Shock!

december 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Foo Fighters: Medicine At Midnight

foofighters_cValahogy mindig is úgy voltam Dave Grohllal, hogy őt gondoltam az egész rockcirkusz legszimpatikusabb figurájának, azzal együtt, hogy magát a fazont sokkal szerethetőbbnek tartom, mint a zenéjét. Persze, csinált ő azért kiugróan jó dolgokat is (mondjuk a Foo Fightersszel a remek Wasting Light óta nem igazán, és az bizony már egy évtizede volt), de egyszerűen túl sok a resztli. És igen, a zenekar tizedik, jubileumi lemezénél is így érzem, még ha most egyértelműen a pozitív felé is billen a mérleg nyelve – pedig nagyon nem így indult a játék.

Amikor olvastam a jó Dave bátyó nyilatkozatait arról, hogy ezúttal funkos, diszkós, groove-os partilemez várható, gondolatban már húztam is lefelé a dolgot a retyón, mivel ha valamivel, hát az említett dolgokkal igencsak ki lehet akasztani. Attól sem lettem vidámabb, mikor a kész művet David Bowie Let's Dance lemezéhez hasonlítgatta, de gondoltam, becsületből csak adunk neki egy hallgatásnyi esélyt, ha többet nem is, aztán jöhet a mindenható delete gomb. És kapásból érkezett is a Making A Fire, hogy legrosszabb balsejtelmeimet igazolja: egy napfényesen könnyed, egyben üres kis dalocska, rendkívül gagyi nananázós refrénnel, meg egy olyan tapsritmusos/ál-gospeles kiállással, amitől minden jóérzésű ember hátán feláll a szőr. A kórusban – ha minden igaz – ott nananázik a főhős Violet névre hallgató tinédzser lánya is, hát, sajnos tőle sem lett jobb a móka.

megjelenés:
2021
kiadó:
Roswell / RCa
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 34 Szavazat )

A remek klippel megtámogatott Shame Shame ugyan egy fokkal már jobban tetszik, de hosszú távon ebből sem marad meg túl sok minden, így már éppen temettem volna a dolgot jó mélyre, amikor az energikusabb Cloudspottertől kezdve valahogy elkapott a lemez hangulata. Megtetszett, hogy itt most nemigen van hatalmas mögöttes koncepció, nem kell újra feltalálni a melegvizet, ezek hatan csak szimplán jólesően játszanak, miközben szórakoznak és szórakoztatnak. Ráadásul tényleg egyre fogósabb dalok érkeznek: tök jó a szép lassan építkező, akusztikusból indulva majd' felrobbanó Waiting On A War, a durvább No Son Of Mine, a balladisztikus Chasing Birds, vagy épp a kiugróan slágeres Holding Poison. Sőt, némi jóindulattal még a záró Love Dies Young seggrázós táncritmusa is tetszetősnek nevezhető, ami pont a kellő energiával zárja le az igencsak szűkre szabott, alig 37 percnyi (!) játékidőt.

A legmeglepőbb azonban (számomra legalábbis mindenképp), hogy a legjobb a címadó tétel valóban funkos-diszkós jellegű, totál fülledt hangulata lett, Grohlék tényleg a saját képükre formálták ezt a stílust, azzal együtt is, hogy első hallásra simán azt hittem: egy Mark Lanegan-szerzeményt hallok, kábé a Blues Funeral idejéből. Nemcsak a miliő hasonlít, de még Dave hangját is jóval mélyebbre vették a megszokottnál, olyannyira, hogy tényleg rákerestem, Lanegan nincs-e a háttérénekesek sorában. (És nincs, pedig bőven belefért volna, hősünkkel még a nirvanás idők óta ápolnak jóbarátságot.) Szóval, valahogy pont akkor működik igazán az új Foo Fighters, amikor a leglazább a hatosfogat.

Semmi extra, semmi egetverő, ugyanakkor mégis szórakoztató az ismét Greg Kurstin által producerelt Medicine At Midnight (az elődjénél például mindenképpen jobb lett), még ha igazából azért nem is hoz semmi változást. A Foo Fighters újfent a listák élén, Taylor Hawkins még mindig a csapat zsenije, és ezúttal is teljességgel érthetetlen, hogy ehhez a muzsikához miért van szükség három gitárosra. Ja, igen, Dave Grohl pedig továbbra is az egész rockcirkusz legszerethetőbb figurája. Ráadásul most a zenéje is egészen az lett.

