Shock!

július 23.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Fu Manchu: Gigantoid

fumanchu_cNégy és fél év telt el a legutóbbi Fu Manchu lemez, a Signs Of Infinite Power óta, és hát ekkora pauza korábban bizony sosem jelentkezett egy-egy albumuk között. De azért valahol érthető a dolog: időközben kivágták őket a Century Mediától (ez azért több mint várható volt), a tagság nagy része pedig szépen szétszéledt, hogy erre-arra projektezzen. Brad Davis basszer a zseniális The Company Bandben múlatta az időt, az időközben egyre inkább alaszkai aranyásó-fizimiskát öltő Bob Balch gitáros pedig hóna alá csapta Scott Reeder dobost (és egy másik Scott Reedert is), hogy elkészítsenek egy több mint érdekes, általam mondjuk nem túl sokra becsült, az olvasók részéről azonban sokkal jobban kedvelt különös korongot, a Sun & Sail Club Mannequinjét.

megjelenés:
2014
kiadó:
At The Dojo
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 23 Szavazat )

Mindenki megpróbálta tehát máshol kiélni a kreativitását, kissé magára hagyva a főnök Scott Hill énekes/gitárost, aki közben azért létrehozta saját kiadójukat, az At The Dojót, illetve minden bizonnyal gyűjtötte az energiát ahhoz, hogy egy jobban sikerült lemezt dobjon az asztalra, mint az utóbbi három-négy korong volt. Oké, azok sem voltak kifejezetten rosszak, csak éppen sokkal kevésbé invenciózus dalokat tartalmaztak, mint a csapat két főműve, az In Search Of... és a The Action Is Go. Amelyek egyébként 2011-ben és '12-ben ünnepelték tizenöt éves jubileumaikat, a csapat pedig két tematikus (és Magyarországot természetesen elkerülő) turné keretében ünnepelte meg mindezt, úgy, hogy a koncerteken teljes egészében eljátszották az aktuális lemezt. De nem fogytak ki a múltidéző ötletekből idénre sem: első lemezük, a No One Rides For Free húszéves kora tiszteletére új, felturbózott kiadást fog kapni, nem is olyan sokára. És végül április legvégén megjött a Gigantoid is, hogy szerencsés módon elrúgja a picsába a nosztalgiahullámot.

Merthogy ez az anyag minden szépet és jót tartalmaz, ami a Fu Manchut a legjobb pillanatokban valaha is jellemezte – a nyitó Dimension Shifter például igazi esszenciális darab: a sejtelmes felütést követő energikus, tempósabb vágta (kábé a King Of The Road vonaláról) a dal felétől átvált egy hamisítatlan stoneresen lelazult-elszállt jammelésbe, mélyre hangolt gitárokkal, basszus-uralommal, ahogy azt kell. És a Manchu mindig is ebben a dologban volt igazán jó, meg persze az olyan rövidebb, ellenben szélvészgyors darabok interpretálásában, mint a kettes Invaders On My Back, vagy majd későbbről a No Warning (alig másfél perc!) és a Triplanetary. Amikben – elég ellentmondásos módon - egyszerre jelenik meg a punk energiája és fésületlensége, valamint a surf rock jókedve és könnyedsége – és hát éppen ez volt mindig a legfőbb különbség a Fu és mondjuk a Kyuss között: Scott Hillék mindig is sokkal energikusabbak és jobbkedvűek voltak, mint Garciák.

Persze a lényeget akkor sem ezek jelentik, hanem az olyan igazi lúdbőröztető darabok, mint amilyeneket a már korábban kiadott és igencsak remek Robotic Invasionnel villantottak fel előttünk (érdekesség, hogy a hátsó borítón lévő számlista nem tartalmazza a dal címét, pedig még a szöveget is betették a bookletbe). Lassabb, súlyos, csak mértéktartóan jammelős és ízléssel elborult tételek, amelyektől minden igazhitű stoner rocker szíve elkezd sajogni a megfelelő helyen. Olyanok, mint a mesteri Anxiety Reducer (valami betegesen eltalált porszívós gitárhangzással és alattomosan őrlő riffel!) és a lemezt záró monolit, a bő nyolcperces The Last Question, ami három és félpercnyi döngölés után olyan elszállt utazásba vált át, amit akár space rocknak is nevezhetünk, ha épp ahhoz van kedvünk.

