Shock!

március 09.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hjelvik: Welcome To Hel

hjelvik_cErlend Hjelvik a Kvelertak volt frontembere, aki teljesen váratlanul távozott a norvég punk'n'black'n'rollerektől két éve, ez pedig itt a saját szólóbandája. Mivel a csapatot a Nuclear Blast karolta fel, szerintem nem kell tartanunk tőle, hogy az énekes eltűnne a ködben, pláne, hogy a Welcome To Hel normális időkben simán alkalmas lenne a szekér beindítására. Viszont érzésem szerint nem feltétlenül a Kvelertak tábora cuppan majd rá erre az anyagra.

Tulajdonképpen már a nordikusra vett borító is jól szemlélteti, miben más ez a banda, mint a Splid lemezzel és Ivar Nikolaisennel a korábbi vonalat folytató Kvelertak. Ha nem ismerném fel Hjelvik nevét, tutira valami vikinges-folkos tematikájú cuccra tippelnék a frontképről meg a rúnásra archaizált logóról, de minimum melo-deathes felhangokat valószínűsítenék. És ugyan összességében egyik tipp sem lenne helytálló, annyi bizonyos, hogy ez a formáció közelebb áll majd a szögletesebb fémhívők lelkivilágához, mint a Kvelertak. Utóbbit ugye ironikusabb-agyasabb jellege miatt a magát haladóbb, menőbb gondolkodásúnak tartó metálos réteg (ha úgy tetszik, a színtér kultúrsznob szegmense) is szorgalmasan istenítette, ameddig szokás szerint tovább nem ugrottak a következő underground szenzációra. Ez a zene viszont összességében már túllép egy határon ahhoz, hogy ez a kör ráharapjon.

megjelenés:
2020
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Ha mindenáron meg kell határoznom a különbséget, sokkal inkább hagyományos metálban utazik most Erlend, mint a Kvelertakban, bár ebbe a metálba azért elég sok minden belefér. A nyíltan a '80-as éveket idéző, a NWOBHM-érából származtatott riffelés éppúgy, mint a jellegzetesen melo-deathesen besúlyosított, de azért egyértelműen a Maidentől eredeztethető, trillázó gitárharmóniák vagy a disszonánsabb, blackes témák. Maga a főhős blackened heavy metalként jellemezte a stílust a felvezetés során, de ez csak amolyan fából vaskarika promóduma, és nem írja le a teljes ábrát. Az acsargós ének persze adott, de Hjelvik hangját és előadásmódját sosem lehetett csak és kizárólag blackesnek nevezni, még ha nyilván ez a stílus is vastagon ott kísért a torkában.

Valahol talán fura, de a fentiek ellenére a két legerősebb dalnak pont azokat tartom, ahol csupán nyomokban ugyan, de érződik a Kvelertakot sokkal markánsabban fűtő, füstösebb, rock'n'rollos áthallás is a csatabárdot lóbáló, sörvedelő himnuszokban. A The Power Ballad Of Freyrben mintha csak egy beszívott, bepiált Grand Magus élén üvöltözne Erlend, és bármilyen meglepően fest ez így leírva, gyakorlatban totálisan működőképes. A Matt Pike-kal rögzített Glory Of Hel azonban még ennél is jobb a maga romlott, züllött, szétcsapott valóságában: egyből a fülbe ül, és az ember a szúrós, fésületlen szólót is automatikusan tolja a léggitáron a mesterrel. A blackened heavy metal meghatározás leginkább talán a záró Necromance-re áll a feketefémes ízekkel átszőtt true gitártémák és a hangulat miatt, de ehhez képest itt hallhatók a lemez legnyíltabban dallamos énekmegoldásai, méghozzá a kultikus Slough Fegből ismert Mike Scalzi torkából. Ez amúgy szintén a legerősebb dalok közé tartozik, bár az a bizonyos Fear Of The Dark-áthallás azért nagyon meredek a szólóblokkban, amennyiben nem direkt tiszteletadásnak szánták. De annyira nyilvánvaló az idézet, hogy inkább utóbbira tippelek. Maiden-íz amúgy máshol is bőségesen akad (Father War, Northern Tsar), de a Kveldulv is olyasmi, mintha valami NWOBHM-csapat jammelne pár black- és death-arccal egy oslói kocsma legmélyén, több hordó sör legurítása után. Az Ironwood meg a klasszikus Judas Priest egy eltorzult, kísértetiesebb, rút változatát hozza remekül elcsípett tempókkal, kiválóan megfogalmazott riffekkel. Jópofa megoldás benne az akusztikus zárás is.

Nem mondom, hogy a Rob Steinway és Remi André Nygård gitárosokkal, Alexis Lieu basszerrel és Kevin Foley dobossal felálló Hjelvik a világ legeredetibb muzsikáját játssza, de szórakoztató, kellemes hallgatnivaló ez a természetes hangzású, baráti módon 39 perces játékidejű lemez, ezen nincs mit vitázni. Ha megint beindul a turnébiznisz, kis szerencsével jól megkapaszkodhat az európai színtéren ez a banda, kíváncsian várom, mire viszik hosszabb távon.

 

Hozzászólások 

 
#1 The Bandit 2020-12-27 22:44
Az ének persze Kvelertak-:)) a muzsika is valamennyire csak kivették belőle a tököt (Turbonegro és tsai), és túltolták a Maidenes valamint a skandináv heavy metálba oltott deathes gitárokat, harmóniákat.... el lehet hallgatni a dalokat, de nem egy kategória az "anyacsapattal". Nem meglepő módon a nagyon Kvelertakos témák ütnek a leginkább, ami csak jelzi, hogy ott azért elkaptak valamit....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.