 

Hozzászólások 

 
#7 Dead again 2021-03-12 20:51
Először kissé tartottam a lemeztől, amikor meghallottam, hogy megint valami koncepció mentén kezdtek el haladni, mert szerintem akkor írták a legjobb albumaikat, amikor nem gondolták azokat túl, csak bementek, és megírtak egy adag dalt. Már csak azért is tartottam az új albumtól, mert az előző kettőtől se voltam már elájulva enyhén szólva. De ez most jó lett. Nem annyira FF-es, mégis valamiért működik, jólesik hallgatni.
Idézet
 
 
#6 Valarmorgulisz 2021-02-22 20:37
Idézet - Dani Black:
Idézet - valarmorgulisz:
Fú én nagyon szeretem a FOO-t, az előzőt kevésbé, ezt meg nagyon nem. Szerintem úgy nagyjából hallgathatatlan . :(
A Shame elmegy, a Waiting on a War fasza meg a címadó de kb ennyi. A többi mind egy beteljesületlen "majdnem" dal. Gépágyú helyett mindenhol csak a rózsapatron durrog. A legrosszabb ami egy funky-disco lemezzel történhet, hogy nem elég jók a dallamok és a dalok.

Lehet elkezdeni jobbat, csinálni!


Az ultimate " 5 éves vagyok " érv. Attól, hogy szakács sem vagyok még érzem ha elsózták a levest. Na erre mondj valamit.
Idézet
 
 
#5 Lipi 2021-02-22 20:16
Idézet - Zsolti:
20 évig óriási FF rajongó voltam, utána rájuk untam.
Ma már úgy látom, ők egy megbízható zenekar, ennek minden előnyével és hátrányával: üzembiztosan hozzák a 7/10 színvonalat, tehát ugyan soha nem csapnivalóan pocsék, amit csinálnak, "cserébe" viszont a zsenialitás gyanúja sem merül fel velük kapcsolatban és igazából addig "tényezők", amíg aktívak.
Erős másodvonal, de sosem lesz klasszikus és nincs olyan lemezük, amiről 30 év múlva úgy fognak beszélni, mint ma beszélnek 1991 meghatározó lemezeiről.
Közhely, de Foo-ékra nagyon is passzol: az igazán izgalmas (és időtálló) zenét sosem a jófiúk csinálják.

Ez szerintem azért van így, mert ők nem próbàljàk meg tizedszerre is ugyanazt a lemezt elkészíteni.Tulajdonképpen megtehetik, és ennek valóban megvan az előnye és hátránya.Nem lesznek 10 pontos lemezeik, inkább különlegesek amiket néhanapján elő lehet szedni.De szerintem minden lemezre sikerül olyan top dalokat tenni, amivel az adott lemezt el lehet vinni.Ezt szerintem most is sikerült a "No son of nine"-al többek között. De ez a mostani összességében jobb lett a legutóbbi "Concrete and gold"
anyagnàl.
Idézet
 
 
#4 Dani Black 2021-02-22 12:16
Idézet - valarmorgulisz:
Fú én nagyon szeretem a FOO-t, az előzőt kevésbé, ezt meg nagyon nem. Szerintem úgy nagyjából hallgathatatlan . :(
A Shame elmegy, a Waiting on a War fasza meg a címadó de kb ennyi. A többi mind egy beteljesületlen "majdnem" dal. Gépágyú helyett mindenhol csak a rózsapatron durrog. A legrosszabb ami egy funky-disco lemezzel történhet, hogy nem elég jók a dallamok és a dalok.

Lehet elkezdeni jobbat, csinálni!
Idézet
 
 
#3 Zsolti 2021-02-22 11:06
20 évig óriási FF rajongó voltam, utána rájuk untam.
Ma már úgy látom, ők egy megbízható zenekar, ennek minden előnyével és hátrányával: üzembiztosan hozzák a 7/10 színvonalat, tehát ugyan soha nem csapnivalóan pocsék, amit csinálnak, "cserébe" viszont a zsenialitás gyanúja sem merül fel velük kapcsolatban és igazából addig "tényezők", amíg aktívak.
Erős másodvonal, de sosem lesz klasszikus és nincs olyan lemezük, amiről 30 év múlva úgy fognak beszélni, mint ma beszélnek 1991 meghatározó lemezeiről.
Közhely, de Foo-ékra nagyon is passzol: az igazán izgalmas (és időtálló) zenét sosem a jófiúk csinálják.
Idézet
 
 
#2 Goodbye 2021-02-22 10:34
Biztos kapok majd a pofámra, de szerintem ez az első lemezük, ami jónak mondható. A No Son of Mine a kedvencem. Legközelebb csinálhatnának lemezt mondjuk a Hanoi Rocks stílusában, ezután abból is lehetne valami jó.
Idézet
 
 
#1 valarmorgulisz 2021-02-22 08:54
Fú én nagyon szeretem a FOO-t, az előzőt kevésbé, ezt meg nagyon nem. Szerintem úgy nagyjából hallgathatatlan . :(
A Shame elmegy, a Waiting on a War fasza meg a címadó de kb ennyi. A többi mind egy beteljesületlen "majdnem" dal. Gépágyú helyett mindenhol csak a rózsapatron durrog. A legrosszabb ami egy funky-disco lemezzel történhet, hogy nem elég jók a dallamok és a dalok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.