Shock!

A banda muzsikájára egyfajta kettősség jellemző. Zakatolón, szigorúan dörgő gitárok nyomulnak elő a hangszórókból, futurisztikus effektekkel átszőve. Ugyanakkor a nóták vokális részei - főként a refrének - igen dallamosak, olykor határozottan fülbekúszók.

Az első nagyszerű példa erre a párhuzamra rögvest a nyitó nóta, a Midnigh Man, amely egyben a legerősebb szerzemények közül való, amit a csapat erre a második albumra összebütykölt. Nem mondhatni, hogy tipikus US hangzással van dolgunk - annál a Cydonia zordabb árnyalatokat használ.

Dan Keying hangja igazán tökös, bár néhol talán kicsivel nagyobb hangsúlyt is kaphatna (pl. Voices). Amúgy ez a Hangok című dal sem sokban tér el a nyitó opusztól, tán csak annyiban, hogy csipetnyit légiesebb benne az énektéma. A One Last Crime tempósabb, már-már thrash-ízű darab, kivéve persze a szokásosan melódiaközpontú, kellemes refrént. A durva verze - dallamdús refrén összeállítás általánosan végigvonul az egész albumon és üdítővé, változatossá formálja annak tartalmát. Ugyanez érvényes a címadó Dark Flowerre is. Majd az Invisible ismét rátesz egy lapáttal a lendületre, sodró iramú, duhaj lendületű nótát hallunk. Az Another Age kiválóan alkalmas fejrázásra, hajlóbára, léggityózásra, illetve légdobolásra. A Master Shadow enyhén elvont olykor, ami nem válik sem az album, sem a zenehallgatók kárára. A Diamond Dust az anyag egyik legdallamosabb pontja, kifejezetten jól eltalált témával dicsekedhet.

Egységes arculatú, kellemdús hallgatnivaló ez a szép, sötét virág. Egyszerre szilaj és melodikus. A Cydonia tetszhet mindazoknak, akik a tömény, nagyjából klasszikus, ugyanakkor modern vonásokkal kacérkodó metalt kedvelik.