Shock!

augusztus 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Phil Rudd: Head Job

philrudd_cTegye fel a kezét, aki valaha is gondolta volna, hogy az AC/DC-ből éppen az egyik szürke eminenciás, a sokak által sokszor lesajnált dobos fog először szólólemezzel jelentkezni. És még ő is megvárta vele a hatvanadik életévének beköszöntét. Senki? Hát igen, én sem igazán hittem volna ilyesmit. Pláne, hogy az eredetileg a jól csengő és könnyen megjegyezhető Phillip Hugh Norman Witschke Rudzevecuis névre hallgató, apró termetű dobolóember nem éppen változatos játékáról híres, sokkal inkább arról, hogy litván származású édesapja minden bizonnyal már a bölcsőjének fáján megmutatta neki, hogy hogyan kell leütni a páros ütemet, mondván, hogy nagyon figyelj, öcskös, mert innentől kezdve egész életedben ebből fogsz élni! A kis Phillip pedig szerencsére nagyon figyelt, és tényleg azóta is abból él, hogy metronómot megszégyenítő pontossággal üti a 2/4-et, és soha nem is akart mást csinálni (igaz, nem is várták el tőle). És az igazság az, hogy a Head Jobon sem csinál mást, ennek ellenére mégis kijelenthetjük, hogy kilépett a komfortzónájából. Ez a lemez ugyanis semmiképpen sem jöhetett volna ki AC/DC felirat alatt, és nem azért, mert nem ütné meg a szintet (valljuk be, létezik ennél gyengébb villámjeles lemez is), hanem mert ez a zene egyszerűen más. Ugyanúgy rock and roll persze, de máshogy.

megjelenés:
2014
kiadó:
Universal
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

És hát Phil koma igazából nem is árult zsákbamacskát, hiszen jóelőre kijelentette, hogy tőle ne várjon senki az anyabandához hasonló muzsikát, hiszen életében nem írt egyetlen AC/DC számot sem, így aztán nem is tudja, hogyan kell az olyat művelni. Csak hát aztán kijött az első single, a Repo Man, aztán az ember jókat mosolygott rajta, hogy persze, komám, nem tudod, mi? Ez ugyanis echte olyan volt, mintha egy közepesen sikerült díszí dalhoz hozzácsapnánk némi ZZ Topot, és az egészet Lemmyvel énekeltetnénk fel - ráadásul a háttérben felhangzik az ezerszer újrahasznosított High Voltage riffje is, eldugva ugyan, de ott van. Aztán Phil lenyilatkozta, hogy szerinte kábé ez a leggyengébb dal a lemezről, és ha rajta állt volna, tuti nem ez jön ki felvezetőként, mert a többi egyáltalán nem ilyen, csak hát az Universal nagy úr, és ők érthető módon olyat emeltek ki a tizenegy dalból, amit a potenciális hallgatók tudnak mihez kötni. Pedig igaza volt, a többi tényleg nem ilyen, az AC/DC maximum két-három másik dalban jut még eszembe (azokban is csak minimálisan), és ott is csak a hamisítatlan Rudd-féle pulzálás miatt. Ráadásul ezek mindegyike a lemez legvégén foglal helyet, addig pedig igen változatos a kép.

Már a címadó lassabb, döngölősebb, helyenként pedig kifejezetten dallamos világa felvillantja, hogy mire számíthatunk, Allan Badger énekes/basszusgitáros hangja pedig kellően ráspolyos ugyan, ám sokkal finomabb Brian Johnsonénál. A Sun Goes Down jól sikerült könnyed rock and rollja még dallamosabb, és ebben bújik elő először az a Lemmy-féle orgánum, ami minden bizonnyal magához a doboshoz tartozik. A harmadikként érkező Lonely Child lefelé pengetős, merengős- befordulós világa pedig pláne nem fért volna bele a Young-művek paneljei közé, nem is csodálom, hogy ezt a témát hősünk jó huszonöt éven keresztül magában tartotta. Itt éreztem azonban először azt, hogy Allan hangja egy kicsit azért lehetne erősebb is. A Lost In America nevéhez méltón egy amerikás hangulatú hard rock dal, abból azonban enyhén szólva sem a legerősebb fajta, ugorhatunk nyugodtan, épp a Crazyre, ami meg már megmosolyogtatóan könnyed, még akár Neil Young-szerzeménynek is elfogadnám. És hiába tökegyszerű, simára kalapált tétel minden egyes dal, valahogy mégis jólesően baráti hangulatot áraszt magából. Geoffrey Martin sem művel sehol nagy dolgokat gitáron, de amit lejátszik, azt kellemes hallgatni.

