Shock!

december 10.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Obituary: Obituary

obituary_cAz Obituarytől ma már aligha vár bárki is forradalmat, hiszen John Tardyék bőven kivették a maguk részét a súlyosabb irányzatok formálásából jó két és fél-három évtizeddel ezelőtt. A hasonló korú bandák esetében az ember általában maradéktalanul elégedett, ha képesek a jól bevált stílusban kellően erős dalokat leszállítani, a régi mesterművek meg úgyis érinthetetlenek. Mivel az Obituarynek akadtak kevésbé meggyőző albumai is a minden szempontból perfekt Slowly We RotCause Of Death – The End Complete mesterhármas óta, igazán örömteli hír, hogy az új lemez elég rendesen gyalul.

Mint minden ilyen esetben, úgy persze az Obinál sem látunk be a kulisszák mögé, mitől üt most ilyen nagyot ez a lemez. Alighanem arról lehet szó, hogy végleg megcsontosodott és összeérett az aktuális felállás, hiszen a legutóbbi Inked In Blood volt az első lemezük Kenny Andrewsszal és Terry Butlerrel, azóta azonban rengeteget turnéztak velük. Kenny érdemeit például nem igazán lehet túlhangsúlyozni a lemez kapcsán: már első hallgatásra is feltűnő, hogy alighanem szabad kezet kapott a dalok végső formába öntésénél, és élt is a lehetőséggel. Szólómunka tekintetében egészen kiugró a végeredmény, és nem akarok én mindenáron James Murphyig visszautalgatni, de nem tehetek mást: Kenny színesebben és izgalmasabban játszik, mint Allen West, Ralph Santollánál pedig a stílusa passzol jobban Trevor Peres lánccsörgető-bugyborékoló gitárhangzásához, aljas, romlott riffjeihez. Amit például a másodikként érkező Sentence Dayben lenyom, egészen bravúros, ráadásul úgy hoz teljesen új színeket is az Obituary repertoárjába, hogy közben maximálisan hű marad a banda hagyományaihoz.

megjelenés:
2017
kiadó:
Relapse
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 31 Szavazat )

Mindez persze nem érne sokat, ha maguk a dalok nem sikerültek volna jól, de ezúttal ezekre sem lehet panasz. Trevor és a Tardy tesók néha kicsit beleszürkültek a saját kliséikbe a '90-es évek közepe utáni érában, de most sikerült egy többé-kevésbé végig kiegyensúlyozott lemezt összerakniuk, ahol a védjegyszerű, groove-os középtempók mellé pont megfelelő arányban vegyülnek gyorsabb darabok és doomos súlyosságok, és maguk a dalok is beülnek a fülbe. Az említett Sentence Day mellett mindenképpen a csúcspontok közé kívánkozik a nyitó Brave, a füstös riffekkel radírozó A Lesson In Vengeance vagy a csapat mércéjével már-már tényleg pofátlanul slágeres Betrayed is. Legnagyobb kedvencem azonban mégis a Turned To Stone, ahol olyan csodálatosan idézik meg a '90-es évek elejének hangulatát, hogy az ember legszívesebben azonnal indulna is a Hurrikánba egy természetesen full eredeti és jogtiszta, szemcsésen szitázott The End Complete pólóért. A koncertlemezről már ismerős Ten Thousand Ways To Die pedig már régi haverként köszönti az embert, és voltaképpen a Loathe is elfért volna itt, mert az talán még erősebb volt, de ezen biztosan nem fogok kötözködni.

Hangzását tekintve is békebeli, 33 perces játékidejével teljesen ideális hosszúságú albumot készített tehát az egyik legpatinásabb floridai death metal intézmény. John Tardy pont úgy üvölt, ahogy szeretjük, Donald Tardy pont úgy hajtja a gépezetet Terry támogatásával, ahogy csak ő tudja, Trevor és Kenny pedig tényleg kihozták a lehetséges legtöbbet a történetből. Ez itt most az az eset, amikor nem tudok belekötni a self/titled címadásba sem: ez a lemez valóban hallgattatja önmagát, és lazán a legjobbjuk eddig a 21. században. Nem tudom nem szeretni.

