Shock!

november 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Flotsam And Jetsam: I Am The Weapon

flotsamandjetsam_cValami egészen brutálisan jó szériát fut az utóbbi években a Flotsam And Jetsam, és meggyőződésem, hogy mindebben óriási szerepet játszott Ken Mary hét évvel ezelőtti csatlakozása. A Fifth Angelből, a House Of Lordsból, az Impellitteriből meg még egy sor bandából ismert, dalszerzőként, hangszerelőként is kiemelkedő dobos mindig is igazi zenei agytröszt hírében állt, és biztosra veszem, hogy itt is szügyig benne van a kreatív munkában. Az I Am The Weapon ennek megfelelően tökéletesen folytatja a 2019-es The End Of Chaoson és a 2021-es Blood In The Wateren megkezdett tendenciákat.

Nálam igazi mesterhármas ez a trió a banda munkásságában – olyannyira, hogy igazából sokkal többet hallgatom őket az utóbbi öt évben, mint előtte gyakorlatilag bármikor. Oké, nyilván a még Jason Newsteddel készült Doomsday For The Deceiver debütöt meg a közvetlen folytatás No Place For Disgrace-t én is rendszeresen pörgettem késői tizen- és korai huszonéves koromban. Viszont a '90-es évek meglassultabb, groove-osabb, színtelenebb anyagait sosem szerettem különösebben, és a 21. század lemezei között is akad bőven, amit nyomtalanul törölt a memóriám. A 2016-os névadó anyaggal azonban visszataláltak a helyes mezsgyére, és utána Mary érkezésével a legutolsó fogaskerék is a helyére kattant. Ezután ráleltek egy olyan egyensúlyra, amit ebben a formában szerintem sosem sikerült korábban ennyire perfekt módon, több lemezen át is megőrizniük. Márpedig ez egy ilyen korú bandánál, ebben a karrierszakaszban azért nem kis dolog ám...

megjelenés:
2024
kiadó:
AFM
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Leginkább nüanszokban, érzésbeli dolgokban rejlenek ezek a különbségek, hiszen a banda power/thrash stílusa adott, ugyanakkor a dallamos és súlyos elemek elegyítése terén szerintem sosem volt annyira olajozott gépezet a Flotsam, mint most. Ennek megfelelően az I Am The Weaponre nem szívesen mondok mást, mint hogy ez egy perfekt power metal anyag. Vagy nevezhetjük tőlem melodikus thrashnek is, a skatulyázás igazából lényegtelen, a legfontosabb, hogy ennyire kerekre csiszolt, izmos dalokkal teli tradicionális, az amerikai csapásvonalon mozgó színtiszta, nettó metált rejtő lemezt voltaképpen keveset találni manapság. Az idei felhozatalból pedig nem is volt még szerencsém olyanhoz, ami lenyomná ezt az anyagot. Az all-star Category 7 valami hasonlóban gondolkodik – nyilván nem konkrét hasonlóságokról beszélek, hanem az irány-arány témáról –, tetszik is a lemezük, a Flotsam azonban még azoknál is jobb dalokkal pakolta tele ezt az albumot.

Nyilván bárki rásütheti, hogy ezerszer hallottunk már mindent, amit itt elővezetnek ezek a derék arizonai arcok – nos, épp ennek fényében nagy attrakció, mennyire hallgattatja magát a cucc. Tényleg megint sikerült topra tenni a dalokat, már a nyitó A New Kind Of Hero – Primal – I Am The Weapon triász telitalálat, elsőre fülbe ragadnak (nem túlzok!), és a folytatásban sem unalmas egy pillanatig sem az album. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a maga keretei között ráadásul a Flotsam is remek érzékkel játszik a nem annyira tipikus megoldásokkal. Ezúttal ilyen például a zsíros, mégis pörgős, pumpáló groove-ra rákanyarított Beneath The Shadows, de a száguldó Gates Of Hellbe passzintott death metal riff sem éppen tipikus náluk. A Cold Steel Lightsban mintha egy szteroidokon pörgő, amerikanizált Iron Maident hallanánk, a szövegmondósabb Kings Of The Underworld briliáns refrénnel oldja a kiabálósabb verzék szigorát, az epikus Black Wings zárásban meg Mary alakít hatalmasat. De gyakorlatilag egyetlen üresjáratot sem hallok itt, és baromi szépen is szól az album. Eric A. Knutson pedig végig valami egészen pofátlanul jól énekel rajta.

