Shock!

január 18.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nashville Pussy: Pleased To Eat You

nashvillepussy_cLehet, hogy ez most egy kicsit hülyén hangzik majd, de a Nashville Pussy az egyik legtökösebb amerikai rock′n′roll-banda manapság. Még úgy is, hogy a suna nem pusztán a nevükben jelenik meg, hanem a négyből két tag rendelkezik is az említett szervvel. Közülük a párducmintás bikinifelsők koronázatlan királynője, a rendre leharcolt ribancnak öltöző Ruyter Suys a lényeg, aki nemcsak, hogy a főnök Blaine Cartwright hites arája, hanem igen ügyes szólógitáros is, akit nem véletlenül neveznek olykor a női Angus Youngnak. Ugyanolyan Gibson SG-t használ, ugyanolyan megállíthatatlan energiabomba, és ugyanolyan fogós riffeket hoz (olykor sajnos tényleg ugyanazokat), mint az AC/DC fura ura. Csak mondjuk Ruyter mellei jobbak.

Az AC/DC amúgy remek kiindulási pont a Nashville Pussy zenéje esetében is, néha markánsabban jelenik meg, máskor kevésbé, ám most, a Pleased To Eat You esetében olykor konkrétan meg lehet mondani, hogy ez a kórus a Girls Got Rhythmből van, az a riff meg az Ain't No Funból. A kedves című Go Home And Die pedig már elnevezésében is a Go Downt idézi, és hát nem véletlenül. Díszís zenéhez persze sikamlós szövegek is járnak: szexről, drogról, rock and rollról, meg ugye a mindent átitató alkoholról. És ha ezek alapján unottan rángatnád a vállad, hogy ez azért vajmi kevés, el kell mondjam: a Pussyk nem véletlenül járnak már a hetedik nagylemezüknél, pontosan tudják, hogy mennyire fontos a változatosság.

megjelenés:
2018
kiadó:
earMUSIC
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 5 Szavazat )

Mert van itt fülig szaros ars poeticának is beillő punkos vadulástól (Low Down Dirty Pig) elkezdve kimérten döngölő középtempón (We Want A War) és az örökkön élő Lemmy emlékére írt himnuszon (Endless Ride) át az éjfekete bluesig (CCKMP = Cocaine Cannot Kill My Pain) minden, még olyan nyalánkságok is, mint George Clinton Testify-jának Hammond orgonával megtámogatott, gospelek hangulatát mímelő feldolgozása, vagy épp az anyag talán legfeelingesebb tétele, a Nazareth Woke Up This Morningjának átértelmezése a szegény ördögről, akit annyira rühellnek a szomszédai, hogy lelövik a kutyáját, elüldözik a macskáját, végezetül pedig a házát is felgyújtják. Ennyiből is látszik, hogy a reszelős hangú, ám kifejezetten fogós dallamokra is képes Blaine-ék világában a humor is jelen van, még ha mocskos és éjfekete formájában is.

Nincs túl sok további magyarázni való ezen az egészen, ha szereted a fentebb hivatkozott, vagy éppen megidézett előadókat, nem nagyon tévedhetsz a Nashville Pussyval sem, meg mondjuk csapd még hozzájuk a ZZ Topot és Ted Nugentet (lásd leginkább a remek Hang Tightot) – utóbbitól származik egyébként a csapat neve is, mivel származási helyük nem Nashville ám, hanem a sólymok hazája, Atlanta. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a jó Blaine úgy fest, mintha Ron Jeremy az aktív pornózástól visszavonulván kamionsofőrködésből keresné meg a napi kokainravalót, egészen gyönyörű az összkép. Pedig – ahogy a Just Another White Boyban is énekli – csak egy újabb fehér srác, aki azt képzeli magáról, hogy képes bluest játszani. És milyen igaza is van!

 

Hozzászólások 

 
#1 TomTom86 2019-01-01 11:52
Rohadt jo album, kar hogy nalunk nem lepnek fel
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.