Shock!

október 20.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Roger Waters: Is This The Life We Really Want?

rogerwaters_cKorszakos dalszerző zsenik, élő klasszikusok friss produkciói esetében az ember ösztönösen tesz két lépést hátra, mielőtt az amúgy teljesen felesleges kritikai tiszteletkörökbe alámerülne, és mérlegre tenné saját kisszobájában a mérhetetlent. A jó Roger ott áll sorba Martin L. Gore vagy éppen Mark Knopfler mellett annak a színháznak a függönye mögött, ahol a tömött sorokban érkező nézők minden bizonnyal lelkesen megtapsolják majd a friss produkciót is, de valójában azokért a dalokért érkeztek, amelyek saját generációjuk himnuszai voltak. Waters pedig jócskán adott ebből a típusból mindenkori közönségének, nem is egy, de immár akár két-három-négy generáción is átível a The Dark Side Of The Moon vagy a The Wall hatása, amelyeket a rajtuk virító Pink Floyd-logó ellenére is joggal tekinthet saját gyermekének a poptörténelem talán legmocskosabb szájú basszusgitárosa.

Döbbenetes adat, hogy hősünknek huszonöt éve nem jelent meg klasszikus értelemben vett szólólemeze, amivel még szeretve perelt hajdani kollégáját, David Gilmourt is lekörözi, aki pedig szintén csupán jégkorszakonként egyszer jelentkezik újabban friss dalokkal. A párhuzamok ma is meglehetősen egyértelműek kettejük között, hiszen a The Wall koncertfilmben és a gitáros legutóbbi turnéján is azt láthattuk, hogy minden, angol úriemberhez méltó távoltartásuk ellenére is megadták már magukat a nosztalgiázásnak, másrészt pedig pontosan tudják, hogy a rajongótábor életművük melyik szakaszára kíváncsi igazán. Minthogy pedig nagyon várt, olykor kész tényként elkönyvelt összeborulásuk végül valójában sosem következett be, időről-időre csak előkerülnek azért saját nóták a fiókból, pedig – minden tiszteletem mellett – azt kell mondjam, hogy az Is This The Life We Really Want? hiányát sem éreztük volna meg sokkal jobban a Rattle That Lockénál.

megjelenés:
2017
kiadó:
Columbia
pontszám:
5 /10

Szerinted hány pont?
( 31 Szavazat )

Pontosan úgy áll a helyzet, ahogy a néhai Leonard Cohen utolsó korszakának lemezei is készültek: egy neves producer, ha kell, a hangszeres szekció szerepét is egyszemélyben felvállalva igyekszik zenei felépítményt húzni a névadó főszereplő gondolatai, dalkezdeményei köré. Esetünkben Nigel Godrichnek hívják ezt az illetőt, aki éppen csak megszületett a The Dark Side Of The Moon kiadásának idején, de többek között Paul McCartney, a U2 vagy az R.E.M. is számos klasszikus lemez világra segítését köszönhet neki. Nagy különbség azonban, hogy amíg mondjuk Cohen 80 évesen is örökérvényű gondolatokat és dallamokat húzott elő a zakója ujjából, addig Watersnek valójában nincsenek jó dalai. Sőt, ha úgy vesszük, akármilyen dalai sincsenek igazán. Aktuálpolitikai mondanivalója persze annál inkább, ahogy tőle megszokhattuk, de Donald Trump önmagában nem olyan kaliberű múzsa, akinek a csókjára évek múltán is párás szemmel emlékezünk majd vissza. Godrich helyzete pedig éppen ezen a ponton válik borzasztó nehézzé és rettentő pikánssá egyaránt.

Nincsenek dalötletek? Sebaj, hiszen adott egy életmű, amelynek hangjai egy negyvenkétszer átmásolt, majd mosógépen is átküldött magnókazettán is egyértelműen felismerhetőek, és amelyből akkor is lehet Valamit alkotni, ha a kezünkben valójában alig akad nyersanyag, de vagyunk olyan kényelmes helyzetben, hogy azzal is beérjük, ami olyan akar lenni, mintha lenne Valami. Szóval természetesen kapunk egy rakás Floyd-utánérzést, jól ismert hangszerelési megoldást, Waters imádott antihangját, illetve mindazt a koszt és profán tartalmat, amit távozásával magával vitt eredeti zenekarából, és ma már csak itt találhatunk meg. És politikát, minden mennyiségben. Eldöntött tény azonban számomra, hogy dalszövegeket csak abban az esetben boncolgatok, ha maga a nóta meggyőz arról, hogy megéri mélyebb rétegeiben is megvizsgálni azt. Itt pedig egyetlen pillanatra sem érzem, hogy megérné valahol elidőzni, egy-egy részletet kedélyesen eldúdolgatni és továbbgondolni. Non-stop nyomasztás, megmondani akarás van.

Utóbbi tudomány professzora, Nietzsche mondta egykor: „A zenéhez képest minden szóval történő közlemény szégyentelen; a szó felhígít és elhülyít; a szó elszemélytelenít: közönségessé teszi a nem közönséges dolgokat." Nos, az Is This The Life We Really Want? remek bizonyíték ennek az örök bölcsességnek az igazára. Minden további szövegelés helyett.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+8 #5 chris576 2017-06-15 18:39
Sok felesleges és értelmetlen vitàt magam mögött hagyva, be kellett lássam,. minden szubjektív. Nekem kimondottan tetszik az album.
Idézet
 
 
0 #4 Batwing 2017-06-14 23:03
Waters új lemezéről csak három (!) szám tetszik, a többi amolyan semmilyen. A Crystal Clear Brooks sem került fel az albumra, se a Lay Down Jerusalem... Vártam az Amused to Death féle igazi Waters számokat, erre itt a The Wall és az Animals 'folytatása' vagy mi. A lemezkritika sem tetszett, alig van benne szó az anyagról.
Idézet
 
 
+6 #3 simon zoltán 2 2017-06-14 18:40
A megjelenés napja óta néha meghallgattam. Az előttem szólókkal maximálisan egyetértettem (a kritikával is ), meg is like-oltam hozzászólásaika t......................de ma harmadszor hallgatom és nem tudok betelni :) ...egy fan.
Idézet
 
 
+3 #2 James Smith 2017-06-12 21:34
Nem lett ez rossz lemez mert sokan örülnének ha ilyet össze tudnának hozni. (Főleg 73 évesen.) Gondolom magához Sir Waters mesterhez mérve lett közepes.
Idézet
 
 
+2 #1 Adam 2017-06-12 15:26
Preciz leiras. Eleinte tetszett, de nem terek hozza vissza, ami szomoru, mert megsem egy rossz lemez ez... Es megsincs ereje...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.