Sokszor tesszük fel a költői kérdést egy-egy remek, de valamiért mégis kult-státuszban rekedt zenekar kapcsán, hogy vajon miért nem futottak be soha, jutottak reflektorfényhez vagy kapták meg azt a figyelmet, amit megérdemeltek volna? Nos, ha a Heathen utolsó évtizedét nézzük, esetükben azért viszonylag könnyű megválaszolni ezt a kérdést. A 2010-ben piacra dobott The Evolution Of Chaos lemezzel minden adott volt, hogy a kedvező széljárást vitorlájába fogva a csapat végre szintet tudjon lépni. Ahogy az utóbbi években, úgy akkor is igencsak jó idők jártak a klasszikus thrashcsapatokra, ráadásul a David White – Lee Altus tengely mellé felsorakozott Kragen Lummal olyan gitáros is érkezett, aki a kifogástalan játék mellett dalszerzésben is friss lendületet és energiákat hozott magával. A harmadik Heathen-nagylemez remekül is sikerült, megjelenését követően pedig bekerültek az Overkill és a Destruction Budapestet is elért közös turnéjára, aminél jobbat elképzelni is nehéz lett volna. Ahelyett viszont, hogy a csapat ütötte volna a meleg vasat, szépen eltűntek csaknem egy teljes évtizedre. Miután Lee Altus mellett Kragen Lumot is egyre jobban bevonták az Exodus ügyeibe, a Heathen szépen háttérbe szorult, illetve tetszhalott állapotba került.
Ebből rázta fel most a bandát kvázi egy személyben Kragen, aki gyakorlatilag teljesen egyedül dobta össze az új ritmusszekciót – Jason Mirza bőgőst és Jim DeMaria dobost – csatasorba állító Empire Of The Blindot. Míg legutóbb a lemez kábé kétharmadát Lee Altus szállította, ezúttal nemcsak a zene, hanem a szövegek is kizárólag Kragentől érkeztek. A legutóbb még új fiúnak számító, 2007 óta a fedélzeten lévő gitáros pedig felnőtt a feladathoz, és összerakott egy olyan nagylemezt, ami annyira heathenös, hogy ha nem tudnám, mi a valóság, simán rámondanám, hogy dalai döntően Altus keze munkáját dicsérik.
Persze mondanom sem kell, hogy a koronavírus teljesen keresztbe húzta a csapat eredeti elképzeléseit, hiszen a terv az volt, hogy az új anyagot eleve korábban hozzák ki, majd alaposan meg is turnéztatják, mielőtt még megérkezne az alapból szintén idénre tervezett új Exodus, ami Altust biztosan elszólítja majd a Heathen mellől. Mivel végül magát a megjelenést is csúsztatniuk kellett, illetve a turnétervek – köztük a lekötött magyar koncert – is dugába dőltek, félő, hogy az Empire Of The Blind is el fog sikkadni, pedig maximálisan megérdemelné a figyelmet.
A Travis Smith igényesen old school borítójába csomagolt, tipikus Heathen-intróval induló anyagot ugyanis maximálisan odatették: úgy látszik, Kragen egymaga is képes a hagyományoknak maximálisan megfelelő, kifogástalan lemez összerántására. Ez akkor is igaz az Empire Of The Blindra, ha a dalok végleges formába öntésében azért Lee Altus és David White is segédkeztek. Altus és Lum Exodus-évei persze nem múltak el nyomtalanul, a kvázi-nyitó The Blight riffelése ugyanis egyértelműen az H-Team által fémjelzett iskola gitárjátékára hajaz. A dal karakterét David White dallamos énektémái alakítják markánsan, így a végeredmény annak ellenére is egyértelműen Heathen, hogy csak a riffelés alapján akár Exo-dalról is beszélhetnénk. Szintén sokat ad hozzá (ehhez és az összes többihez egyaránt) a kifejezetten hangsúlyos, tekerős, de rendkívül melodikus szólómunka, mely mindig is a zenekar egyik védjegyének számított. A masszív riffelés mögött hömpölygő gitártémákkal roppant nyomasztó hangulatot árasztó címadó ebből a szempontból is kiemelkedő, de az igazi mennyországot a lemez utolsó harmadában szereplő, instrumentális A Fine Red Mist hozza el, ahol Lum és Altus mellett a klasszikus Exodus gitárosai, azaz az eredeti H-Team, Gary Holt és Rick Hunolt is elereszti ujjait, illetve az első két lemezen szerepelt Heathen-bárdista, Doug Piercy is elpattint két szólót.
Összességében a kevésbé régisulis hangzáson túl az egyetlen komoly változás az előző anyaghoz képest abban áll, hogy Kragen némileg tömörebben fogalmazott ezúttal: míg a The Evolution Of Chaos esetében a dalok többsége hat perc feletti játékidővel bírt, illetve ott volt a No Stone Unturned giga-eposz is, az Empire Of The Blindon egyetlen tétel hossza sem éri el az öt percet, így a lemezanyag is sokkal kompaktabb, könnyebben emészthető, mint múltkor volt. A zakatolós Sun in My Hand (ami riffelését tekintve lehetne akár a No Stone Unturned kistestvére is), a szélvész Blood to Be Let vagy személyes kedvencem, People's Temple elnevezésű szekta feje, Jim Jones szavait is felvonultató Devour (a Manowar Guyana – The Cult Of The Damned dala szintén róluk szólt) szinte elsőre elkapják a jófajta thrash metalra nyitott hallgatót. Egyedül a balladisztikus Shrine Of Apathyt érzem csak szürkébbnek kicsit, de az Empire Of The Blind így is méltó elődeihez és a banda nevéhez. Jó lenne, ha valamilyen csoda folytán szélesebb körben is megismernék általa a Heathent.
Hozzászólások
Az nálam nem egy eldöntött kérdés, de az Evolution of Chaos a kedvencem, és szerintem a legjobb Heathen lemez.
Nekem is ez az egyoldalú rendkívül fapados riffelés az ami lapossá teszi. Kragen Lum egész egyszerűen nem nőtt fel a feladathoz szerintem. Mikor láttam, hogy ő írta az egészet, akkor már megvolt az utólagos magyarázat, hogy miért lett ilyen egy lére menő, tucatriffekkel megtömött a zene
Nekem masszív csalódás, 6-os.
Ez az új Heathen talán azért is tetszik (az instru szám kivételével, azt kilövöm), mert fogósak a számok + csak egy merészkedik 5 perc fölé és ez így jó. Persze ez a saját ízlésem.
Akkor nem a készülékemben van hiba. Az Evolution of Chaos után tökre vártam, de összesen 4 olyan szám volt amire azt tudtam, mondani, hogy "Na, erre vártam!" Amúgy szerintem pont az volt a baj, hogy Altus nem vett részt a dalok írásában. Jó, nyilván itt-ott kiigazított, de a tény az, hogy egy dalhoz sem kreditelték. És figyelembe véve, hogy a legutóbbi Exoduson is az ő dalai voltak legjobbak, ki lehet jelenteni, hogy baj, hogy nem vett részt komolyabban a lemez megírásában. Amúgy gyengének semmiképpen nem mondanám az albumot, csak az Evolution album után jóval erősebb albumra számítottam. Pláne 11 év után! Nekem 7/10