Shock!

november 30.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Helloween: Keeper Of The Seven Keys - The Legacy

Annak idején, kölyökkoromban az egyik első kimondottan metal csapat volt számomra a Helloween (az Iron Maiden után rögtön). A két "klasszikus" Keeper lemezt nagyon szerettem, volt rajta jó pár olyan dal, amik azonnal beleragadtak az ember fülébe, elég csupán az I Want Outra gondolni.

megjelenés:
2005
kiadó:
SPV / Record Express
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

Aztán ugyebár Kai kiválása, majd mindenféle jogi kavarások miatt kezdett jelentősen elfáradni a csapat: jött a hülye lemezcímek versenyében biztos dobogós Pink Bubbles lemez, ami ugyan magán viselt Helloweenes stílusjegyeket, de bizony elég laposkásra sikerült, no meg a Chameleon, ahol a fiúk metal-iránytűje elkezdett összevissza pörögni az újabb zenei stílusok mágneses mezőiben.

Andi Derisre meg valahol haragszom is, meg nem is. A Pink Cream 69 az első olyan német banda volt, amin nem lehetett érezni a németséget. Az első három, Andi énekével felvértezett album számomra igazi klasszikus, mégpedig pontosan azért, mert nem hallatszott rajtuk a kocka-németség, a speedelés meg egyéb germán zenei probléma. Erre bumm, belép a Helloweenbe... Ezért kissé rosszallottam, de végül a PC69 is talált egy még jobb énekest, és érdekes módon a Helloween visszatérő lemezei (Master Of The Rings és The Time Of The Oath) is friss hangzással, izmos nótákkal leptek meg, tehát azt mondtam, legyen, talán tényleg ez a váltás lesz a legjobb.

Valahogy aztán mégis elkezdett újra fakulni a szememben a Helloween glóriája, a későbbi lemezek elég sablonos irányba indultak. Valaki azt mondhatta egyszer Michának (aki azóta a csapat teljhatalmú urává nőtte ki magát), hogy a Helloween védjegye a germán sörspeed, és a kukafejű gitáros el is hitte neki. A Dark Ride lemez még megcsillantott valamit arról, milyen lenne a Helloween, ha beengedné zenéjébe a modern időket, de Weikath főnök kemény kézzel kipenderítette a csapatból a friss szeleket képviselő tagokat, és a lehető legrosszabb irányba indult el: Nekiállt a "klasszikus időket" felemlegetni, és megalkotta a több évtizedes Keeper albumok folytatását.

A hosszú bevezető azért kellett, hogy elmeséljem, én szerettem a Helloweent, meg akarom is szeretni, tényleg. Csomó minden adott lenne, hogy kölyökkori kedvenceim valami nagyot alkossanak, és így a harmincon túl is meglepjenek, de sajnos az eredmény eléggé más lett. Ahogy beindult az első dal (The King For A 1000 Years), már konyult le a fejem: Egy monologizáló intro után még egész kellemesen indul a dal, akusztikus gitár és Deris mester hangja, amivel ugyebár nincs nagy probléma. A szintin generált mű-operaénekesnő hangminta kábé olyan, mintha a Teccsó vagy Ósan akciós pultjain kis fröccsöntött Tarjákat árulnának, melyek gombnyomásra három beépített dallamot nyenyeregnek, míg szemükben huncutul villog a kis piros LED... Aztán beindul a nóta, ami - ó jaj - tizennégy perc, és olyan sörspeed, hogy még a hab is folyni kezdett a hangfalból. A középtémában van némi kis tik-tik-tik szintivel (hogy a Little Time-ra emlékeztessen mondjuk), meg néha leáll a tempó egy-egy heroikus bridge erejéig, de aztán visszakattan a kétlábdob, és rohanunk tovább.

Van még dögivel trappolás a lemezen, de persze nem feledkeztek meg a klasszikus kíper lemezek óta megszokott "vicces tökfej" számokról sem, mint amilyen például a Dr. Stein volt anno. Most épp Mrs. God-nak hívják a lazább darabot. Annyira nem is vészes, ezúttal azért nem vették annyira poénra a figurát, és a csupán három perces dalban nagyjából minden a helyén van, semmi iszonyatosan erőltetett retrót nem találtam. A másik említésre méltó dal a kettes CD nyitónótája, az Occasion Avenue. Már-már progresszív tétel, persze alapjaiban Helloweenes építőkockákból összerakva, de egész pofásra sikerült a végeredmény.

