2014-09-22 13:02
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - OutbreakOfEvil:
nekem kimondottan tetszik, amúgy mi a baj a The Dead Eye albummal?


Olvasd el, belinkeltük a kritikát. :)

Elolvastam :) . Én nagyon kedvelem azt az albumot is (igaz, hogy mindegyiket). Ha ezután sem sikerül összebarátkozni vele és feleslegessé válik a gyűjteményben, nagyon szívesen átveszem :D
Idézet
 
 
+5 #8 faktor69 2014-09-22 12:35
A korábban kiadott Eye Of The Storm EP-nél azt mondtam, hogy nem lesz itt különösebb baj. Most is azt mondom, de azért nem nyűgözött le a teljes album. Vannak hauntedos témák, de semmi extra.
A múlt héten hallgattam a teljes diszkográfiát, számomra még mindig a The Dead Eye - Versus - Unseen hármas a csúcs, de a korábbiak is minőségi albumok, a nem dolvingosak is.
Idézet
 
 
+5 #7 bjorn 2014-09-22 12:27
En nagyon feltem ettol a lemeztol. Anders Bjorler az egyik kedvenc gitarosom, es tudtam hogy o hianyozni fog...
na de nem is hianyzik annyira. Kibaszott gyilkos ez a lemez. Arrol nem is beszelve, hogy ez a lemezuk szol legjobban.
A szolok eddig is mas dimenziobol jottek egyebkent, az elso lemeztol kezdve, azzal nem is tudtam mit kezdeni amikor olvastam a kritikaban. Neha hianyzik belole az andersi melyseg, de enny. Siman jobb mint a Versus vagy az Unseen (ami inkabb Dolving lemez mint Haunted).
Nekem Dolving egyaltalan nem hianyzik egyebkent. A Dead Eye meg az egyik legjobbjuk, ideje kibontani es meghallgatni azt a CD-t.
Az Exit Wounds nalam 2014 legjobb albuma es legkellemesebb meglepetese eddig.
Idézet
 
 
+3 #6 Valentin Szilvia 2014-09-22 12:25
Idézet - OutbreakOfEvil:
nekem kimondottan tetszik, amúgy mi a baj a The Dead Eye albummal?


Olvasd el, belinkeltük a kritikát. :)
Idézet
 
 
+5 #5 OutbreakOfEvil 2014-09-22 12:19
nekem kimondottan tetszik, amúgy mi a baj a The Dead Eye albummal?
Idézet
 
 
+8 #4 robidog 2014-09-22 12:07
Nekem hatalmas csalódás sajnos, max egy erős 6 pont!
Unseen pedig számomra kb. az utóbbi 10 év egyik legjobb lemeze.
Idézet
 
 
+5 #3 bluevoodoo 2014-09-22 11:17
Idézet - Valentin Szilvia:
Előre le kell lőnöm a poént: sajnos a sokadik hallgatás után sem tudok maradéktalanul lelkesedni, sőt, kimondottan örülni sem. Ugyan aránylag sok dal rokonszenves, az adott pillanatban valóban tetszik xy riff/szóló/bármilyen téma, de ahogy lefut a lemez, nem igazán marad meg semmi, és nem érzem a hívást, hogy újra elindítsam. Pedig komolyan próbálkoztam, hogy jóra hallgassam, de valahogy nem megy.


Szóról szóra ugyanezt gondolom én is, plusz még azt, hogy Anders Björler nagyon hiányzik innen, hiába volt mindig is Jensen zenekara a Haunted. Dolving ugyan nagyon karakteres összetevője volt a zenekarnak, de Marco Aroval csinálták meg anno a szerintem az életművük csúcsát jelentő kettes lemezt, szóval tőle még lehetne jó, és nem is a vokalizálás a gyenge pont, hanem az ütős riffek és a ragadós dalok hiánya. Ola Englund egyszerűen hiába jó gitáros,nincs markáns stílusa, egyszerűen szürke másodvonal (a saját zenekara is szerintem).
Idézet
 
 
+4 #2 Fenrir333 2014-09-22 11:08
A többi szám nagyon egybefolyik ezek kívül. Ola Englund a Fearedben rohadt jó volt, itt nem éreztem annak ha választani kell inkább a Feared - Vinter albumra szavazok.
Idézet
 
 
+5 #1 Fenrir333 2014-09-22 11:06
Hasonlóan érzek én is, a Trend Killer az abszolult csúcspontja a lemeznek, csak az a baj vele hogy szerintem tiszta DDP szám, ott vannak hasonló számok, de ott Zetro éneke sokkal jobban adja, nagyobb kontrasztban van Chuckéval.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.