Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Death Angel: Humanicide

deathangel_cA Death Angel legutóbbi albumára, a két évvel ezelőtti The Evil Divide-ra nagyon durván rákattantam, és azóta is Mark Oseguedáék újjáalakulás óta kiadott legjobb lemezeként tekintek rá. Noha a Humanicide is erősre sikerült, most azért egy fokkal visszafogottabb a lelkesedésem. Összeségében bejön az album, de míg legutóbb minden felesleges zsírt lenyestek, és tényleg úgy rongyolt át az emberen a banda, hogy nem lehetett kivédeni, ezúttal akad egy-két olyan darab is a sok tetszetős között, amelyeket még lehetett volna tovább gyúrni.

Ennyi év után aligha kell külön bemutatni a Death Angelt, és maga a zenekar is egyből a dolgok közepébe csap. A heroikus-himnikus-ikergitáros intróból kibontakozó címadó témával hamisítatlan Bay Area-i thrashgránát robban a lemez legelején, és hát ugye milyen is lenne az, amikor a Death Angel ilyesmit játszik? Nyilván nem lehet benne hibát találni... Érdekes viszont, hogy a Divine Defector utána mindjárt kevésbé meggyőző, pedig ez még durvább, csépelős-tempós thrash, amelyben ráadásul még a csapatra amúgy nem jellemző, enyhén death/black-ízű gitártémák is felbukkannak. Viszont hiába erős a témázgatós középrész és az ebbe szúrt szóló, dalként mégsem érzem kereknek.

megjelenés:
2019
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 25 Szavazat )

Ha már kísérletezősdi, az Aggressor dallamosabb, lassabb megközelítése, bontásos atmo-témái egyértelműen jobban működnek, Rob Cavestany állat szólója pedig még meggyőzőbben érvényesül ebben a közegben. De ugyanígy a záró The Day I Walked Awayt is csak dicsérni tudom, ahol szintén teljesen atipikus elemek vegyülnek a hamisítatlan Death Angel-stílusba. Egyes témák, hangulatok hallatán itt még a Rush nevét sem hülyeség megemlíteni, bár az összkép természetesen más: melodikus-melankolikus, kicsit rockos, kicsit progos, kicsit thrashes, és Mark énektémái között is akadnak egészen újszerűek. Különleges darab a csapattól, nem is lesz mindenki kedvence, de szerintem baromi jól sikerült, talán ez a favoritom a középtájt elővezetett Immortal Behated mellett. Utóbbi is lassabb, dallamosabb szerzemény, és ebbéli minőségében ugyanígy a lemez kevésbé kiszámítható pillanatai közé tartozik. Viszont szúrós-szögletes hard rock/heavy metal riffelése hallatán még a klasszikus Queensryche is beugrik az embernek, Osegueda valami zseniálisan fokozza benne a feszültséget, és Cavestany is megint olyan szólót villant, hogy automatikusan hangolod a léggitárt. Ez a nóta nálam már most kábé akkora favorit, mint mondjuk a Lost a legutóbbi lemezről.

Persze akadnak a Humanicide-on hagyományos Death Angel-darák is. Ezek közül szerintem egyértelműen az I Came For Blood viszi a prímet, amely olyannyira old school thrash, hogy szinte már inkább punk, viszont mérgezően fogós, és akkora stenkje van, amire képtelenség nemet mondani. Az említett két kísérletezősebb tétel mellett ez a harmadik kedvencem a lemezről. Az Alive And Screaming, a The Pack és a Ghost Of Me szintén a banda koffeinban-taurinban áztatott énjét mutatják, hol kiabálós-zakatolós-staccatós, hol a gázpedált taposó tempóban. Ezek a témák nagyon mennek nekik, szerintem álmukból felkeltve is bármikor írnak ilyeneket – nem mondanám, hogy ebben az esetben is ez történt, de tény, hogy ezek a nóták azért aligha szerepelnek majd a koncertműsorban öt-tíz év múlva, hiába kellemes hallgatni őket. A súlyossága ellenére nagyon rockos groove-okat hozó Revelation Song jobban be is jön náluk. A dallamosabb Of Rats And Menből azonban sokadszorra is hiányolok valamit, bár nem tudnám értelmesen megfogalmazni, mit.

A lemez egyébként zseniálisan, horzsolóan és tisztán szól, Oseguedát pedig megint muszáj külön méltatnom itt a végén, mert egyszerűen tökéletes énekes, élvezet hallgatni minden sorát, akár erőszakosabb kiabálásról, akár torokszaggató üvöltésről, akár klasszikus értelemben vett dallamokról beszélünk. Gond tehát nincs, ami jó a lemezről, az nagyon jó, de összességében az előző – meg az azelőtti is – erősebbre sikeredett. A The Evil Divide-ra tízest adtam, a The Dream Calls For Bloodra meg kilencet adnék, ez legyen akkor nyolc, de ez tényleg csak tetszési index, és nincs különösebb jelentősége. A Death Angel továbbra is nagy császár, ez a lényeg.

 

Hozzászólások 

 
#7 Adam Szabo 2019-07-13 22:52
Teljesen rendben van ez a cucc, 9/10 nálam.
A Revelation Song visz mindent, kedvenc :D
Idézet
 
 
#6 saszi 2019-07-10 21:48
10 pont
Idézet
 
 
#5 Chris92 2019-07-08 07:58
Szerintem is jobb volt a Dream-Evil páros de csak az ő szintjükhöz képest, mert a legtöbb thrash zenekar a seggét verné a földhöz örömében ha csak ennyire jó lemezt tudnának összehozni. Pörgős, változatos dalok, penge hangzás, Osegueda szokás szerint frenetikus. 8.5/10
Idézet
 
 
#4 The_Sentinel 2019-07-07 22:30
Az előző lemez nekem is jobban tetszik hangyányival, a Dream Calls-nál viszont ez egyértelműen erősebb szerintem. Hallgatom is sokat mostanában.

9/10
Idézet
 
 
#3 nemmondommeg 2019-07-07 21:37
Az újkori Death Angel nem tud hibázni, én erre sem tudok 10 pontnál kevesebbet adni.
Idézet
 
 
#2 Equinox 2019-07-07 09:53
Hozza a szintet, de az előző 2 nekem is jobban tetszett. Nálam amúgy az ilyen kellemes erős lemezek 7-est kapnak, az előző 2 Death Angel az, ami 8, de ez már csak attól függ, hogy kinek mik a referenciapontj ai.
Idézet
 
 
#1 Lanis 74 2019-07-07 07:33
Jól megírt lemez, és hozza is az elvárt szintet, de valahogy az előző kettő nekem jobban tettszett. 10/8
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.