Ha bírod a riff- és szólógazdag, a thrashes dinamikát és erőteljességet a mai napig minden ízében őrző, ám végig minőségi énekdallamokkal, egyből ragadós refrénekkel operáló, mindenféle elhajlástól mentes metált, ez a te lemezed. Mint ahogy a te lemezed az előző kettő is, tessék pótolni a mulasztást, ha kimaradtak eddig, nem fogod megbánni. Színtiszta fémzenében az év egyik csúcsteljesítménye az I Am The Weapon. (Egyedül ezeket a buta és nem is túl esztétikus borítókat sajnálom náluk, mert nem igazán jellemzik a zenét, és olyanokban is előítéleteket ébreszthetnek, akiknek maga a muzsika amúgy bejönne.)

 

Hozzászólások 

 
#6 Equinox 2024-10-25 21:00
Én még annyit tennék hozzá h kb 15-20 év tévelygés után a The Cold című lemezük volt az első nagy visszatérés. Az is ilyen Nevermore-os power metalt rejt.
Idézet
 
 
#5 Scarecrow 2024-10-25 10:44
Idézet - Montsegur:
A lemez nagyon bejön. Nekem hiányzik a US power színtérről a Sanctuary/Nevermore (RIP Warrel), de ez most valamelyest javított a helyzeten...

A borító szerintem teljesen OK, pláne, ha valaki egyszer is látta már a Doomsday for the Deceiver borítóját... :))) Ott ők is érezhették, mekkora gáz, mert a No Place for Disgrace már egyből egy Vallejo-borítót kapott, ez a mostani is a mester stílusára hajaz. A zenéhez tényleg nem passzol, de kellemesen hozza a nyolcvanas évek feelingjét, mikor mindent elborítottak a Vallejo-féle szörnyek, barbárok, sárkányok, nem is beszélve a dúskeblű hősnőkről... :)


Nekem sincs bajom a borítóval, ha ez alapján ítélnék meg zenéket vaktában, akkor sok jóról maradtam volna le. :)
Idézet
 
 
#4 Levike 2024-10-25 10:02
Na hát ez egy marha jó lemez már többedjére hallgatom.
Nem ismertem ezt a csapatot eddig, csak névről. Köszi a kritikát!
Idézet
 
 
#3 Montsegur 2024-10-23 18:47
A lemez nagyon bejön. Nekem hiányzik a US power színtérről a Sanctuary/Nevermore (RIP Warrel), de ez most valamelyest javított a helyzeten...

A borító szerintem teljesen OK, pláne, ha valaki egyszer is látta már a Doomsday for the Deceiver borítóját... :))) Ott ők is érezhették, mekkora gáz, mert a No Place for Disgrace már egyből egy Vallejo-borítót kapott, ez a mostani is a mester stílusára hajaz. A zenéhez tényleg nem passzol, de kellemesen hozza a nyolcvanas évek feelingjét, mikor mindent elborítottak a Vallejo-féle szörnyek, barbárok, sárkányok, nem is beszélve a dúskeblű hősnőkről... :)
Idézet
 
 
#2 NOLA 2024-10-23 09:49
Minden szép és minden jó..., de hol van már az új Narancs Manó recenziója? :-)
Idézet
 
 
#1 Scarecrow 2024-10-23 08:11
Meg vettem ezt is, csak úgy mint az előző albumot. Ugyanazt lehet elmondani, mint akkor, Ken Mary által atomerőműnyi energia van bennük. De az is hihetetlen milyen jól nyomja Knutson is ezekre a speed-es, thrashes témákra. Év egyik legjobb lemeze.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.