A lemez felénél szerencsére azért jön egy súlyosabb darab is, a Bad Move, nekem talán ez jön be leginkább, de aztán tovaszáll a hangulat, mert mind a No Right kissé funkos gitártémái, mind a The Other Side kerekre csiszolt dallamai újfent a könnyed oldalt erősítik. Öregesen, senkit meg nem sértőn togyognak el a percek, hogy aztán a 40 Days / Repo Man / When I Get My Hands On You triász kissé blues rockosan és hagyományőrzőn zárja a lemezt, ami nem is baj, csak én nem feltétlenül raktam volna őket egymás után, mivel annyira hajaznak egymásra, hogy kicsit olyan a buli, mintha egy jó tíz perces dalt hallgatnánk, csak éppen három és fél percnyi ötletből elnyújtva.

A szabadidejében versenyautókat vezető, helikopterekkel röpködő, kocsmákat és tengeri herkentyűkre specializálódott éttermeket üzemeltető, sokadállásban pedig új-zélandi farmerként (és marihuána-birtokosként) is funkcionáló Phil elkészített egy olyan lemezt, aminél csak arra figyelt, hogy a végeredmény önmagának és a haveroknak tetsszen. Egy olyan faék egyszerűségű, dallamos hard rock korongot akart csinálni, amit majd jól fog esni meghallgatni bárkinek saját kocsmájában, a Phil's Place-ben is. Ez pedig maradéktalanul sikerült is, még ha az „izgalmas" jelzőt nem is kellett egyszer sem leírnom az ismertetőben. Százas szögekként is funkcionáló dalokból összeácsolt épület a Head Job, messze van egy haciendától, de egy világtól elvonulásra alkalmas kulipintyónak bőven megteszi. Hülyeség is lenne többet várnunk tőle.

 

Hozzászólások 

 
+6 #6 Tomasz 2014-10-16 20:58
Idézet - Assassin:
Én finomítanék, nekem jobban tetszik ez az album, mint az AC/DC egyik-másik albuma. A számomra gyengébb eresztések véletlenül pont azok, amiken nem Phil dobol: Fly on the Wall, Who Made Who, Flick of the Switch, Blow Up Your Video.

Ez az album meg egyszerűen hallgattatja magát, jó kis feszes rock 'n roll. Semmi felesleges cifrázás, Phil hozza az ácsmestert, a többiek meg becserepezik az összeszögelt gerendázatot. :)
Hibátlan a maga stílusában.


Assasin, a Flick Of The Switch-en Phill dobolt. Amugy a kritika tok jo, vegre egy nem erolkodo - na majd en megmondom a tutit - iras. Nagy AC-fan vagyok, de ennek a recenzionak minden soraval egyetertek.
Idézet
 
 
+5 #5 Assassin 2014-09-19 13:15
Én finomítanék, nekem jobban tetszik ez az album, mint az AC/DC egyik-másik albuma. A számomra gyengébb eresztések véletlenül pont azok, amiken nem Phil dobol: Fly on the Wall, Who Made Who, Flick of the Switch, Blow Up Your Video.

Ez az album meg egyszerűen hallgattatja magát, jó kis feszes rock 'n roll. Semmi felesleges cifrázás, Phil hozza az ácsmestert, a többiek meg becserepezik az összeszögelt gerendázatot. :)
Hibátlan a maga stílusában.
Idézet
 
 
-5 #4 asdasd 2014-09-18 22:15
Idézet - nekem8:
Idézet - Takács Attila:
Nekem ez jobban tetszik mint az anyazenekara lemezei. Mondjuk abból egyik se tetszik! Az acdc-nek vannak jó számai,de ez a lemez működik végig. Kellemes meglepetés.

Szerintem ezt az egész világon rajtad kívül senki se gondolja így, mármint hogy az acdc egyik lemeze se tetszik... no comment.. Nem rocker akinek nem tetszik akár csak 1 acdc lemez is
Amúgy mondhat bárki bármit, még mindig Phil Rudd a világ legjobb dobosa és kész!!!


nem, kettő legalább van.
Idézet
 
 
+7 #3 nekem8 2014-09-18 19:12
Idézet - Takács Attila:
Nekem ez jobban tetszik mint az anyazenekara lemezei. Mondjuk abból egyik se tetszik! Az acdc-nek vannak jó számai,de ez a lemez működik végig. Kellemes meglepetés.

Szerintem ezt az egész világon rajtad kívül senki se gondolja így, mármint hogy az acdc egyik lemeze se tetszik... no comment.. Nem rocker akinek nem tetszik akár csak 1 acdc lemez is
Amúgy mondhat bárki bármit, még mindig Phil Rudd a világ legjobb dobosa és kész!!!
Idézet
 
 
-8 #2 Takács Attila 2014-09-17 18:55
Nekem ez jobban tetszik mint az anyazenekara lemezei. Mondjuk abból egyik se tetszik! Az acdc-nek vannak jó számai,de ez a lemez működik végig. Kellemes meglepetés.
Idézet
 
 
+10 #1 Wendiii 2014-09-17 18:18
Az ilyen lemezismertetők miatt szoktam érzeni azt a késztetést, hogy az adott lemezt akkor is meg kell hallgatnom, ha a recenzióból az derül ki, hogy nem feltétlenül az én világom. :)
Már megyek is hallgatózni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.