Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Maximum Indifference: The Transmutations Of Supposed Angels Or Beings That Were Once Girls

Felteszem, nem sokan hallottak fenti zenekarról, pedig nem csak azért érdekesek, mert iszonyú hosszú lemezcímmel illették meg jelen CD-jüket. Ha egy mondattal kellene jellemeznem a zenéjüket, talán annyit mondanék, hogy simán beillenének az InsideOut kiadó profiljába.

megjelenés:
2000
kiadó:
Botched
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Igen, kitaláltátok, valamiféle progresszív zenéről van szó. Hárman alkotják a zenekart, Rich Duarte (dobok, samplerek), Gustaf Fjelstrom (basszusgitár, gitár, szintetizátor, samplerek) és Mark Bladek (gitár, szintetizátor, samplerek), tehát nagy valószínűséggel stúdiózenekar lehetnek, kétlem, hogy ilyen sűrű zenét hárman élőben elő tudnának adni. Instrumentális zene viszont vendégszövegmondók is fel-felbukkannak helyenként. Rögtön az első dalban, a Beware the Glabyglopban Angela Kellogg suttog néhány mondatot improvizatív módon és Anna-Karin Carlson hangját is hallhatjuk, szintén csak egy szövegmondás erejéig. A szám amolyan feelinges rockzene, erőteljes basszusgitár-alappal. A második tételben (Kuang Grade Mark Eleven Penetration Program - úgy látszik dalcímekben is szeretnek terjengeni) villantják meg egy kicsit foguk fehérjét, itt jóval billentyűközpontúbbak, Derek Sheriniannek voltak hasonló stílusú dolgai a Planet X projektben. Jelen nóta azért rockosabb, mint a Planet X, legalábbis itt elég jófajta gitártémákat hallhatunk.

Ha már mindenkit megdicsérek, a bőgősről és a dobosról sem szabad elfeledkeznem, mindhárom hangszeresnek invenciózus a játéka, élvezetes, izgalmas, jófajta instrumentális zene, cseppet sem hiányzik az ének a dalokból. A harmadik dalban a Shadows gitárhangzását vették kölcsön, egy hatvanas évekbeli gitártémával egyetemben, érdekes. A dal maradék része már klasszikusabb progresszív zenei körítést kapott. A fúziós zenék is meglegyintették a csapatot, nem egy dalban tetten érhetőek jazzrockos megoldások. Amikor az ember azt hinné, hogy most aztán hihetetlen művészi magasságokba szállnak, behoznak egy hótegyszerű rock témát - első hallásra hótegyszerű -, amivel adnak egy pofont a hallgatónak.

A hangszerelés rendkívül igényes minden dalban, ráadásul a hangszerek aránya is példaértékű. A dobokat máshol vették fel, mint a többi hangszert, és az infólap szerint sok ember nagy gondot fordított a megszólalásra. Hallatszik is. Van még egy érdekessége a lemeznek, kilencedikként egy spoken word tételt hallhatunk majd' 10 percben Barron Storey-től, ilyesmivel nem sok előadó rukkol elő - legalábbis akiket széles körben ismernek. (Vessetek a mókusok elé, de nem volt időm részletesen elmerülni benne, hogy pontosan miről is szól.) Az utolsó legeklektikusabb és leghosszabb dal úgy kezdődik, mintha valami Satriani-növendék nótája lenne, ez tart kb. három percig. Utána színesítik a számot az eddig legsampleresebb samplerhangokkal, bugyognak vagy négy percig a hangszerek, amíg a már megszokott Maximum Indifference stílusig el nem érünk, lassú, vontatott lezárással.

A frontborító is kellően eklektikus, a CD füzetet sajnos nem láttam, de biztos az is hasonlóképpen igényes kivitelezésű. Érdemes megismerni a zenekart, habár helyenként nem könnyű falat.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.