Shock!

EP-t vett fel 2003-ban a gótikus metalos Black Fever, mely 2004 decemberében jutott el hozzánk, és most sikerült írni róla - egyikünk sem siette el a dolgokat, no, sebaj. Aki nem tudná, a csapatban két leányzat is zenél, egyikük hegedűn, másikuk a hangjával. Borbás Judit sokat fejlődött az évek alatt, de egészen egyszerűen nincs adottsága ahhoz, hogy jó énekesnő váljék belőle.

Még ezen a felvételen is akad pár hamis rész, amit sürgősen orvosolni kell, EP-n tilos lenne ilyen hibákat hagyni. Eleve magas hangon énekel végig (ráadásul nincs erő a hangjában, tipikusan olyan "kislány lalalázik"-féle éneklés és stílus), de néhány helyen próbál a saját korlátaiból kitörve még magasabban énekelni, és az bizony nem megy egyáltalán. Hosszú távon kicsit egysíkú is a folyamatos falzettek hátán való szárnyalás, szinte már nem is éneklésnek tűnik, hanem valaki fentragadt pár magas hangon és képtelen lejönni róla. Ráadásul annak ellenére, hogy magyarul énekel Judit, sokszor nem érteni szavát sem, és ez bizony szintén nagy baj. Mellette hörög még két fiatalember is (legalábbis a borító szerint kettőjüknél jelölték az "éneket"). Kicsit a háttérbe is keverték mindezt, meg valahogy tipikus jellegtelen hörgést produkálnak, pedig ezzel is ki lehet fejezni érzelmeket, de ez inkább odavetett "hányásnak" tűnik.

Zeneileg maradt a csapat a komor hangulatokat hozó gót/heavy/death/doom/akármi metal mellett, igyekeznek összetett dalokat írni - és itt akad még sok javítanivaló, sokszor az volt az érzésem, hogy csak úgy hasraütésszerűen kerültek egymás mögé/mellé a riffek, témák, nem érzem egyáltalán a koncepciót, hogy egy Zenekar Dalt akart volna írni. Tessék tanulmányozni az Opethet, ahogy náluk átfolyik egyik téma a másikba, miképp kell mindezt észrevétlenül megoldani, hogy ne azt érezze a hallgató: hall egy kupac egymástól totálisan független témát.
Pedig érezni az igyekezetet és, hogy sokat foglalkoztak a dalokkal, meg a hangszeresek is ügyesednek. Talán valami külső kontroll kellene, aki gatyába rázná az egész produkciót.

Második tétel egy népdallal kezd, ami meglepetés volt számomra, nem érzem, hogy bármiféle köze lenne magához a Black Fever szerzeményhez a népdalnak. A szintit is sikerült nagyon hátrakeverni, szinte alig hallani (mint ahogy néha a hegedűt is, amit sajnálok), amúgy korrekt a hangzás. Igaz nem is baj, hogy a szintit alig hallani, elég gagyi hangszíneken sikerült aláfestést hozni Nagy Attilának. Viszont a hegedűt a helyükben jobban kihasználnám.

A csapat helyében én szétcincálnám az összes dalt, minden hangot átrágnék, hogy melyiknek milyen funkciója van, és újra felépíteném az egészet, mert ez így még nagyon nem működik. Judit pedig igyekezzen több hangon énekelni, tessék Ayreont hallgatni, ott milyen énekdallamokat írtak a női énekeseknek.

Összességében ez még halvány produkció, bár az dicséretes, hogy gyári a cd, nyomdai borítóval, ami manapság ritka a saját kiadású zenekarok köreiben. De hát ez csak a körítés, a tartalom lenne a lényeg. (Jaés: Le a zenélő honlapokkal! Főleg, ahol ki sem lehet kapcsolni a zenét!)