A legszebb az egészben, hogy még a lemez fennmaradó részénél (Radio Source Sagittarius, Mutant, Evolution Machine) sem érzem, hogy töltelékekről lenne szó, oké, ezek már kicsit kaptafa jellegűek, de mindben van valami kis nüansz, amire elégedetten rázom sokat hallott kobakomat. És emiatt a jóleső érzés miatt fogom kissé tán felpontozni a Gigantoidot, mivel ezt a kellemesen otthonos Fu Manchu-érzést kábé a King Of The Road óta nem éreztem, pedig nagy szükségem lett volna rá. És egészen biztos, hogy az évvégi listámon is ott fog királykodni a porzabáló kaliforniai négyes tizenegyedik nagylemeze – és ha a hírek nem hazudnak, még a tizenkettedik is jó eséllyel idén várható. Részemről nagyon is oké!

 

Hozzászólások 

 
+6 #17 shmonsta 2014-05-10 15:10
Jó látni, hogy van még pár srác, akikkel hasonlóan gondolkodunk a zenékről. Nem, nem a másik kritika írójára gondolok :)
Idézet
 
 
+4 #16 JamesSmith 2014-05-09 17:35
Elmondom kik írták. pa**zio.hu. Többet nem segíthetek. :D :D
Idézet
 
 
+5 #15 Codename333 2014-05-09 17:25
Idézet - JamesSmith:
Igen.
A Fu Manchu nem kurvult úgy el mint a... (Elég sokan.)
Nem készítettek soha igazán rosszt lemezt. Ráadásul ez a stílus eléggé behatárolt és szerintem örülni kellene annak ha kijön egy olyan kiválóság mint ahogy most is történt.
Például a a "The Last Question" c. számot egymás után 5X hallgattam meg. Az albumot pedig egyszer sem éreztem unalmasnak.

Arra az oldalra visszatérve meg szégyelljék magukat a "szerkesztők" és szerintem foglalkozzanak tucat együttesek által kiadott albumok "kritikáinak" írásával és olyan hazai populáris hazai zenekarokkal melyeket mindenki ismer (Legfőképp a tinik. Nem fogom felsorolni most ezeket. Tudja mindenki kikről van szó.) és ne olyan zenék "boncolgatásával " melyek befogadásához kell egy bizonyos zenei műveltség és intelligencia szint.
A kommentelési lehetőség hiányát meg maximálisan megértem. Nem bírná el a szerverük azt a kommentmennyisé get amit kapnának egy ilyen gyalázatos írás után. :)


gáz vagy sem de nekem fogalmam sincs meg tippem sem h kik írhatták azt a kritikát.Bár leginkább ezért nem is foglalkozom a többi oldallal.Csak Shock-ot olvasok.Elegem van nekem is a sok dilettáns baromból.Ez kurva jó lemez lett!Nálam napirenden van amióta kijött.A Fu Manchu sosem fog megváltozni sé ez így van rendjén.
Idézet
 
 
+4 #14 JamesSmith 2014-05-09 17:22
Igen.
A Fu Manchu nem kurvult úgy el mint a... (Elég sokan.)
Nem készítettek soha igazán rosszt lemezt. Ráadásul ez a stílus eléggé behatárolt és szerintem örülni kellene annak ha kijön egy olyan kiválóság mint ahogy most is történt.
Például a a "The Last Question" c. számot egymás után 5X hallgattam meg. Az albumot pedig egyszer sem éreztem unalmasnak.

Arra az oldalra visszatérve meg szégyelljék magukat a "szerkesztők" és szerintem foglalkozzanak tucat együttesek által kiadott albumok "kritikáinak" írásával és olyan hazai populáris hazai zenekarokkal melyeket mindenki ismer (Legfőképp a tinik. Nem fogom felsorolni most ezeket. Tudja mindenki kikről van szó.) és ne olyan zenék "boncolgatásával " melyek befogadásához kell egy bizonyos zenei műveltség és intelligencia szint.
A kommentelési lehetőség hiányát meg maximálisan megértem. Nem bírná el a szerverük azt a kommentmennyisé get amit kapnának egy ilyen gyalázatos írás után. :)
Idézet
 
 
+6 #13 Chris92 2014-05-09 14:34
Idézet - JamesSmith:
Viszont egy másik "zenei" hírportálon született a lemezről egy vérlázítóan szánalmas kritika. Neveket nem mondok. Ki fogjátok találni kikről van szó.


