Shock!

Egy új Darkthrone-lemez megjelenése hallgató és kritikus számára egyaránt ünnep. Az alkotók esetében ez nyilván sosem lehetett kérdés, hiszen Fenriz és Nocturno Culto önmagának és önmagáért való kettőse egyetlen olyan lépésre sem hajlandó, ami nem a kedvük szerint történik. Örömzenéről beszélni black/doom/death metal esetében talán nem szerencsés, de ha a Darkthrone-ról van szó, mindenképpen indokolt. Mindehhez pedig meg sem kell hallgatni a friss produkciót – mondjuk én megtettem, még ha az olvasók zöme ezúttal is vitába száll majd velem ez ügyben. A Trve Metal Influenszerré avanzsált Fenriz most sem beszélt félre a felvezető nyilatkozatokban, az Old Star egy újabb Kinyilatkoztatás, Vezérlő Csillag és Fáklya egyszerre, amely a következő három évre ellát minket útmutatóval, a körülöttünk bűzölgő mocsárban gázolva.

Ennyi talán legyen is elég a súlyos képzavarból, és váltsunk komolyra: a Darkthrone nem küzd azért, hogy bármit is bizonyítson, hogy bármilyen is legyen, hiszen itt a név maga a védjegy, a műfaji meghatározás is egyben. Minden bizonnyal az övék az első norvég black metal LP kiadásának dicsősége, ahol pont a stílus divatdiktátorainak, a Lords Of Chaosban érzékletesen parodizált Mayhemnek mutatták meg, hogy mit kellett volna tenni a végletek hajszolása helyett. 1994-re, amikor a posztumusz dicsőséget elhozó De Mysteriis Dom Sathanast végre világra segítették, a Darkthrone már megalkotta azt a hármas monolitot (A Blaze In The Northern Sky / Under A Funeral Moon / Transilvanian Hunger), amelynek megingathatatlan nagyszerűségével talán csak a korai Burzum-életmű vetekedhet. Hogy miért emlegetem ezt most? Mert Fenrizék már akkoriban is különutasok voltak, távol a habzó szájú kardvillogtatásoktól, és ma sem tesznek másként. Pontosan ez a valódi mesterek sajátja.

A zene maga persze sokat változott az évek során, néha kimondottan aggódva figyeltem, hogy hőseink esetleg visszavonhatatlanul elügetnek majd a l'art pour l'art irányába. Az Arctic Thunderrel azonban náluk is körbeérni látszott a kör, és úgy tűnt, hajdani úttörői sikerrel fedezték fel újra maguknak a black metalt. Persze ez is inkább csak nekem volt fontos, így aztán részemről jó hangulatban is telt az elmúlt három év, és örömmel vettem, hogy az Old Starral ezt a vonalat kívánják az urak tovább rajzolni. Nos, ez a remény teljes egészében ugyan nem vált valósággá, de mint minden egyes DT-megmozdulásról, erről is csak azt tudom mondani: tök jó, hogy van. Az idei jelszót sem rejtetté a sorok közé: vissza a '80-as évekbe! Az Old Star bő fél órában már megint mindenekelőtt a műfaji skatulyákat röhögi körbe, és a közvélekedéssel ellentétben nem azt hirdeti, hogy az elmúlt három évtized értelmetlenül telt a metalban. Ezt pedig csak azért mondom, mert a hallottakból nem biztos, hogy kiderül. Mondom, a világ egyik legszórakoztatóbb elfoglaltsága Darkthrone-t hallgatni.