Shock!

Ismét alkotott a svéd hatosfogat, amelynek előző, Starfall című albumát örömmel és megelégedéssel méltattam annak idején. A melodikus és szimfonikus, ám gigasúlyokkal felvértezett, átgondolt és változatos powerben nyomuló srácok a Fredman stúdióban eszkábálták össze az Astronomy albumot, ami már önmagában is garancia a minőségi megszólalásra.

Nos, ami a nyitó Supernova hangjaival ráköszön a hallgatóra, az máris mázsákban mérhető. A vastag, komor-sötét gitárrobajhoz, valamint az igazán erőteljes soundhoz tiszta, kellemes énekhangot társít a frontember, Jonas Heidgert. A Cassiopeia percei duettet rejtenek, szép női vokált hallhatunk a dalban. A tapadós témájú Contact szélsebes vágtába vált, elővillantva a zenekar szpídesebb oldalát. A címadó darab ismét visszavesz a tempóból és megfontoltan döngeti a hangfalakat, míg az Antimatter erőszakosabban, ridegebb húrokat pengetve tarol – olyannyira, hogy itt még stílus-átkacsintással is szórakoztatnak a srácok... Meglepetésként szolgálhat, hogy a Starfall albumon felbukkanó Árnyak könyvének három fejezete itt, az Astronomyn folytatódik a negyedik felvonással.

A szimfonikus hangszerelésű, varázsosan megszólaló The Scrolls of Geometria Divina ismét egy újabb, elvontságában is vonzó világba csöppenti a mit sem sejtő hallgatót. És ím, ha már a komolyzenénél tartunk: tüstént bepillanthatunk Beethoven rémálmába is. A fémes hömpöly alól-mögül virtuózan csilingelnek elő a klasszikus zongorajáték hangjai. Ismét egy stílus-átfolyás – ezúttal egészen más irányba. Mestermű a nóta, kell-e mondanom?... Az album líraibb pillanatait hozza el a Too Late for Sorrow, a Direction: Perfection pedig – hasonlóan az Antimatterhez – újfent az elborultabb, szigorúbb fertályt villantja meg. Ismét rittyentettek a művészifjak egy három tételből álló, csaknem negyedórás szösszenetet, ezúttal a „The Old House on the Hill" film ötletére. (A negyedik rész feltehetően a következő lemezen lesz majd, hehe...)

Az alapvetően szimfonikusra hangszerelt dalok valóban történetet mesélnek, méghozzá helyenként oly könnyen átélhetően, hogy elég lehunynunk a szemünket és máris képzeletünk vetítővásznán láthatjuk a vészjósló, feszült hangulatú jeleneteket. Nagyívű, monumentális témák váltakoznak felgyorsuló fémes részekkel, amitől az anyag egyetlen percre sem válik unalmassá vagy lapossá.

A Dragonland ismét igen kellemes és színvonalas időtöltést kínál mindazoknak, akik kedvelik a terhekkel birkózó, klasszikus zenei hangszereléssel támogatott, sokszínű, dallamos metalt.