Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Fu Manchu: Clone Of The Universe

fumanchu_cHány olyan zenekart tudunk mondani, amelyik egészen tizenkettedik (!) lemezéig várt volna arra, hogy a gyanútlan hallgatóságra zúdítsa leghosszabb, legösszetettebb, legsúlyosabb és (talán) legerősebb dalát? Úgy, hogy működésük harminchárom éve alatt – szimbolikus dolog, hogy éppen most értek krisztusi korba – nem mellékesen azért egy kikezdhetetlen ikonná is váltak a színtéren, viszonyítási ponttá és hivatkozási alappá. Na, mostantól egy ilyet egészen biztosan tudunk mondani: a jó öreg Fu Manchut. Mert Scott Hillék bizony megcsinálták a nagy mutatványt: legújabb lemezük, a Clone Of The Universe zárószáma (de hát mit beszélek, még hogy zárószám, hát konkrétan a lemez felét elfoglalja!), az Il Mostro Atomico nem kevesebb, mint tizennyolc percen keresztül száguld-forog-kereng-szédül-zúg-búg-zuhan velünk, hogy néha hosszú pillanatokra teljesen magunkra hagyjon az űrben, máskor pedig velünk együtt zúgjon bele a végtelenbe.

megjelenés:
2018
kiadó:
At The Dojo
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Mindezt úgy, hogy soha nem válik unalmassá, pedig hát az alap gitártéma, amit amúgy Hill és társa, Bob Balch a hathúrosok helyett minden bizonnyal lyukas karburátoron és repedt kipufogókon adnak elő, mindvégig ott kísért minket utunk során, hol agresszíven a pofánkba mászva, hol csak körülöttünk röpködve, de el egészen soha nem tűnik. Ja igen, még egy fontos dolog: ebben a monstrumban bizony nem kisebb vendég szerepel, mint a zseni Alex Lifeson abból a Rushból, ami azon kevés banda egyike, amelynek zenei ízlésre való tekintet nélkül, egy emberként csókolgatja még a lába nyomát is az igényes publikum. Mindezek miatt pedig az Atomszörnyeteg tényleg megkoronázza a Fu Manchu-életművét, ugyanaz a pálya, mint mondjuk a Dopesmoker/Jerusalem a Sleeptől, a Bottom Feeder a C.O.C-től, vagy éppen a Spaceship Landing a Kyusstól. Amik éppen azért válhattak egy stílus ikonikus nagyvadjaivá, mert alkotóik magasról szartak a kötöttségekre, és úgy csináltak, mintha semmi mást nem is akarnának, csak jammelni egy jót. A Mostro ráadásul azzal is illik a sorba, hogy (majdnem) instru, mindössze fél perc erejéig hangzik fel némi ének a közepén, aztán slussz-passz.

De talán igazságtalanság is, hogy ennyit pofázom erről az egy tételről, hiszen vannak itt azért még egyéb gyöngyszemek is. Így például hamisítatlan Fu Manchu-sláger a fuzzosan szaggató, majd a végére gyönyörűen önmagába boruló címadó, a fennakadt szemekkel bóduló és bódító Slower Than Light, vagy éppen a nyitódal, a kedélyesen riffelgető-kolompoló Intelligent Worship. De beszéljünk bármelyik darabról, a tőlük szinte meglepően súlyos témát magában bújtató Nowhere Left To Hide, a szaggatott (I've Been) Hexed, vagy a nagy példakép Black Flag örökségét ápoló, kapkodós Don't Panic mindegyik egy külön kis univerzum, átlag három percben lezavarva. A végén pedig ott magaslik a már említett monolit.

A fentiek fényében most olybá tűnhet, hogy ugrottam egy fejest Scott Hillék seggébe, de az igazság az, hogy ez most valóban az az eset, amikor nincs mibe belekötni, és nincs is miért. A hangzás libabőröztetően remek, de bejön a borító színkavalkádja és megfoghatatlansága is, tetszik, hogy az egész móka nincs negyven perces, így aztán rögvest rakom fel újra, a zenészek teljesítményére meg ugye eddig sem lehetett sok panasz. Scott Reeder dobos pedig konkrétan most nyújtja a legjobb teljesítményt, mióta csak az ezredforduló környékén beszállt a buliba. És ugyan már a legutóbbi Gigantoid is remek volt, de ez a lemez konkrétan mindent felmutat, amiért anno megszerettem a Fu Manchut, sőt, magát az egész stílust is, és ami miatt reményeim szerint egészen odáig szeretni is fogom, amíg csak ki nem dőlök a sorból.

(Ui.: Március 16-án pedig mindenki a Hajóra! A dél-kaliforniai fickók a lehető legjobbkor jönnek el hozzánk, ki ne hagyjuk az élményt!)

