Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ronnie Romero: Too Many Lies, Too Many Masters

ronnieromero1_cRonnie Romero sajnos nem azt a pályát futja be, amit a hozzá hasonló kategóriában mozgó torkoknak egy igazságos világban be kellene futniuk, hanem amire a mai rockszíntéren lehetőségük van. A Ritchie Blackmore által felfedezett chilei énekes minden túlzás nélkül az egyik legjobb hard rock hang, akit az elmúlt tíz évben megismert a világ, ám ahelyett, hogy egyetlen stabil és nagy banda élén nyomná az arénákban meg a fesztiválok főszínpadain, maradt neki a szétaprózódás ezernyi különféle Frontiers- és egyéb projektben, meg az ezzel törvényszerűen kéz a kézben járó, felhígult színvonal. Mindenképpen díjazandó, hogy azért továbbra is akadnak nála kiemelkedő pillanatok – így például az Elegant Weapons lemeze –, és végre első tényleges szólóalbuma is elkészült.

megjelenés:
2023
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

A Too Many Lies, Too Many Masters abban az értelemben „tényleges", hogy bár a nápolyiaknál jött ki, ezúttal nem Alessandro Del Vecchio kapart elő valamelyik HDD-jéről tíz tetszőleges, elfekvő szerzeményt, amiket aztán piacra dobtak önálló munka címén. Az itteni dalokat valóban Ronnie jegyzi szerzőként, mint ahogy a produkciós feladatokat is ő látta el. Persze erős kétségeim vannak azt illetően, elég lesz-e mindez bármire is turné meg komoly promóció híján – az olasz kiadónál mintha valami nem stimmelne az utóbbi bő fél évben, érezhetően ritkultak a megjelenéseik, és nevek tekintetében is egyre lejjebb kerül a léc –, de örülök, hogy az énekesben megvan az igény a saját lábra állásra.

A meglehetősen rettenetes borítóba csomagolt Too Many Lies, Too Many Masters zeneileg egyébként ezzel együtt sem tér el gyökeresen a Ronnie által felénekelt lemezek javától. Ezen olyan nagyon nincs ok megütközni: Romero Dio-találkozik-Mercuryval hangja és stílusa egyszerűen ebben a klasszikus hard rockot és heavy metalt ötvöző egyvelegben érvényesül a legjobban, ő maga is ehhez a vonalhoz vonzódik, szóval nem látom indokát, miért kellene mást játszania. Túl sok eredetiségre tehát senki se számítson: zömmel klasszikus DIO-, Rainbow-, illetve Dio- és Martin-érás Sabbath-hangulatok szökkennek szárba a lemezen, itt-ott kissé modernebb, szikárabb ízekkel a riffelésben meg a hangszerelésben, néhol bluesosabban, másütt némi europoweres fűszerrel, netán témák szintjén mutatóban egy-egy progos csavarral. De egységes az album, ez kétségtelen.

Mivel rengeteg ilyesmit hallhattunk már az elmúlt évtizedekben, mindig azon áll vagy bukik az efféle vállalkozások sikere, hogy mennyire erősek a dalok. Itt és most összességében kellemesen elhallgatható kollekciót pakolt össze Romero mester, de azért semmi eget rengetőt nem fedeztem fel a 44 perces albumon. A húzós-tempós Castaway On The Moon nyitás, a klasszikus DIO-hangulatokat hard rockos környezetben hozó, remek bridge-dzsel és refrénnel ellátott Mountain Of Light, a rock'n'rollos lazaságot vastagabb gitárokkal házasító Girl, Don't Listen To The Radio, az izgalmasabb, melankolikusabb A Distant Shore, netán az epikusan súlyos Chased By Shadows azért kimondottan erős nóták, ezen nincs mit vitázni. A címadóról és még néhány mozzanatról stílusilag amúgy Bruce Dickinson metálos szólóalbumai is beugranak, de a színvonal azért természetesen messze nem Accident Of Birth, és még csak nem is Tyranny Of Souls.

A fentiek mellé becsúsztak töltelékek is, az óriási hang azonban továbbra is óriási hang, szóval még a közepesebb dalokat is elviszi a hátán, ám az összekompresszált, bárdolatlan, dinamikátlan hangzás sajnos egyértelműen lehetne ennél sokkal jobb is. Andrés Cobos Martínez metálosan szétdobolós stílusa pedig nem feltétlenül illik ezekhez a dalokhoz – én sokkal inkább a klasszikus Cozy Powell-iskola híve vagyok, ha ilyesmiről beszélünk, de ez akár ízlés kérdése is lehet. Összességében egy hetest érzek indokoltnak: ha szereted ezt az irányt, egynek simán oké, de amúgy károsodások nélkül átugorható ez az album.

 

Hozzászólások 

 
#3 floyd - boy 2024-01-01 14:29
Azért Jorn első szólólemeze briliáns és készített még néhány jót többnyire ugyanazokkal a zenészekkel.
Idézet
 
 
#2 bogar 2023-12-21 07:08
Idézet - alienda:
Csak nehogy úgy végezze mint Jorn Lande. Hiába volt a világ egyik legjobb hangja, az Ark és a Masterplan után már nem is létezik.
Na jó talán egy-két Lande-Allen lemez még szóba jöhet.
Szóval drukkolok Romeronak de ezzel a lemezzel már erősen lejtőn van.


Már úgy végezte. Meghallgattam ezt a lemezt és annyi maradt meg belőle, hogy ő énekel rajta. Egy momentum nem ragadt meg.
Idézet
 
 
#1 alienda 2023-12-20 21:48
Csak nehogy úgy végezze mint Jorn Lande. Hiába volt a világ egyik legjobb hangja, az Ark és a Masterplan után már nem is létezik.
Na jó talán egy-két Lande-Allen lemez még szóba jöhet.
Szóval drukkolok Romeronak de ezzel a lemezzel már erősen lejtőn van.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.