Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Solefald: World Metal. Kosmopolis Sud

solefald_cA bő négyéves, látszólagos „hallgatás" ellenére sosem látott aktivitással mozgatta a szálakat az utóbbi időben Cornelius von Jakhelln és Lars Are Nedland, így afelől sem lehetett kétségünk, hogy amikor a hosszas rákészülés után újabb hangzóanyaggal jelentkeznek majd, abból valami igazán nagyszabású fog kikerekedni. A Solefaldtól merőben szokatlan 2013-as turnét – amelynek keretében alkalmi társulatuk Budapesten is megejtett egy teljességgel szürreális fellépést – szerintem jobbára a kényszer szülte, a norvégok hazai terepe továbbra is a stúdiók mélye, ahol a világ minden tája felé szerteágazó ihletforrásaikat egyetlen szócsőbe terelhetik. Hatványozottan relevánssá vált mindez a legfrissebb projekt kártyáinak első kiterítésekor, melyre tavaly ősszel került sor, a Norrønasongen (Kosmopolis Nord) EP képében. Az a 3+2 dal azonban nem készíthetett fel semmire, amivel a Kosmopolis Sud most szembesít bennünket.

megjelenés:
2015
kiadó:
Indie Recordings
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Bár nehezen magyarázhatónak, mégis örömtelinek tartom, hogy egyetlen átfogó koncepción belül ennyire eltérő anyagok születtek a műhelyben. Először egy klasszikusan folkos vénájú, metalszegény, produkciós szempontból is meglehetősen súlytalan EP érkezett, melynek zöme Cornelius egyeduralmát szenvedi meg, többek között saját formációján, a Sturmgeisten keresztül. Utóbb azután egy teljes értékű kiadvány érzetét keltő, a Solefald névhez igazán méltó, bizarr, eklektikus, mégis egy összességében meglepően koherens album nyugtatta meg a kedélyeket. Az enyémet legalábbis biztosan, de nyilván vannak a témában ellenérdekeltek is tűzközelben. Az összevetéseknek itt a vége, mindenki jobban jár, ha érdemben ettől kezdve csak az utóbbi kiadvánnyal foglalkozom. A címben szereplő World Metal kifejezés helytállóbb már nem is lehetne: a Kosmopolis Sud egyszerre kultúrák és zenészek orgiája, kakofónia-mentes örömzene, avagy az utolsó összeborulás a végső aláhullás előtt. Mindez csak szövegelés persze, bár attól még tény, hogy a főkolomposok nem átallottak Tanzániáig szaladni, ha az autentikus hozzáállás ezt kívánta meg.

A lemezt hallgatva gyakran eszembe jutott az a két jelző, amit szerintem sosem használtam korábban a Solefalddal kapcsolatban: nevezetesen a fogós és a szellős – a szinte el is várt, állandó, zsánerek közötti tobzódás mellett sem túlzás ráaggatni ezeket Nedlandék karácsonyfájára. Nem mellesleg az album megszólalása is üdítően természetes, a már emlegetett turnéról sikerült a párosnak végre hús-vér zenészeket behúzni maguk mellé a stúdióba, Baard Kolstad (Borknagar, ICS Vortex), Alexander Bøe, Petter Hallaråker (Rendezvous Point) és Sindre Nedland (In Vain, Funeral) képességei, fiatalsága és gátlástalansága pedig akkor is több mint meggyőzőek, ha itt többnyire csupán kiszolgálják a produkciót. A remekbe szabott keverésért amúgy az a Jaime Gomez Arellano felelt, aki a Cathedral vagy a Primordial legutóbbi anyagain is mesteri képességeket csillogtatott. Így aztán a nyolc tételes mű bő 50 perces össztávja még akkor sem tűnik leküzdhetetlennek, ha a norvégok időként szánt szándékkal borzolják az idegeinket (ld. a Bububu Bad Beuys címmel elővezetett kegyetlenkedést).

A kiadói promo szerint az anyag a Neonism másfél évtizede magára hagyott, posztmodern világába repít vissza, amiben éppen annyi igazságot, mint amennyi erőltetést érzek. Annyi bizonyos, hogy a brigád a negyedik résszel (a Kosmopolis Nord EP-n) lezárta a legutóbbi munkákon végigvonult izlandi szálat, és egyértelműen más tájak felé vette az irányt. Az, hogy a duó eközben látszólag egyszerre jut el a fűszagú és technótól hangos Amszterdamig és az afrikai népzenéig, az csak azokat érheti váratlanul, akik sosem hallották még zenélni hőseinket. Ők sincsenek egyébként elveszve, sőt, a legjobb helyen járnak az első benyomások megszerzéséhez, hiszen a World Metal egy jó értelemben vett slágergyűjtemény Corneliuséktól. A nyitó dal címénél (World Music With Black Edges) jobb definíciót magam sem hallottam még a Solefald világára, s éppen ekképpen lesz mindegy, hogy a Kosmopolist Berlinbe vagy éppen a hálószobánkba képzeljük, kellő nyitottság mellett ez a zene mindenkor és mindenhol remekül működik.

Bár részemről az év további része is főleg a norvégokról fog szólni – új anyaggal közelít a kanyarban egyebek mellett az Enslaved, a Dødheimsgard és az Arcturus is –, de csak egy brutálisan erős 2015-ös felhozatal húzhatja majd ki ezt a lemezt az idei lieblingjeim közül. Mennyire jópofa meglepetés is ez!

 

Hozzászólások 

 
+8 #1 GTJV82 2015-06-10 00:22
Zseniális album!
Az Eő-t még nem hallottam, de bármennyire is másnak mutatjátok be, kénytelen leszek végigpörgetni, mert ez az album olyan szinten avantgarde és progresszív egyszerre, hogy arra nincsenek szavak!
Arcturus mellett az év albuma nálam!
10/10
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.