Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Muse: The 2nd Law

muse_2nd_lawMi lehet 2012-ben Queenebb a Queennél? Hát a Muse, mi más. Egy pillanatig sem titkolták e hatásukat (sem), meglehetősen sok alkalommal szemet szúrt már sokaknak a hasonlóság bizonyos helyeken, ám a The 2nd Law-val elértek arra a szintre, amikor a zenekar feltétlen híveként is felvonod a szemöldököd a kísértetiesnél kicsit erőteljesebb párhuzamokra. Mindezek ellenére az a nagy helyzet, hogy ez teljesen jól áll nekik, de fogalmazhatok úgy is: igen, queenes, és?...

Matt Bellamyék előző albuma finoman szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet: néha egy-két dalt jól esik meghallgatni a The Resistance-ről, de ha Muse, akkor inkább a korai lemezeik bármelyikét raktam fel eddig. Ez alkalommal izgalmasabb zenét vártam, de legalábbis valami olyasmit, amit szívesen hallgatok. Érdekes módon a The 2nd Law lemezelőzetes száma nem győzött meg feltétlenül, de a teljes album ismeretében kétségtelen, hogy szervesen illeszkedik a nagy egészbe. Ráadásul így egy ideig retteghettek a régi rajongók, hogy kedvencük is átmegy wannabe dubsteb zenekarba. Kérdés, hogy a világot elárasztó dubstep-mánia azon pillanatát kapják-e el, amikor még izgalmasnak tűnik egy új divatirányzat meglovaglása, netán azt, amikor már a piaci légy szerepét betöltve idegesítő és bosszantó egy újabb dubstep elemeket tartalmazó (rock)lemez. A kérdésre később érkezik meg a válasz. A Muse életszakasza jelen pillanatban abban a fázisban tart, amikor még fontosnak tartja a grandiózusságot, a világmegváltást, a kísérletezést, és ez teljesen rendjén is van. Eljön majd az az idő is, amikor rájönnek, hogy háromtagú zenekarként nem kell mást csinálniuk, mint kiállni a színpadra és egyszerű számokat játszani egyszerűen.

megjelenés:
2012
kiadó:
Warner / Magneoton
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 40 Szavazat )

Mindezeknek megfelelően a Supremacy pontosan olyan monumentálisan indít, mintha a következő James Bond mozi betétdala lenne, a végén meg (nagyjából) átmegy Muse-féle jóleső pőre rockba. Nem sokkal később azon veszed észre magad, hogy a Madness minimál gitárszólójánál önfeledten azt üvöltöd, hogy I want to break freeee, de bevallottan David Bowie Scary Monsters And Super Creeps lemezét is megidézték. Utána jön a Panic Station, ami szemérmetlenül Another One Bites The Dust (Queen már megint, mi más?), majd szépen átfordul '80-as évek-beli diszkózenébe, méghozzá nem csak ízeiben, de hangzásban is. Zseniális fricska a mai popzenék felé. Elismerem, hogy a zenekar hajlamos túlzásokba esni, egyes pillanatokban a Disney filmek világát hozzák, hogy aztán az arcodba nyomjanak egy zseniális slágert, amitől nem tudsz szabadulni. A Survival például ilyen: minden ízében a bazári giccset testesíti meg zenében, és mégis szerethető. A végén pedig csakis az energiát fogod érezni, és nem azon gondolkodsz, minek ide egyáltalán az a pampogó kórus.

Ahogy a kritika elején említettem, a dubstep (és akkor természetesen a műfaj királya: Skrillex) is megihlette Bellamyt. A Follow Me mintha a Muse/Skrillex és a 30 Seconds To Mars szerelemgyereke lenne, a The 2nd Law: Unsustainable meg simán egy skrillexes stílusgyakorlat. Próbáltam barátkozni Skrillex saját lemezeivel, elég rövid távon kötött le önmagában, valami mindig hiányzott, amit az egyéb, vele készült produkciókban megtaláltam és megkedveltem. Viszont amit csinál, az annyira jellegzetes, hogy egészen könnyű utánozni, így a Muse-nak is elég könnyű dolga volt azzal, hogy vegyítse a dubstepet a saját (szintén összekeverhetetlen) világával. Egyelőre még nem idegesítő ez a párosítás, de egészen biztos vagyok benne, hogy egy év múlva halálosan fárasztó lenne.

