Az egész világra kiterjesztett énekeskereső akciót indított a Skid Row. A zenekar azóta próbál megfelelő frontembert találni, hogy Erik Grönwall 2024-ben egészségügyi okokból búcsút kényszerült mondani nekik.

Nem nagyon találja új frontemberét a Skid Row. Legalábbis nehezen lehetne mással magyarázni, hogy a legendás New Jersey-i hard rockerek együttműködési megállapodást kötöttek a Sweetwater vállalattal, amelynek keretében az egész világra kiterjedő énekeskeresést indítanak. A hangszerek és hangtechnikai berendezések forgalmazásában meghatározó cég segítségével a zenekar énekesek tömegének meghallgatását reméli. Utóbbiak február 5-én kezdődnek. „Nem versenyről vagy valami trükkről van szó – hangsúlyozza az idén fennállásának negyvenedik jubileumát ünneplő csapat. – Valóban a megfelelő hanggal és színpadi jelenléttel rendelkező énekest keressük, aki rendelkezik azzal az eredetiséggel, amely révén tovább tudja vinni a Skid Row-t.”
A 2022-es The Gang's All Here lemezt feléneklő Erik Grönwall egészségügyi okokból távozott a banda soraiból. Az elmúlt bő évtizedben folyamatos énekesproblémákkal küszködő csapat ezután Lzzy Hale-lel, a Halestorm énekesnőjével állt színpadra néhány aktuális amerikai bulijaikon, de aztán gyorsan egyértelművé tették, hogy nem ő jelenti majd a végleges megoldást. A klasszikus éra frontembere, Sebastian Bach visszahozataláról hallani sem akarnak, utóbbi pedig rendszeresen tesz is azért, hogy ez a jövőben is így maradjon.



