Shock!

június 27.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Neck Sprain: God’s Snake

necksprain_cSzánalmasan olcsó és hatásvadász szóvicc lenne, ha történetesen nem lenne igaz: kábé három napja olyan marha módon sikerült felkapnom a fejem az ébresztőóra hajnalban felharsant ordenáré üvöltésére, hogy a nyakam azóta minden kisebb irányváltoztatásra hevesen jelzi, hogy neki bizony ez nem pálya. Most is: karót nyelten, kigúvadt szemeimmel egyetlen pontra fókuszálva ülök a monitor előtt, és hát mit tehet ilyenkor az egyszeri rockzene szerető egyén, ha stílszerű akar lenni? Úgy van, Neck Spraint köll hallgatni! Jó hangosan, és a legjobb az egészben az, hogy hét évnyi pauza után ezt végre új (azaz többségében ugyan nem teljesen ropogós, de nekem például tutira az) szerzemények által tehetjük meg, és az őket rejtő EP a keresztségben a God's Snake nevet kapta.

megjelenés:
2013
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

Nyakficamék életútja a kezdetektől fogva nem volt egy lineáris, jól követhető valami, viszont még így sem készülhettek fel a rajongók arra a szövevényes cselekményláncolatra, amely a Heavyweight – 3rd Round kiadása után kezdődött meg a házuk tájékán. A nem csak szerintem nagyszerűen sikerült lemezt követően meglódulni látszott a szekér, mind több fellépés következett neves külföldi és névtelen belföldi zenekarok előtt, és hát az élő fellépések mindig is igen jól mentek Nagy Leviéknek, amikor is hirtelen kiderült, hogy Bánfalvi Sanyi a következőkben már nem igazán tudja összeegyeztetni más irányú – egészen pontosan Ákos jellegű – kötelezettségeit a Neck Sprainnel, ezért ő menne. 2008 végén aztán újabb szakadás jött el az akkor már amúgy is csak takaréklángon működő együttes életében: Horváth Pityesz is kikerült a bandából, helyére pedig a Kelly Hits The Blue Skyból és az Apey&The Pea-ből ismert agilis énekes, Áron „Apey" András került.

2009 szintén nem telt nyaktörő tempóban, a legfőbb történés az volt, hogy Blacken Tides és Goliath címmel új dalok készültek Apeyvel, amiből egészen precízen ki lehetett venni, hogy Apey sem a dallamos énekről fog elhíresülni, sőt, jól hallhatóan az Anselmo-féle iskola híve. Innentől kezdve aztán szerintem már maguk a tagok sem tudták követni, hogy éppen ki dobol a bandában, ütősök jöttek-mentek, egy rövid időre még Bánfalvi is visszatért, meg rémlik egy londoni koncert, afféle furcsa hattyúdalként. A többi néma csend, egészen a tavalyi év őszéig, amikor érkeztek az első kósza hírek a vissza-visszáról, idén pedig bizonyossá vált az is, hogy a felállást a klasszikus mag (a Nagy Levi-Bánfalvi Sanyi-Janó Misi trojka) jelenti Apey-vel megbolondítva. Nem tűnt rossz leosztásnak, ezért kíváncsian ültem neki a God's Snake négy számának.

Hogy aztán egy csapásra elfelejtsem, hogy fáj a nyakam, mivel kábé néhány másodperc alatt bevéreztek a füleim. A Neck Sprainre mindig is markánsan jellemző volt a bivaly megszólalás (ezt a modern metal muzsikát nem is lehetne másképp játszani), de Varga Zoli ezúttal is remek munkát végzett: minden hangszer és hangszál szépen, telten szól, azt nem mondom, hogy minden esetben tisztán is, mert arra itt nem is lenne szükség: ennek a zenének ugyanúgy sajátja a délies mocsok és dagonya, mint az atompontos tempó és szikár riffelés. Már a nyitó Last Progress alatt olyan döngölést visznek végbe Bánfalvi sziklasúlyú dobütései – Sanyit régóta az egyik legfaszább magyar dobosnak tartom, most sem kellett csalódnom – és mindnyájunk kedvenc absztinense, Janó Misike hol sludge-os, máskor thrashbe hajló gitárjátéka, hogy a szám tátva marad. Apey pedig rekeszt, üvölt, csak minimális esetben hajlik dallamosabb megoldások felé, és minden kinyomott hangjából, megoldásából gúnyosan integet kifelé Phil Anselmo Bácsi. Nem baj ez, pláne, hogy elég profin vezeti elő magát a srác, a negyedik nagylemezig meg még simán lenyeshetik a túlhajtásokat. A már néhány éve elkészült (de azóta eléggé átdolgozott) két dal jön, amiből a Blacken Tides a Last Progresshez hasonlóan egyszerre mutat délies és panterás jellemzőket, a Goliath viszont sokkal kapkodósabb, már-már hardcore-os dühkitörés, nagy rekesztésekkel, igaz, másodpercekre tiszta ének is felbukkan a sorok közé rejtve. Sanyi koma persze jobbára atomjaira veri szét a dobcájgot, de azért mindez nem megy a zeneiség rovására.

Az eddigi hármas is tetszett, a kedvencem azonban toronymagasan a záró God's Snake, aminek a kezdésében Misike olyan témákat ereget, hogy az déli szíveket melengető, és hát énekfronton is itt találkozhatunk a legfogósabb, legváltozatosabb (és legtisztább) pillanatokkal. Konkrét énektémák, átkötések ugyan ismerősek lehetnek innen-onnan-AIC-ből, de ennek különösebb jelentőséget kár lenne tulajdonítani, nincs új a nap alatt, és hát legyünk egészen őszinték, a Neck Sprain korábban sem a túlzott eredetiségről volt híres. Hanem inkább arról, hogy olyan intenzíven tolták, hogy az embernek az orra vére kicsordult, ha hallotta őket, és már rohant is volna a legközelebbi elérhető NS koncertre. Most sincs ez másként, úgyhogy isten hozott titeket itthon, öreg harcosok, tűkön ülve várjuk a negyedik rundot! És mintha már a nyakam is kevésbé fájna.

 

Hozzászólások 

 
+8 #2 queensryche999 2013-10-05 22:49
Hogy létezik, hogy erről lemaradtam?! A Goliath és Blacken Tides demókat ismertem korábbról, de az EP-ről csak most értesültem és ebben a pillanatban hallgatom. Kurva jó lett! Műfajában ez a legjobb magyar zenekar, vita nincs.
Idézet
 
 
+24 #1 Gabe von Buddah 2013-09-12 13:05
Véleményem szerint Apey teljesítményérő l ezen a hanganyagon csak szuperlatívuszo kban lehet beszélni. A legjobb dolog ami történhetett a Neck Sprain-nel az, hogy összetalálkozta k az útjaik. A bunkó bömbölés/tiszta ének arány nekem tökéletes, akcentus csak nyomokban és javítson ki bárki, de szerintem ez a groove/sludge metál ezekkel a grunge-ba hajló énektémákkal igazi kuriózumnak számít. Bánfalvi meg (különösen a Goliath-ban) olyan, mint egy zsák metamfetamint felszívó mamut. A God's Snake című számot meg nem lehet leírni, azt hallani kell. Nálam naponta alsó hangon ötször végig pörög az anyag és azt kell mondjam nemzetközi színvonal!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.