 

Hozzászólások 

 
-16 #13 EyeHateGod 2018-02-19 17:53
Idézet - Déel:
Scott Reeder dobos... - ő a bőgős, nem?

még nem láttam zokogni..
Idézet
 
 
-11 #12 Saw 2018-02-19 07:57
hatezer pontos lemez!
az ember tudja h mire számíthat még mielőtt belehallgat.
Magasról szarnak az aktuális trendekre..vegytiszta stoner a legjobb fajtából!!!
Idézet
 
 
-13 #11 norbert hellacopter 2018-02-18 15:24
Idézet - janomano:
2/10 death to false doom


ez így tök oké, de hogy jön a fu mancsuhoz? A büdös életben nem volt semmi közük a doomhoz :D
Idézet
 
 
-14 #10 III. Rambó János 2018-02-18 15:20
Idézet - Desert Brotjer:
Idézet - Déel:
Scott Reeder dobos... - ő a bőgős, nem?

Az egy másik Scott Reeder bazd meg!


felröhögtem :D
Idézet
 
 
-6 #9 Desert Brotjer 2018-02-18 14:40
Idézet - Déel:
Scott Reeder dobos... - ő a bőgős, nem?

Az egy másik Scott Reeder bazd meg!
Idézet
 
 
-45 #8 Déel 2018-02-18 01:24
Scott Reeder dobos... - ő a bőgős, nem?
Idézet
 
 
-40 #7 janomano 2018-02-17 23:43
2/10 death to false doom
Idézet
 
 
+7 #6 Ufonauta5.dimenzio 2018-02-17 20:16
Ez a 18 perces szám miről szól? Elég unalmas, de azért tetszik. Jó benne az alap.
Idézet
 
 
-14 #5 Codename333 2018-02-16 17:59
Idézet - redriot:
Idézet - Chris92:
Imádom ezeket az arcokat. Azt a lelazult, 68-as Covette-ben, 120-al a sivatagban repesztő feelinget olyan tökéletese tudják hozni, ami teljesen egyedülálló.


Azaz!
Sok számuk van amiknek a hallgatása közben valami fura "honvágyam" támad egy jó kis száguldásra egy nyílegyenes kaliforniai országúton a sivatagban egy kb. '68-70-es évjáratú V8-as kupéval (mindig más típust képzelek el.)

Ha túl sok Fu-t hallgatok akkor mindig elkezdem nézegetni mennyibe fájnak ezek a nagyvasak. :D


Én is rendszeresen fájdítom a szívem...nem megvenni lene nehéz ezeket,mert egész jó áron is találni itthon....csak hát itthon nem 1 dollár 50 egy gallon benzin :D.....bár valószínüleg ez csak addig érdekelne amíg be nem ülnék egy Pontaic-ba vagy egy Cadillacbe....:D
Idézet
 
 
-10 #4 redriot 2018-02-16 17:35
Idézet - Chris92:
Imádom ezeket az arcokat. Azt a lelazult, 68-as Covette-ben, 120-al a sivatagban repesztő feelinget olyan tökéletese tudják hozni, ami teljesen egyedülálló.


Azaz!
Sok számuk van amiknek a hallgatása közben valami fura "honvágyam" támad egy jó kis száguldásra egy nyílegyenes kaliforniai országúton a sivatagban egy kb. '68-70-es évjáratú V8-as kupéval (mindig más típust képzelek el.)

Ha túl sok Fu-t hallgatok akkor mindig elkezdem nézegetni mennyibe fájnak ezek a nagyvasak. :D
Idézet
 
 
-11 #3 Codename333 2018-02-16 17:02
Ha valaki tud egy féregjáratot a koncerthez az szóljon nekem vagy vigyen magával.....msot azonnal akarom a bulit....!!!!!!
Idézet
 
 
-5 #2 powerplayer 2018-02-16 10:57
hatalmasat szaggat, nem vártam már vola tőlük ilyen erős lemezt
Idézet
 
 
-7 #1 Chris92 2018-02-16 09:51
Imádom ezeket az arcokat. Azt a lelazult, 68-as Covette-ben, 120-al a sivatagban repesztő feelinget olyan tökéletese tudják hozni, ami teljesen egyedülálló. A riffek hol punkosabbak, néha kemények-karcosak, szinte sludge beütésűek (Nowhere Left To Hide), hogy aztán a 18 perces végső felvonással kilőjék magukat és minket is a világűrbe.
Legjobb Fu Manchu lemez a California Crossing óta. Stoner remekmű, a koncert pedig kötelező program (már meg is van a jegyem).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.