Shock!

szeptember 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Slave To The System: Slave To The System

A Slave To The System az ismeretlenség homályából bukkant fel, és bevallom, megnyert magának, annak ellenére, hogy korántsem tökéletes a lemezük, és bizony vannak áthallások, de mégis működik. A nyitó darab lendületessége egy jó karban lévő Alice In Chainst juttatott eszembe, és ez a szellem valahol végig ott kísért a lemezen, bár inkább úgy jellemezném: grunge-os ízű, nagyon feelinges amerikai rockzene az, amit a Slave To The System játszik.

megjelenés:
2006
kiadó:
Spitfire / CLS
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

No, de lássuk kik is játszanak itt, vajon mitől érezni egy kis (illetve sok) Seattle-ízt a nótákban? A csapat dobosa nem más, mint Scott Rockenfield a Queensryche-ból, szintén innen jött Kelly Gray gitáros/énekes. Damon Johnson gitáros és Roman Glick basszusgitáros zenél még velük, a Brother Cane formációból. Az énekes karcos hangjáért a hazai énekesek 95 százaléka ölni tudna, pedig odaát ez bizony csak a futottak még kategória.

A címadó nyitása szinte egy az egyben Whole Lotta Love (Led Zeppelin), de jelentősen érezni még a Soundgarden hatását is náluk – egyáltalán nem meglepő módon, és igazából sokkal inkább Cornelléket lehet fülön csípni, mint a kezdeti Alice világot. Az AIC sokkal borongósabb volt mindig, Slave-ék pedig hallhatóan szórakoztatni akarnak, bármiféle elkötelezettség és görcs nélkül. Teszik ezt most 12 dallal.

A számok nem mindegyike telitalálat, akad akusztikusabb merengés, groove-osabb szerzemény, bulis pörgés, a lényeg, hogy hihetetlenül amerikai az egész. Kicsit többet figyelhettek volna a refréncentrikusságra, illetve a fülbemászó dallamokra – igazából ez az, ami hiányzik a lemezről: az igazán átütő sláger. A lemez végefelé kicsit már leül a hangulat, talán sok az akusztikus merengés, kicsit talán már a stílusokba is belekavarodtak, ám a maga profi mivoltában ez mégis hallgattatja magát, ámbátor a záró, ismét csak líraibb hangvételű dal helyett jöhetett volna valami olyan lezárás, mint amivel az elején elhúzták az orrunk előtt a mézesmadzagot.

Vezetéshez, háttérzenének kiváló, ám bármiféle lazuláshoz, és „csak úgy"-hangulathoz megfelelő adalék, bár bevallom, felemás érzést adott a lemez egésze: hoztak is valamit, meg nem is. De hát ilyen az, ha unatkozó zenészek összeállnak projektelni, „miért ne?" alapon.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.