 

Hozzászólások 

 
+2 #13 bélféregtámaás 2017-03-30 11:34
jujj...ellopták a Fosszán - tól a borítóötletet :)
Idézet
 
 
#12 Nonexistence 2017-03-28 16:29
Meghallgatnám Tardy-t egy Nile intenzitású banda élén.. :D
Idézet
 
 
+3 #11 bjorn 2017-03-26 10:36
Mindig is kurva jo volt az Obituaryban az enek. John Tardy ugy enekel mint egy fullos szefos, de pont az enek ritmikaja teszi igazan huzossa a dalokat, es az enek abszolut agyahagyott hangulata teszi teljesse a hangzasukat.
Idézet
 
 
+8 #10 blackmagic 2017-03-26 09:42
Idézet - Bekre Pál:
Idézet - blackmagic:
... az ènek a szokott magas színvonal...


Hogy mondod? Ének? :D

Bezony...:) Erre a zenére ez jobb mint Kiske 4 oktávja
Idézet
 
 
+3 #9 Bekre Pál 2017-03-25 15:18
Idézet - blackmagic:
... az ènek a szokott magas színvonal...


Hogy mondod? Ének? :D
Idézet
 
 
#8 imi 2017-03-25 10:24
####### jó lett!
Idézet
 
 
#7 kaptafa 2017-03-25 09:40
Kiváló album from top to bottom Örültem volna egy Japanese Editionnek is, amin normális minőségben ott van a flexy-disc-en kiadott No c. dal is, mert még az is eszement jól sikerült, ami erre nem fért fel.
Idézet
 
 
+3 #6 NemTom 2017-03-24 19:20
Megnyugodtam, hogy nem az én készülékemben van a "hiba", hogy ennyire tetszik. Eleinte azt gondoltam, hogy csak azért fogott meg ennyire, mert időtlen idők óta nem hallgattam Obituaryt, az utóbbi 20 év lemezeivel nem kötöttem mélyebb ismeretséget, és így nem lett elcsépelve számomra. De nem, ahogy látom, rutinos Obi-rajongóknak is bejön
Idézet
 
 
+4 #5 spanom_gyurma 2017-03-24 17:27
Még ha nincs is nagy borítókép, a logó elég jól néz ki a vinyl kiadáson:
https://www.discogs.com/release/9972274-Obituary/images
Idézet
 
 
+5 #4 blackmagic 2017-03-24 10:08
Nálam ez már most klasszikus! Mintha a Tardy brothers lemezt finomságait belecsempészték volna az Obituaryba. A szólók eszméletlenek, a dob is király, az ènek a szokott magas színvonal és a basszust is rendesen elengedték. Nem kis témákat nyom Butler. Nem tudom lesz-e lemez ami ezt felülmúlja ebben az évben nálam.
Idézet
 
 
+2 #3 Miki 2017-03-24 09:44
Bár lenne "arca" a lemeznek... se lemezcím, se borító...
Idézet
 
 
+8 #2 Chris92 2017-03-24 09:35
Sokkal jobban bejött mint az előző három lemez, a 2005-ös Frozen in Time óta készült legjobb Obituary anyag. Sokkal erőteljesebbek, fogósabbak azok a kriptaszagú, dohos riffek, a keverés sokkal erőteljesebb, a gitárszólók is cefet jók. És tényleg jót tett neki, hogy most nem húzták túl, 10 szám, 33 perc és kész, bumm-snikt, ennyi volt, szevasztok. Remek cucc.
Idézet
 
 
+6 #1 zombee 2017-03-24 09:17
Vártam, tudtam, hogy szeretni fogom, ahogy a többi 21. századi lemezüket is (Xetuioner'S Return a kedvenc ebből az érából), de még így is arcul csapott. Az év egyik legjobb lemeze.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.