Megvan az oka, amiért azon az oldalon nem lehet kommentelni a bejegyzésekhez. :)
Idézet
 
 
+8 #12 shmonsta 2014-05-09 14:22
Azt a másik kritikát én is olvastam. Még arra sem méltó, hogy felidegesítse az embert. Leginkább baromságokat írnak benne.
Szerintem a Fu Manchu akkor sem tudna 10/4-es lemezt készíteni, ha direkt ezt akarnák. Ilyen pontszámot az átlag alatti leginkább rosszacskának nevezhető lemezekre szokás adni. Jelen esetben viszont szó sincs ilyesmiről, sőt. :D
Idézet
 
 
+8 #11 JamesSmith 2014-05-08 23:17
Viszont egy másik "zenei" hírportálon született a lemezről egy vérlázítóan szánalmas kritika. Neveket nem mondok. Ki fogjátok találni kikről van szó.
Idézet
 
 
+2 #10 JamesSmith 2014-05-08 23:07
Én nem tudom de szerintem ez a lemez 10/10-es.
Idézet
 
 
+9 #9 shmonsta 2014-05-07 03:19
Szerintem ennek a zenekarnak nincs igazából rossz lemeze, a We Must Obey-t szokás lehúzni, de én azt sem nevezném rossznak, csak más, kicsit elüt a többi lemeztől, amihez annak is lehet köze, hogy abban az időben amikor készült, minden interjúban a stoner cimke ellen harcoltak és talán ezt kívánták alátámasztani a változtatásokka l. Az utána következő Signs Of Infinite Power viszont újra visszatér a régi vonalra, nekem hamar megadta magát és az egyik kedvencem lett. A másik meg a Start The Machine, de ahogy látom, az sajnos benne van a nem olyan jól sikerült utóbbi 3-4 korongban. Kár érte :D Amúgy meg mindegyiket szeretem kicsit mást hangulatot ad mind. Mondjuk ezért is készül ennyi lemez, hogy legyenek különbségek :D Az új is tetszik már elsőre is. Érzem ebből barátság lesz.
Idézet
 
 
+3 #8 Nagy Andor 2014-05-06 22:12
Idézet - norbert hellacopter:
"...hogy egy jobban sikerült lemezt dobjon az asztalra, mint az utóbbi három-négy korong volt..."

Tehát a California Crossing nem annyira jól sikerült lemez? :D


Dehogynem! Csak Scott még jobbat szeretett volna dobni.:D
Idézet
 
 
+12 #7 Codename333 2014-05-06 16:08
Véééégre. Nem mintha az előőkkel óriási bajaim lettek volna de msot márvéégre érzem azt az igazi stoner feelinget.Nagyon haza is vágta az elmémet :D Nagyon jó kis lemez lett.Nem volt hiába való az kis szünet.Sőt......
Idézet
 
 
+10 #6 norbert hellacopter 2014-05-06 15:13
"...hogy egy jobban sikerült lemezt dobjon az asztalra, mint az utóbbi három-négy korong volt..."

Tehát a California Crossing nem annyira jól sikerült lemez? :D
Idézet
 
 
+6 #5 GTJV82 2014-05-06 14:40
Nálam a California Crossing volt az utolsó ami favorit, az azóta jött 3 album valahogy nekem már túl polírozott volt önmagukhoz képest. Valahogy eltűnt belőlük a kosz..
No de elolvasva a kritikát ezt örömmel fogom remélhetőleg végigfuttatni. :)
Idézet
 
 
+6 #4 Tom 2014-05-06 14:06
Idézet - Nagy Andor:
Igazság szerint az első hat album kábé egységesen magas minőségű (oké, az első egy Brad Davis-nyivel kisebb), azért emeltem ki azt a kettőt, hogy utána elmesélhessem, hogy volt az a két tematikus turné is.:)


persze, nem is kifejezetten rád gondoltam, csak bárhol fu manchu vagy "stoner" (kezdem már én is unni ezt a szót) témában olvasok, mindig ez a két album jön szembe.

egyébként már nagyon vártam egy kritikát a lemezről, és sehol nem sikerült találnom, szóval lehet az egész interneten ti vagytok az elsők...? :-)

ja, és a borító is atom
Idézet
 
 
+8 #3 Nagy Andor 2014-05-06 13:52
Igazság szerint az első hat album kábé egységesen magas minőségű (oké, az első egy Brad Davis-nyivel kisebb), azért emeltem ki azt a kettőt, hogy utána elmesélhessem, hogy volt az a két tematikus turné is.:)
Idézet
 
 
+9 #2 Chris92 2014-05-06 12:25
Nálam az Eatin' Dust lemez visz mindent. Amúgy meg ez a lemez nagyon pofás lett, a legjobb a California Crossing óta.
Idézet
 
 
+8 #1 Tom 2014-05-06 11:42
érdekes, hogy mindenki az In search of...-ot meg az Action is go-t említi, mint legnagyobb klasszikust.
tény, hogy klasszikusok, de csak én gondolom azt, hogy a Daredevil mindet odaveri?

ez se rossz, de őszintén szólva én Hill hangjától kezdek már megfáradni. a zene viszont újra odakúr
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.