Persze nem minden szám telitalálat, de mindegyik szerethető, és az előző lemezhez képest üdítő változás, hogy egyiket sem volt kedvem átléptetni (bár az Explorers erősen rózsaszín nyálba hajló pillanatainál azért olykor eszembe jutott ez az opció). Aztán amikor már teljesen ráhangolódtál a lemezre, a Save Me-nél és a Liquid State-nél azon kapod magad, hogy megnézed a lejátszódon, biztos ugyanaz a zenekar szól-e még a hangfalakból. E két dalt a basszusgitáros Christopher Wolstenholme jegyzi és ő is énekli fátyolos, magas hangfekvésű hangján – a Liquid State az erősebb. Nem rosszak, csak nincs bennük katarzis, Christopher hangja meg inkább kellemes, mint jó. Az meg nem az első és nem is az utolsó eset a világtörténelemben, hogy egy rockzenész az alkoholizmussal való küzdelmét írja ki magából...

Egy ideje barátkozom a The 2nd Law-val, és egyre jobban úgy érzem, ezt a lemezt nem csak idén (meg mondjuk jövőre) fogom sokat hallgatni. Ha eddig sem idegenkedtél a Muse-tól, biztos vagyok benne, hogy te is szeretni fogod, de ha eddig nem érezted a kötődést, ezután sem fogod közelebb érezni magadhoz ezt a zenei világot. Az meg már az én privát kesergésem - és tisztában vagyok vele, hogy manapság ez nem sok embert érdekel -, de kár, hogy ismét kartonborítást kapott a sima kiadású CD, és nem műanyag tokot, ami kevésbé sérülékeny. De ez még az a kategória (számomra), amit a polcra kell rakni, és nem néhány fájlként tárolni valamelyik merevlemezen.

Sejtelmem sincs, hogy a Muse kiírta-e már magából a saját fekete albumát, de egészen világos, hogy napjaink egyik igazi szupersztár státuszú zenekaráról beszélünk, és mint ilyet, meg kell becsülni őket, mert leáldozóban van ez a fajta ismertség és elismertség. És mint ilyen jellegű formációt, vétek kihagyni az év (borítékolhatóan) leglátványosabb koncertjét is az Arénában november 20-án.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 K. Kriszti 2013-04-05 19:51
Legnagyobb bánatomra tini létemre csak decemberben találkoztam a Muse zenéjével - Istenem, 1 hónappal azután, hogy itt jártak!! - és igen, a Madness volt az. Folyt mindenhonnan, a rádióban hallottam, és rá kellett keresnem, hogy mégis mi ez. Innentől már csak egy lépés volt, hogy megszeressem az egész The 2nd Law albumot, majd a Resistance-t, és mostanára hihetetlen fan lettem. :)
Talán az Origyn of Simmetry a legjobb...de mindenesetre hihetetlenül hálás vagyok a fülbemászó Queen-re hajazó dallamnak, hogy megismerhettem ennek a 3 nagyszerű embernek a zenéjét. :)
Idézet
 
 
+3 #2 Envoy 2012-11-20 08:40
"Eljön majd az az idő is, amikor rájönnek, hogy háromtagú zenekarként nem kell mást csinálniuk, mint kiállni a színpadra és egyszerű számokat játszani egyszerűen."

A próféta szóljon belőled!
Idézet
 
 
+4 #1 Padányi-Gulyás Gergely 2012-11-19 13:08
Nagyon sokszor meghallgattam már az új albumot, és az első vegyes érzések átalakultak komoly érdeklődéssé. Már azok a számok is tetszenek, amik elsőre nem annyira, bár a Christopher-es dalok épp ellenkezőleg hatnak rám, azokat egyre gyakrabban ugrasztom tovább. Nekem személy szerint bejön ez az új irány is, pl. dubstep-et elektromos gitárral még nem hallottam mástól, a The 2nd Law pt 1. pedig bizonyítottan gitárral készült. A Queen-es hatás tényleg eléggé érezhető, de engem speciel kicsit sem zavar. Megemlíteném még a Porcupine tree hatást, ami a Save me kapcsán megkerülhetetle n. Lehet hogy Bellamy-t Freddie Mercury inspirálja, Wolstenholme-t meg Steven Wilson? :)

Mindenesetre nagyon várom már a holnap estét. Kicsit ugyan drágállom, de nem akarok úgy járni, mint anno az Opeth-tel, akiknek valamiért nem tudtam elmenni a koncertjükre 2005-ben, aztán 7 évet kellett várni a következőre...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.