Shock!

Ha valaki nem tudná, Fish barátunk a valaha szebb napokat is megért (értsd: a mostaninál nagyobb népszerűségnek örvendő) skót Marillion frontembere volt egykoron, úgy a '80-as évek közepén-végén. Aztán a fickó szólópályára lépett, a zenekar pedig az aranytorkú Steve Hogarth-ot vette be helyette. Ennyit az előzményekről.

Ez a Lengyelországban rögzített dupla koncertalbum az énekes szólópályájának méltó összefoglalása. A lemezek meghallgatása után két dolgot szűrhettem le magamnak. Egyrészt, hogy emberünknek bizony elég rendesen megkopott a hangja az évek során; annak idején a Marillion-ban ennél sokkal vibrálóbban, élettel telibben énekelt. Másrészt pedig, hogy bizony a régi társak nélkül - dicső múlt ide vagy oda - hősünk már nem tudja a korábban megszokott színvonalat produkálni. Mert jók ugyan a zenésztársak, igényesen kivitelezett a muzsika, elgondolkodtatóak a szövegek - de hiányzik az a fajta izgalmas mélység, lelket felkavaró vibrálás, ami a régi, ill. az a letisztult bölcsesség, ami a mai Marillion-t jellemzi. A nóták is valahogy túlzottan nyugisak, "jazz-kávéház" hangulatúak lettek. Egy csésze tea vagy kakaó mellé kiválóan megfelel ez a muzsika, de azért az sok mindent elárul, hogy a szívem csak az olyan Marillion klasszikusok megidézésekor kezdett gyorsabban verni, mint pl. a Fugazi vagy az áttetsző szépségű Kayleigh.

Ha engem kérdeztek, én továbbra is a Marillion pártján állok, akár a Fish-el, akár a Steve Hogarth-tal készített albumokról legyen szó.