A Light The Universe hivatott a ballada szerepét betölteni, ráadásul csatasorba állították Candice Night énekesnőt (Blackmore papa felesége és társa a Blackmore's Night projectben ugyebár). A dal amolyan... majdnem jó. Nagyon szép, ráadásul Candice visszafogottan hívogató hangja is szépen csilingel, de valahogy hiányzik az a titkos kis plusz, amitől egy ballada meg tudja tépni a szívemet. Ehhez nem elég a mintaszerűen bontogatott akusztikus kíséret vagy a szép énekhang, kell valami megfoghatatlan, amitől egy ballada elveszti a kötelező jellegét és átváltozik valami lélekhez szóló üzenetté. Hű, de pátoszos voltam...

Szóval, hogy milyen ez a lemez? Tulajdonképpen jó mestermunka, mármint abban a tekintetben, hogy minden dal a helyén van, királyak a szólók, teker a (feszesre editált) kétlábdob szénné van vokálozva, de a balladánál leírtakhoz hasonlóan hiányzik az a bizonyos plusz amitől például annak ideén a Keeper minden erőlködés, editálás, rákészülés és körítés nélkül, "csak úgy magától" klasszikussá érett. Talán ha nem ezen a címen adták volna ki...? Nem tudom. Nagy gondban vagyok a pontozással is, de ha zenei teljesítményt mondjuk tízessel, az elvárások utáni feelingszintet hatossal jutalmazom, akkor végeredményként szerintem egy nyolcas megteszi.

 

Hozzászólások 

 
#1 fehérfarkas 2020-05-28 08:41
15 év telt el, és vajon kiállta-e a lemez az idők próbáját?
Szerintem igen. Ma már nem úgy tekintünk erre a lemezre, mint a megjelenésekor, hogy megfelel-e a Keeper cím elvárásainak.
Hiszen azóta jelentett meg a zenekar jobb/erősebb és rosszabb/gyengébb lemezeket egyaránt. Valamint a lemez néhány számával többször is végigturnézták a világot. És a 2 hosszú közel 1/4 órás számuk élőben is üt, nemcsak lemezen: The King for a 1000 Years és Occasion Avenue.
A Born on Judgment Day szintén sokaknak a kedvenc tökfej számai között szerepel - csak valamiért a zenekar ezt rendszerint lefejti mind a válogatáslemeze kről, mind a koncertekről.
És, ha már itt tartunk, akkor a zenekar egyik legjobb száma sajnos csak a japán kiadásra fért rá bónuszként: Revolution.
Mondjuk az ezredforduló óta nagyon sok szuper számukat csak bónuszként adtak ki, és a lemezre pedig inkább tölteléket tettek fel helyette.
Itt is, néhány töltelék számot elhagyva, viszont a Revolution-t feltéve az egyik legjobb lemezük lehetett volna, ami a Dark Ride, a Gambling with the Devil, 7 Sinners, Time of the Oath és Better than Raw méltó társa lehetett volna.

Az én szememben csupán azért nincs egy lapon a Deris korszak fenti lemezeivel, mert a kevesebb több lett volna, vagyis túl sok rajta a töltelék. Viszont a jó számok zseniálisak, igazi Helloween számok, amelyeknek ott a helyük a Best of Helloween számok közt. :)


Nekem egyébként semmi bajom a Mrs. God polénos lazulásával, meg a tipikus Weiki-s Get it up is bejön. :)
Viszont a 2. CD-n több számot is tölteléknek tartok, amik nélkül ez a lemez igazi bombaerősségű lehetne.
Az abszolút kedvenceim:
Born on Judgment Day
Revolution (Japanese bonus track)
Occasion Avenue
The King for a 1000 Years
További jó számok a lemezről:
The Invisible Man
Silent Rain
Light the Universe (feat. Candice Night)
My Life for One More Day
És a 2 poénos lazulás, ami sokaknak nem tetszik, de nekem igen:
Get It Up
Mrs. God

Ez 10 szám. Ennyi bőven elég lett volna, és akkor az egyik legerősebb Deris korszakbeli Helloween lemez lenne. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.