Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mégsem éled újjá a Twisted Sister: „Ha csak önmagam árnyéka lehetek, akkor inkább nem is csinálom”

Lemondta idei visszatérő turnéját a Twisted Sister. A zenekar Dee Snider frontember egészségügyi problémái miatt volt kénytelen kifarolni a tavaly beharangozott újjáalakulásból.

0528snider

Összes eddigi bejelentett idei visszatérő koncertjét törölte a Twisted Sister. A zenekar közleménye szerint a döntés hátterében Dee Snider egészségügyi problémái állnak: noha erről korábban sosem beszéltek nyilvánosan, a 70 éves frontember krónikus degeneratív ízületi gyulladástól szenved, az elmúlt években több műtéten is átesett, és mindössze néhány dalt lenne képes a koncerteken fájdalom nélkül előadni. Emellett nemrég szívproblémákat is diagnosztizáltak nála, ami miatt szintén nem tudna százszázalékos teljesítményt nyújtani.

A képet némiképp árnyalja, hogy Eddie Ojeda és Jay Jay French, illetve Snider külön közleményt adott ki a témában. „Sajnálattal jelentjük be, hogy a Twisted Sister lemondja ötvenedik évfordulós ünnepi koncertjeit – áll a két gitáros közösen jegyzett nyilatkozatában. – Miután Dee Snider váratlanul és hirtelen, különböző egészségügyi okok miatt visszalépett, összes tervezett fellépésünket kénytelenek vagyunk törölni. A Twisted Sister jövőjéről a következő hetek folyamán hozunk majd döntést.” „Csak egyféleképpen tudom nyomni a rockot, és nem tudom elfogadni a lassítás gondolatát – mondja Snider. – Ha csak korábbi önmagam árnyéka lehetek, akkor inkább nem is csinálom ezt az egészet.”

0911twistedsister

A csapat első idei buliját április 25-ére szervezték le São Paulóba, amit a nyár folyamán további fesztiválfellépések és önálló megmozdulások követtek volna. A koncerteken az alapító trió, azaz French, Ojeda és Snider mellett a 2015-ben elhunyt dobos, A.J. Pero helyén Joe Franco, a személyi ellentétek miatt kimaradó Mark „The Animal” Mendoza basszer posztján pedig Russell Pzütto játszott volna.

A Twisted Sister utoljára 2016 novemberében állt színpadon teljes koncert erejéig, amikor is Mexikóban, a monterreyi Corona Northside Rock Park Meeting fesztiválon adták Forty & Fuck It búcsúturnéjuk utolsó buliját. A zenekar azóta mindössze egyszer állt össze, méghozzá három dal erejéig egy jótékonysági gálán, 2023 elején.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.